Röhög a falu

A hét témája a Nők Lapjában: Művelgetjük kertecskénket avagy…városiak, ha kiszabadulnak a zöldbe Nem akarom önöket közhelyekkel bombázni, mégis megengedem magamnak a következő – nem éppen eredeti – mondatokat: a kert jó. A kert szép és hasznos. Megédesíti életünket. Igaz? Naná! Ezért menekülnek „zöldbe” – vesznek parányi telkecskéket a nagyvárosok lakói, a panellakások tulajdonosai –, ezért próbálkozunk mi, kert-ügyben járatlan városi népek azzal, hogy paradicsomot varázsoljunk arra a pár négyzetméterre, amely a természetet jelenti számunkra. Melléfogunk, botlunk, ostobaságokat csinálunk, de csak azért is imádjuk a kertet! További írások: • Átok és „vakondsokk” » • Vig György tulipános rántottája » • Bogaras aquapark » Az összeállítást készítette: V. Kulcsár Ildikó

– Persze a feleségem az oka mindennek. Addig beszélt, kavart, szervezkedett, míg vettünk egy olcsó házat – dzsungelhez hasonlatos kerttel – Vas megyében. Fűnyíró? Ugyan! Halottnak a csók. Kaszálni kell, mondták a szomszédok, közben a segítségüket is felajánlották. Megoldom, feleltem magabiztosan, és még aznap vásároltam egy kaszát. De már az indulás rossz volt. Amikor nekikészültem a munkának, Józsi bácsi átkiáltott: – Szomszéd, megfente? – Fente a fene, gondoltam, ám amikor az öreg a fenőkövével használhatóvá tette a szerszámot, már szerényebb lettem. A szerénységem tovább nőtt munka közben, mert a gaz hajlott jobbra, hajlott balra, majd teljesen elhasalt, ám amikor továbbléptem, vidoran kiegyenesedett, és rám vigyorgott. Ömlött rólam a víz, céklaszínben játszott a fejem – már akkor is kopaszodtam –, ráadásul Józsi bácsi erősen figyelt. Égtem… Megalázó helyzetemből a feleségem rántott ki. Előlibbent a házból, majd közölte, hogy rosszul csinálom, és elragadta tőlem a borotvaéles szerszámot. Kaszálni kezdett, balkezesen – fordítva! Nem a gaz tövét célozta ám, hanem a tetejét – nagy svunggal –, és a kasza minden mozdulatnál pár centiméterre állt meg a lábától! – Hagyd abba! – üvöltöttem, mert már láttam, hogy levágja a lábfejét. Ténykedése nemcsak rám volt hatással, hanem Józsi bácsi teljes családjára is – feleségére, fiára, menyére, lányára, unokahúgára –, meg a másik szomszédra: Marikára meg a párjára. Valamennyien a kerítésen csüngve figyelték a fejleményeket.

Aztán a fiatalabbik Józsi hirtelen felordított: – Nem bírom nézni! – Bevágtatott a kertünkbe, elvette a páromtól a kaszát, és lassú, erőteljes mozdulatokkal dolgozni kezdett. A feleségem hozott szégyenbe, de – becsületére legyen mondva – a helyzetet is ő oldotta meg. – Ezt ilyen gyönyörűen is lehet csinálni…?! Uramisten, hogy kaszáltunk mi!
Nevetett, hahotázott, és a jókedve átragadt a „nézőközönségre. – Haj, fiatalasszony mit művelt maga!? A vér is megfagyott az öreg ereimben – kiáltozta Józsi bácsi. – Az ura – férfi létére – csak legyezgette a gazt – kontrázott a szomszéd Marika. Egyre többen gyűltek a kapunk elé, röhögött a fél falu. Hepiend van? Hogyne! Azóta imádnak minket – mint anya a hülye gyerekét –, és rendületlen kitartással kaszálnak a „majdnem-féllábú” fiatalasszony meg a tesze-tosza férje helyett.

A témáról bővebben a Nők Lapja  augusztus 16-án megjelenő 33-as számában olvashatsz!