Átok és „vakondsokk”

A hét témája a Nők Lapjában: Művelgetjük kertecskénket avagy…városiak, ha kiszabadulnak a zöldbe Nem akarom önöket közhelyekkel bombázni, mégis megengedem magamnak a következő – nem éppen eredeti – mondatokat: a kert jó. A kert szép és hasznos. Megédesíti életünket. Igaz? Naná! Ezért menekülnek „zöldbe” – vesznek parányi telkecskéket a nagyvárosok lakói, a panellakások tulajdonosai –, ezért próbálkozunk mi, kert-ügyben járatlan városi népek azzal, hogy paradicsomot varázsoljunk arra a pár négyzetméterre, amely a természetet jelenti számunkra. Melléfogunk, botlunk, ostobaságokat csinálunk, de csak azért is imádjuk a kertet! További írások: • Vig György tulipános rántottája » • Bogaras aquapark » • Röhög a falu » Az összeállítást készítette: V. Kulcsár Ildikó

–  „Falusi lány létére csak erre képes?” Pedig én gyönyörű kertre vágyom, teszek is érte, csakhogy átok ül rajtam. A katalógusból rendelt növényeim meg sem közelítik az ígért méreteket, a frissen hozatott termőtalajról kiderül, hogy gyomokkal fertőzött, és amikor egy szakember tanácsára színes háncsokat vásárolok, és a növényeim közé szórom – a gyomok ellen –, megint bajt okozok. Mert bizony a gaz a következő tavaszra röhögve kidolgozza a túlélő stratégiáját, tehát a szomszéd néni javaslatára felásom a kertet. Mire a föld – a hánccsal keveredve – fogja magát, és terméketlenné válik. „Talajcsere, legalábbis a felső rétegé!” – jelenti ki a kertész, majd megemlíti, hogy a teljes rehabilitáció többszázezerbe kerülne… Közben arra nem ad magyarázatot, hogy a három évvel ezelőtt ültetett hársfánk – imádtam az illatát – miért döntött úgy idén tavasszal, hogy feladja. Tán a kertünk alatt meghúzódó, lebontott ház romjai nem engedték meggyökeresedni, esetleg gonosz féreg támadta meg…? És a „vakondsokk”! Ne nevess, már a csatorna bekötése is sokkot okozott – szétdúlták a kertemet, mire az a felhőszakadásoktól dombvidékké változott –, mindezt tetézte egy felfedezés: a dombvidék fűcsomói közé bevette magát egy vakond. Őurasága keményen dolgozott: a lankás dombokon hegyvonulatok „nőttek”. Meghatott a szorgalma. Szerencsére eszembe jutott egy hajdani olvasmányélményem: teliholdkor meg kell nyitni a túrásokat…



Tehát éjszaka lidércként osontam ki az udvarra, hogy a vakondnak irányt mutassak a távozáshoz – nem részletezem, hogy röhögött a családom –, de csak annyit értem el, hogy átköltözzön a virágos ágyásokba (ahol a szorgalma megsokszorozódott). Egy barátom szerint azért maradt nálunk szegény, mert amerre kimehetett volna, ott betont talált. De akkor hogy jött be? A fene se érti.
– Most milyen a kerted?
– Hát, a zsályák azért megmaradtak, a magnóliabokor bízik a jövőben. Jelzem, én is! Majd a következő nyáron…

A témáról bővebben a Nők Lapja augusztus 16-án megjelenő 33-as számában  olvashatsz!