Ez az utad – ez a szenvedés

A hét témája a Nők Lapjában: Szépszavú rossz fiúk kíméljetek! Mindig is sejtettük, hogy a Don Giovannik/Juanok titka a Donna Annák természetében rejlik. De vajon valamiféle „női lényegből” fakad, hogy sokszor elnyomjuk magunkban a józan észt, nem hisszük, amit látunk, és hisszük, amit csak hallunk? Vagy a saját bizonytalanságaink tesznek minket kiszolgáltatottá, csalfa szerelmeink játékszereivé? Netán oly nagyon akarjuk a szerelmet, hogy a hazugságnak is bedőlünk? Szakértőnk, dr. Bokor László pszichiáter segítségével pórul járt interjúalanyaink történeteiből merítünk tanulságokat. További cikkek: • Nem „férjanyag”! » • Egy család kell, hogy legyünk » • Érzelmi libikóka » Az összeállítást készítették: Mihalicz Csilla, Dobray Sarolta, Fejős Éva, V. Kulcsár Ildikó

– Pedig egyáltalán nem vagyok az a hamar beindulós. Gábor az első randevúnkra elhozta a fiát és egy közös kollégánkat. Utólag megkérdeztem tőle, mitől volt biztos abban, hogy én ezt nem bánom. Azt felelte: „Hát, mert szeretlek!” Addig épp csak néhányszor beszélgettünk, nem tudhatott rólam semmit, mégsem maradt szemernyi kétségem afelől, hogy érti a lényemet, a sorsomat, és tényleg szeret. Annyira lenyűgöző volt, hogy íme, itt van, akire mindig is vágytam, aki nem úgy néz rám, mint a férfiak szoktak – a mellemre és a fenekemre fókuszálva –, hanem engem akar mindenestül. Kiemelt a tömegből, észrevette, mennyire különleges vagyok, nem kellett semmit bizonygatnom, megszolgálnom, nem tudok hibázni, nem kellenek szavak – itt van a híd, lélektől lélekig. Mivel labilis személyiség vagyok, biztosra kell tudnom, hogy ő mindig mellettem lesz. És Gáborról tudtam.
Mellettem is volt, csak az a baj, hogy őmellette viszont még más nők is voltak. Éreztem én, hogy valami nem stimmel, de hát zseniálisan hazudozott. A „féligazság-stratégiát” követte: sosem tagadott, de nem is az igazat mondta, hanem fura történeteket. Ő az a férfitípus, akit házasságszédelgésért, szélhámosságért szoktak lecsukni, aki kisemmizi, adósságokba kergeti a nőket. Az én szerelmem hasadt személyiség, ma már tudom, épp azért nem lehetett hozzá ép ésszel viszonyulni. Mivel elbűvölően szeretnivaló volt, nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy a legnagyobb fájdalmat is ő okozta nekem. Ráadásul egy idő után úgy viselkedik egy ilyen kapcsolat, mint egy rossz vállalkozás: minél többet fektetsz be, annál nagyobb a veszteség, és te egyre többet és többet teszel bele. Már nem is hozzá, hanem a saját, belé vetett hitedhez ragaszkodsz: az nem lehet, hogy az a sok törődés, amit adtál neki, mind hiába történt. Kezded úgy érezni, ez a sorsod: ez a szenvedés. És egyre jobban ragaszkodsz még a fájdalmadhoz is, hiszen az is te vagy. Az embert nemcsak a jó ejti rabul – ha nagyon fáj valami, az is intenzív érzelem, amely kiragad a hétköznapi semmilyenségből, amitől érzed, hogy élsz. Mint amikor a bőröd összerándul, és hirtelen nem is tudja megkülönböztetni a nagyon hideget a nagyon melegtől.
Aztán egyszer csak megjön az eszed. Nekem akkor, amikor belebotlottam a bizonyítékba. Persze kiborultam, aztán elkezdtem azon dogozni, hogy elszakadjak tőle, és visszaszerezzem a pénzemet. A pszichiáter, akihez jártam, azt mondta, hajlamos vagyok arra, hogy ilyen pasasokba szeressek bele, úgyhogy a következőt vigyem el hozzá. Nem vittem el, de bele is kerültem még egyszer ugyanabba a kátyúba. Akkor kezdtem föléledni, amikor ráeszméltem, hogy ugyanazokat az érzéseket élem meg, mint Gáborral. De ez még kevés lett volna ahhoz, hogy elhagyjam, hiszen annyira akartam. Az kellett, hogy ő dobjon ki egy másik nő miatt.





Azt hiszem, értem magamat, és talán őt is. Vannak férfiak, akik ráéreznek a női természetre. Meglátják a gyenge pontodat, és manipulálnak. Mert erről szól a dolog: a hatalom megéléséről. És remekül élnek azzal az óhajjal, amely minden nőben megvan: szenvedélyesen vágyunk erős, igazi, a polgári létből kiszakító érzelmekre. Azt hiszem, talán mindannyiunkban van valamennyi alárendelődési vágy a határozott férfinak, aki kioszt, ha kell, kislány szerepben tart, balhézik, de szenvedélyesen szeret, mint egy királynőt. Ezek a pasasok viszont erkölcsileg, érzelmileg betegek, már tudom. Én vagyok a legjobb mérőműszer: akibe én beleszeretek, az tuti, hogy nem százas.

A témáról bővebben a Nők Lapja augusztus 23-án megjelenő 34-es számában olvashatsz!