A 21. század felgyorsult kapcsolatai miatt a múlt gyorsan homályba vész. Mit tehetünk ellene?
Alig várom a találkozót Simon István történész-régész családfakutatóval. Feleslegesen izgulok, ő már ismer engem. Illetve számos dolgot tud rólam. Ahogy kezet fogunk, már sorolja is: Sváb családból származik, valahonnan az északi országrészről, talán a Börzsöny környékéről. Betelepítettként kerülhettek ide az ősei, toborzóbiztos hozta őket. Nagyot nézek. Ne is törődjön vele, szakmai ártalom. A maga vezetékneve Kempf, elég érdekes. És nem túl gyakori! teszi hozzá Simon úr, mire büszkén kihúzom magam. Valami kis nemesi szál feltételezhető? tapogatózom reménykedve, de a történész sajnálkozik. Mint mondja, e kérdés megválaszolásához jobban el kellene mélyedni a családfámban. Nem baj, engem már az is boldoggá tesz, hogy van családfám. Mi több, kutatható!Kortünet, hogy a ma embere nem érzi jól magát a jelenben. Nehezen találjuk a helyünket. A modernizáció, az önmegvalósítás, a szerepváltozások és értékválság századában elbizonytalanodunk: kik is vagyunk tulajdonképpen? Vajon mi dolgunk a világban? Éljünk csak a mának? Vagy ismerjük meg, honnan jövünk és hová tartunk? Ahogyan sokan jósnőhöz zarándokolnak némi útmutatásért, úgy mind többen a múltba kirándulnak családfakutató segítségével.
Felderített múlt
Sokszor szinte mindegy is, mi a kutatás eredménye. A szakemberek szerint önérzetet, egyfajta modern identitástudatot ad a múlt ismerete.
Ma, amikor ilyen zaklatott az életünk, kötődésre vágyunk magyarázza Simon István. Igaza lehet, elég csak az ismerőskereső, hálózatépítő internetes oldalak óriási sikerére gondolnunk. Az ottani kapcsolatrendszerhez hasonlóan szövődik a múlt pókhálója. Mindig is kíváncsi voltam rá, hogyan éltek, mivel foglalkoztak, milyen emberek voltak a felmenőim mondja a kutató-borászként dolgozó Szűcs Erzsébet. Most pedig apropó is adódott a keresésre. Édesapám idén lesz hetvenéves, neki szánjuk az ajándékot. Erzsébet magától is eljutott egy darabig a keresésben, hiszen nagymamája sokat mesélt neki. Ám az ő emlékezete is csupán két-három generációig terjedt. Most kíváncsian várja, mit derítenek ki a többiekről. Annyit már tudok, hogy Salgótarján és Jászberény környékéről származom. Érdekesség, hogy a jelek szerint előfordult házasodás azonos nevű férjjel-feleséggel, merthogy többen éltek azonos névvel azon a környéken. Az egyik ágon sokan voltak a gépészek, a másikon találni tanárt, kántort, háztartásbelit. Polgári család a miénk, bár most úgy néz ki, ráakadtak egy nemesi ágra. Ennek ellenére Erzsébet azt mondja, nincsenek extra elvárásai. Egyszerűen csak tudni szeretnék róluk. Mindennek örülök.
Teljes cikkünket a Nők Lapja Évszakok szeptemberi számában olvashatja el.