A „harmadik”

A hét témája a Nők Lapjában: „Ő jó lesz új apának?”  Gyerekkel párt találni Ismerik azt a viccet, amelyben csinos, fiatal nő – kis testi hibával – párt keres? A telefonon jelentkező férfi rá is kérdez: „Na, és mekkora az a kis hiba?” Ötéves – érkezik a válasz. Az összeállításunkban megszólaló nők persze nem így gondolkodnak gyermekükről, azt viszont elismerik, nem volt könnyű a válás után egy vagy több kisgyerekkel újra szerelmet, apát találni, újra bízni, hinni egy kapcsolatban. További írások: • Korai még? » • Amikor jönnie kell, akkor majd jön » • 3 tipp a gyerekpszichológustól » Az összeállítást készítették: Szigeti Hajni, Horváth Beáta, Lovász Vera, Molnár Ágnes

Egy éve pedig bővült a család, a pár közös gyermekével, Marcival – úgyhogy helyzetből akadt bőven.
– Köztünk az első pillanattól fogva „téma” volt Dani – emlékszik vissza Ági –, hiszen tudtam, hogy Laci épp a fia miatt nem tudott még végérvényesen kilépni a már évek óta megromlott házasságából, és hogy mindent elkövet azért, hogy a kisfiú ne sérüljön. Ez abszolút szimpatikus volt nekem, nem is kötöttem volna össze az életem olyan emberrel, aki egyik napról a másikra képes otthagyni a gyerekét, a családját. Nem kapkodtuk el a Danival való megismerkedésemet: szerettünk volna neki időt hagyni, hogy feldolgozza a válást, nem kész tények elé állítani, hogy ráadásul még itt van egy idegen nő is, akivel osztozkodnia kell az apukáján. Egy kávézóban találkoztunk először, ahova elhívtam a két legjobb barátomat is, annyira ideges voltam, de szerencsére sikerült oldott hangulatot teremteni. Dani nagyon aranyos volt, nézett rám a nagy szemeivel…
Eleinte – huszonhat évesen – aggódtam, hogy nem tudok majd bánni egy gyerekkel, hiszen nem nagyon volt a környezetemben ilyen kis srác – és sok munkám is van abban, hogy most ennyire jó a viszonyunk. Rengeteget meséltem neki, jártunk focizni, vettünk teknősbékát, amikor esténként fürdött, mindig beültem hozzá a fürdőszobába, és beszélgettünk.

Egy mélypont volt a viszonyunkban, évekkel később, de az a felnőttek ostobaságán múlt. Amikor már érezhető feszültség alakult ki köztünk, és kezdtük kerülni egymást, elhatároztam, le kell ülnünk, és kimondanunk a problémákat. Úgyhogy rendeztünk néhány „Beszólok Ács Áginak” és „Beszólok Molnár Daninak” estét, ő pedig értékelte, hogy partnerként kezeljük, és mivel nagyon szeretjük, az a célunk, hogy egy családként élhessünk, amikor velünk van. Ugyanígy, korábban, ha például zavarba jött, mert valahol arról volt szó, hogy én nem az anyukája vagyok, vagy elváltak a szülei, azt is átbeszéltük utána. Laci ilyenek miatt inkább magában tépelődött, én viszont rákérdeztem, hiszen a beszélgetések során láthatóan felszabadult, oldódott benne a gátlás. Nekem is volt azért pár sírós napom, ha mondjuk közölte, hogy „apa, most nem akarok hozzátok menni”, de a családom és a barátaim biztattak, no meg arra gondoltam, hogy ha engem ennyire megviselnek a történtek, a változások, ezt a kis embert mennyire meggyötörheti, ami a lelkében zajlik.





– Aggódtatok amiatt, hogy reagál majd Dani a kistesóra?
– Persze, mindenki riogatott, de ő nagyon intelligens gyerek, néha leesik az állam, mennyire tárgyilagosan képes szemlélni a világot. Lacival viszont volt konfliktusunk Marci születése után, benne ugyanis újra felszínre tört a bűntudat, és nagyon félt, nehogy Dani úgy érezze, most tényleg háttérbe szorul. Ezért egyfolytában kompenzált, és túlzó szeretettel fordult Dani felé – picit elhanyagolva Marcit, aztán úgy pár hónap alatt helyreállt a rend ezen a fronton is. Szerencsére Dani egyáltalán nem féltékeny a testvérére, annál már idősebb, sőt, olyan szeretettel beszél hozzá, hogy potyognak a könnyeim. Egyik nap is mindannyian bekucorodtunk a kanapéra, és csak néztük a legkisebbet…

A témáról bővebben a Nők Lapja szeptember 20-án megjelenő 38-as számában olvashatsz!