Mi még csak most tanulgatjuk e művészetet. Egy babával már a közeli parkba elindulni is valódi katonai hadműveletre hasonlít. Előre ki kell ugye számolni, hogy meddig maradunk, arra az időre kell-e majd bébiétel, ital vagy esetleg tápszer. Aztán ott vannak a pelenkacseréhez szükséges operációs eszközök. A popsitörlő, a krém, a pótpelenka meg a pót-pót pelenka, aztán a gyerek alá terítendő textilpelenka, na és persze az illatosított pelenkazacskó, amelybe a használt anyag kerül. Ez utóbbihoz inkább szagérzékeny Alexünk ragaszkodik, Lola és én megelégednénk a kakis pelenka szimpla szemétbe helyezésével à la nature. Ezen kívül nem árt, ha van az embernél egy váltás babaruha, hátha baleset történik. Én nem tudom, más anyukák hogy vannak vele, de az én kis tündérem sosem otthon pisili össze a ruháját. A ruhácskákon kívül kell még egy takaró, hátha hűvösre fordul az idő, na és persze néhány kedvenc játék. Amióta pedig Lolánk előszeretettel nassol két evés között, nem árt, ha van nálunk egy kis hámozott gyümölcs jól záródó dobozban.
És akkor ez még semmi ahhoz képest, ami játékok és egyéb kacatok formájában otthon felhalmozódik. Lola alig tizenegy hónapos, és már háromszor át kellett csoportosítani a játékait. Kezdetben mindent a járókába pakolunk, aztán az imádott játszószőnyegre báláztuk a gyűjteményt. Amikor pedig már nem láttuk a tévét a kacathegytől, akkor elmentünk az egyik gyerekbarát bútorboltba, és bevásároltunk tárolóegységekből. A gyermekfelszerelés-gyártó cégek természetesen már régen kiszagolták, hogy a babás családok mindent megadnának a jó helykihasználásért, a praktikus megoldásokért. Így születtek meg a felakasztható vagy földre állítható harmonikás játéktartók, a puffnak álcázott pakolós alkalmatosságok, a sokfiókos szekrénykék, vagy éppen a vidám színekben pompázó dobozok. Lolababa gyűjteménye jelen pillanatban megtölt egy darab mély fonott kosarat, egy lyukacsos oldalú, csaknem egy köbméteres fadobozt, két szögre akasztható hálós játéktartót és két teknősnek álcázott műanyag kosarat. Nyilván meg lehetne oldani okosabban is, de mivel mind Alex, mind pedig én, drága jó anyám hajigálós pakolási stílusát követjük, a kelleténél valamivel több helyet foglalnak el a játékok. Mentségünkre szóljon, hogy Lolababa után naponta három-négyszer biztosan generál rendrakást kell végezni.
De ezt is lehet fokozni. Helen barátnőméknél például, mindennek van doboza. Az otthoni kiskanalaknak, meg az út közben használatosaknak, a cuminak, az előre kiadagolt tápszernek, a víznek, a babakeksznek, na és a banánnak. A banánt, kérem szépen, banánőrben (Banana Guard, így hívják szülőhazájában) tartja minden igazi angol anya. Merthogy a táskában egy banán óriási veszélynek van kitéve. Az összenyomódás és szétkenődés veszélyének. Igaz, hogy a kanárisárga műanyag szerkezet egy vaskos bumerángra hasonlít (ha jóindulatú vagyok…), és szegény gyerek nem érti, miért van banánillata, de műanyag íze a tízórainak, de az nem számít. Rend a lelke mindennek. Ugye, ugye? Nekünk, egyszerű magyar anyáknak, van még mit tanulnunk…