Lolánk egy hónapja kezdett el kúszni-mászni, azóta turbógyorsasággal követik egymást az események. Kukacmászásból tökéletes négykézláb haladás, föltérdelés, felülés, leülés, aztán fölkapaszkodás lett. Most pedig elindult a cirkálás. A kifejezést az angoloktól kölcsönöztem, ők azt mondják: cruising. A szó arra a babajelenségre utal, amikor a kis törpe a két lábon állás sikerein felbuzdulva elkezd bútorokba kapaszkodva lépegetni, fölfedezni a terepet. Próbálgatja a tudását. Olyan ez, mint egy folyamatos és bizonytalan hatalmi harc. Küzdelem a gravitációval, a távolsággal és a magassággal egyszerre. A szoba és a baba csatája. És mint minden háborúban, itt is előfordulnak harctéri sérülések.
A fönt említett szimmetrikus foltokat Lola úgy szerezte, hogy negyvenöt percen belül kétszer is arcra esett. Először a nappaliban. Szuszogva és prüszkölve fölküzdötte magát álló pozícióba, a dohányzóasztal szélébe kapaszkodva. A verejtékes, de sikeres mozdulatsor adta önbizalomtól fűtve lelkesen nyúlt az asztal közepén álló gyertya felé, amikor az egyik lába kicsúszott alóla. Hiába markolta az asztal szélét, a megingás végzetesnek bizonyult. És visszafordíthatatlannak. Alex és én egyszerre ugrottunk, hogy elkapjuk, de a kerek babapocaknak és a jól megtermett hátsónak köszönhetően a gravitáció gyorsabbnak bizonyult nálunk. Lola tehát megállíthatatlanul zuhant a padlón felejtett zsírkrétás doboz felé. Arccal előre. Egy kék folt. Jó félórával később, az előző fiaskót feledve, a szülői ágyon hancúrozott. Kedvenc elfoglaltságát gyakorolta, nevezetesen az ágy végébe kapaszkodva a matracon állva rugózott. Magától és mutatványától megmámorosodva egyszer csak hátravetette fejecskéjét, és azzal a lendülettel leszánkázott a földre, arcával végigsúrolva az ágyvéget. Még egy kék folt. A krokodilkönnyek és a keserves panaszkodás azonban szerencsére nem tart sokáig. Pontosan addig, amíg kiszemeli a cirkálás újabb célpontját. A Leonyid Brezsnyev, a Lolabanana, a Lolacsimp, a Csimpiszörny és a Lolahurrikán után ezzel meg is született kicsi lánykánk újabb beceneve: Lolacirkáló.
Lolacirkáló igazi perpetuum mobile. Ha két puffancs lábacskája elfárad a lépegetésben, akkor a földön, mászva cirkál tovább. Ilyenkor veszélyben a lakás minden zegzuga. Először is veszélyben az egyébként használhatatlan kandalló. Aztán veszélyben vannak a növények, a földön futó vezetékek, a dohányzóasztal polcán pihenő régi magazinok, az alacsonyan elhelyezett hűtőmágnesek, a cipőtartón sorakozó lábbelik, és egyáltalán, minden, ami hatvan centiméter alatt helyezkedik el. A legnagyobb veszélynek pedig maga Lolababa van kitéve, hiszen egy másodperc törtrésze is elegendő arra, hogy rossz fát tegyen a tűzre. Ha csörög a telefon, és fölveszem, ő hipp-hopp!, már a gyerekszobába vezető lépcső második fokán kapaszkodik. Amíg a távirányítóval bíbelődöm, eltűnik a lépcső alatt, és a sílécek közül kell kiszedni. Amíg beteszem a kenyeret a pirítóba, megpróbál bemászni a sütőbe. Amíg ajtót nyitok a vendégeknek, megkóstolja a virágföldet. Amióta cirkál, kész kármentés az életünk.
Ezen a ponton jogos a fölvetés, hogy vajon hallottunk-e már a lakások bababiztosításáról. Igen, kedves Olvasó, hallottunk. Sőt, a múlt héten komolyan megfordult a fejünkben, hogy kis lakunkat bomba-, elnézést, Lola-biztossá tesszük. Aztán letettünk róla. Az összes ketrec, rács és heveder fölszerelése után ugyanis valódi állatkertben éreztük volna magunkat, ettől pedig családilag mindannyian viszolygunk. Helyette azt a kétségkívül kissé nehezebb módszert választottunk, hogy ebben a néhány veszélyes hónapban még az eddiginél is jobban figyelünk Lolára, és amennyire lehet, a sarkában járunk. Ha valami olyat próbál elkövetni, ami tilos, akkor erélyesen, de nem haragosan rászólunk, hogy Lola, azt NEM. Tény, hogy néha, ha csak másodpercekre is, ki-kihagy az ember figyelme, de ez belefér. Hiszen, melyik babának ártott az az egy-két felszíni kék folt, vagy az a néhány szem megcsócsált, majd nagyívben kiköpött virágföld? Lolának nem, az biztos.