 |
Anyám értetlenül nézett rám, minek kell huszonöt órát repülni azért, hogy az ember megírjon egy regényt, apám, a született derűlátó pedig csak annyit kérdezett: És utána hol fogsz dolgozni?. Szerencsére a főszerkesztőm megértően fogadta a tervemet, a kiadótól pedig megkaptam a fizetési előleget. Külön szerencse, hogy a kedvesem tisztában van vele, milyen kellemetlen tudok lenni, ha rám tör a mehetnék, mégis maradnom kell, így utamra engedett.
Megérkezésemkor azt hittem, hogy tévedésből Kínában landoltam, mert a leszállást követő órákban szinte csak ázsiaiakkal találkoztam, s gyorsan rájöttem, hogy itt mindenki egy nyelvet beszél (a kínait). De nem volt sok időm ezen meditálni, mert hamarosan az iskolapadban találtam magam
A teljes kaland-napló a 45. héttől folytatásokban olvasható a Nők Lapjában!