Anyaságra készül a vagány híradós

Fejős Éva | 2006. December 13.
Várkonyi Andrea, a Tények mûsorvezetõje az életben sokkal vagányabb, mint amilyennek a képernyõn látszik. Mégis visszavett a tempóból, gyermeket vár párjától.

– Most, hogy személyesen találkoztunk, rájöttem, hogy sokkal több élet, energia és lendület van benned, mint amikor a tévében látunk. Nem vagy olyan szende, mint amilyennek képzeltelek.

– Sosem voltam olyan szende, mint amilyennek a képernyőn látszom, de a híradós műfaj visszafogottságot kíván. Amikor a Tényekhez kerültem, konszolidáltabb volt a külsőm, talán ezért nem látszott rajtam, hogy valójában eléggé vagány vagyok.

– Akkoriban az előző kapcsolatodban éltél, és úgy tűnt, révbe értél.





 – Azt gondolom, akkoriban is jó ideig révben voltam. De ez változhat, és változott is, ám most valóban úgy érzem, hogy minden rendben van, és megtaláltam önmagam – lelkemben és fizikailag is. Visszatérve a külső változásokra: amikor négy éve a TV2-höz kerültem, rövidebbre vágták és sötétre festették a hajamat, kicsit konszolidáltabb lett a külsőm, de nem éreztem igazán jól magam, és lassan „visszaváltoztam” olyanra, amilyen az igazi Várkonyi Andi. Most újra önmagam lehetek külsőleg is, szőkés, hosszú hajjal. De alapvetően elég belevaló csaj voltam mindig; Szegeden, ahol felnőttem, tinédzserkoromban kismotort vettek nekem a szüleim, azzal gurultam mindenfelé. Óvatos duhaj voltam, lehetett bennem bízni, bár a sebességet mindig szerettem – szerencsére a kismotor nem tud igazán felgyorsulni…

– Nem így az autó…

– Így igaz, bár most, hogy gyereket várok, nem vezetek már olyan dinamikusan és gyorsan, mint régebben.

– Olvastam, már lemondtál arról, hogy valaha anya légy.

– Korábban, több év próbálkozás és kezelések sorozata után azt mondták az orvosok, hogy természetes úton nem eshetem teherbe. Jó néhány éves tépelődés és fájdalom volt mögöttem, és csodálatos meglepetésként ért, hogy ez a kisbaba természetes úton fogant. Most már kezdem elhinni, hogy gyermekem lesz, hiszen elég a hasamra vagy a baba ultrahangképére néznem. Nagyon boldogok vagyunk…

– Nagy szerelemben éltek Gáborral?

– Igen, de nem szeretnék erről beszélni, mert nagyon sok rossz tapasztalat ért mindkettőnket, egy-egy újságcikk, amelynek semmi alapja sem volt, sebeket és fájdalmakat okozott. Bezárultam, már nem akarom kidugni az orromat a csigaházból.

– Tehát – az időnként felröppenő pletykák ellenére – egy pár vagytok?





– Persze. Mi is olvastuk valahol a „szakításunk történetét”, ébredés után, az ágyban. Csak néztünk egymásra döbbenten: ez meg micsoda? Néha nevetünk az efféle pletykákon, máskor viszont „felhúzzuk” magunkat rajtuk.

– Már látszik rajtad a terhesség, de még most is nagyon vékony és légies vagy. Ez alkati ajándék, vagy odafigyelsz arra, hogy mit eszel?

– Amikor teherbe estem, önmagamhoz képest is nagyon le voltam fogyva, és mostanra értem el a „normál” súlyomat. Már túl vagyok a reggeli rosszulléteken, remekül viselem az állapotomat, és bármilyen ételt meg tudok enni. Sosem koplaltam, nem fogyókúráztam, és sokszor sajnos, eszembe sem jut délutánig, hogy aznap még nem ettem semmit.

– Ma sem ettél mást ezen kívül az almán kívül, amit magaddal hoztál?

– Dehogynem, a baba miatt odafigyelek arra, hogy rendszeresen étkezzem. Lencsefőzeléket főztem, azt ebédeltem. Egyébként a főzést gyakran Gáborra hagyom, ugyanis ő isteni ételeket készít.

– Orvosként olvasgatod a terhességről és a babázásról szóló szakirodalmat?

– A családomban sok az orvos: édesanyám szemész, apukám belgyógyász, keresztanyám gyerekorvos, keresztapám szülész-nőgyógyász, és ők kerek perec megtiltották, hogy olvasgassam a szakkönyveket. Amikor valamilyen – általában vélt – tüneteim vannak, telefonálok valamelyiküknek, és ők, akik már jól ismernek, nagyon édesen és türelmesen elmagyarázzák nekem a szakmai részleteket, amelyekkel természetesen magam is tisztában vagyok. A családunkban a mi babánk lesz a második pici gyerek, az egyik unokatestvéremnek van egy két és fél éves kisfia. Túl sok kisbabás tapasztalatra tehát nem tudtam eddig szert tenni, az unokatestvéremmel konzultálok gyakran, aki átérzi a félelmeimet, és a tanácsaival is segít. Persze így is sok-sok kérdés van bennem… Kíváncsi vagyok, milyen lesz majd a kisbabám, milyen érzések születnek majd meg bennem, milyen lelki változásokon megyek keresztül, ha anya leszek. Ugyanakkor biztosan érzem, hogy már érett vagyok az anyaságra.

A teljes cikk az 50. héten, december 13-án megjelenő Nők Lapjában olvasható!
Exit mobile version