És megszületett Nádja

V. Kulcsár Ildikó | 2006. December 20.
Bánat és öröm – kézen fogva jár. Errõl szól az itt következõ történet. Bánatról, örömrõl, hitrõl, reményrõl. Arról, hogy soha nem szabad föladni, ha úgy érezzük, nincs tovább… Mert mindig van… Tovább kell élni, túl kell élni, hogy megérhessük a kegyelmet.

Ha egy fiatal házaspár elveszíti – négy és fél napos kórházi kezelés „eredményeként”, szerintük egyértelműen orvosi műhiba miatt – a makkegészségesen született, tizennyolc hónapos kislányát, Hannát, majd nem egészen egy év múlva, megszületik a második gyermekük, Nádja, az valamiféle csoda.




– Megtörtént az, ami épp ésszel fel nem fogható volt az akkori fizikai és lelkiállapotomban. Negyvenöt kiló voltam, állandóan a halállal viaskodtam. Mindent távolinak éreztem magamtól, ami szép és emberi. A szexualitást is. Mégis megfogant Hanna testvére az első alkalommal, a halála után pontosan két héttel – mondja az édesanya, Farkas Éva.
Hanna neve kegyelmet jelent, Nádjáé pedig reménységet. Elhagyta őket a kegyelem, és megérkezett a remény? Vagy a kegyelem remény képében tért vissza? Nincs válasz, bár e kérdés gyakran foglalkoztatja a fiatal szülőket. Ahogy azzal a kérdéssel is sokat „foglalatoskodtak”, hogy érdemes-e tovább pereskedni, és elérni, hogy a kislányuk haláláért megbűnhődjenek a felelősök. Végül úgy döntöttek, hogy inkább létrehozzák a Nagymáté Hanna Alapítványt, hogy segítsenek a műhibák megelőzésében, és megpróbáljanak segíteni a hasonló helyzetbe kerülteknek. Mert velük van a remény…

• Az alapítvány elérhetősége » 


A teljes cikk a karácsonyi-szilveszteri összevont Nők Lapja-számban olvasható, amely december 20-án jelenik meg!
Exit mobile version