A nők általában azt hiszik, felfáztak, miután hideg kőre ültek, hűvös vízbe mentek, holott valójában nem felfázásról van szó mondja dr. Tenke Péter, a Dél-pesti Kórház urológiai osztályának vezető főorvosa. A betegség hátterében a következő folyamat áll: a gátkörnyéki baktériumflóra bekerül a hüvelybe, majd a húgyhólyagba is, és kialakul a hólyaggyulladás. Teljesen normális, ha egy nőnél az anatómiai adottságok miatt évente kétszer hólyaghurut alakul ki, ilyenkor nem is kell tenyészteni a vizeletből a baktériumokat, mert tudjuk, hogy többnyire coli a kórokozó, és azt is tudjuk, milyen kezelésre érzékeny. Ilyen esetben elegendő a rövid (egy- vagy háromnapos) kezelés, rögtön az első tünetek jelentkezését követően. A panaszok fele azonban kezelés nélkül, gyakori ivás után is megszűnik, hiszen a fokozott folyadékfogyasztás hatására gyorsabban kiürülnek a baktériumok a hólyagból.
Egyre erősebb antibiotikumok
Dr. Tenke Péter
A visszatérő hólyaghurut hátterében genetikai hajlam állhat: az érintett nők hüvelyében több helyütt megtapadhatnak a baktériumok. Ilyenkor egyéb tényezők (például a szexuális aktus, már csak azért is, mert az ondó lúgos vegyhatású, és ez lebénítja a normál, azaz védő hüvelyflórát) is közrejátszhatnak a hólyaghurut kialakulásában.
Visszatérő hólyaggyulladás esetén sokszor olyan antibiotikumot rendelnek a betegnek, amely, természetesen, nem válogat: megöli a hólyagban a baktériumokat, de elpusztítja a természetes hüvelyi védőflórát is mondja szakértőnk. Így felborul az egyensúly, s mivel a gáttájékon normálisan is baktériumok élnek, ezek ilyenkor akadálytalanul bekerülnek a hüvelybe ahol már nincs védőflóra , majd tovább, a hólyagba, és ismét jelentkeznek a gyulladás tünetei. A betegek gyakran maguk szorgalmazzák, hogy komolyabb hatású antibiotikumot kapjanak, mondván: az előző kúra nem használt. A beteg tehát egyre erősebb antibiotikumokat kap, amelyek természetesen egyre inkább kiirtják a normál hüvelyflórát, így egyre kevésbé védett e terület, és szinte rögtön a kezelés befejezése után visszatér a probléma, s rossz esetben jön az újabb gyógyszerkúra… Ezt az ördögi kört időben meg kell szakítani, hiszen a visszatérő hólyaghurut akár az életminőség romlását is előidézheti, hiszen az illető esetleg depresszióba esik, vagy nem mer szexuális életet élni, nem vállalkozik utazásra, mert tart tőle joggal , hogy kezdődik újra a betegség, egyre erősebb tünetekkel.
Megelőzés kefirrel és áfonyával
Amennyiben a hólyaghurut rendszeresen visszatér valakinél vagyis évente két alkalomnál többször jelentkezik , megelőző kezelést (is) érdemes alkalmazni. Szakértőnk azt mondja, csökkentett dózisú antibiotikummal szokták kezdeni a megelőzést, tehát a kezelés ilyenkor nem a baktériumok elpusztítását célozza, hanem megakadályozza a hólyagba bekerülő kórokozók szaporodását.
Ha valaki tudja, hogy általában szexuális aktust követően tér vissza a hólyaggyulladása, akkor a szex után tanácsos bevennie a csökkentett dózisú tablettát, és így megakadályozható a gyulladás visszatérése, ha pedig rendszerint éjszaka jelentkezik a probléma, akkor este, lefekvés előtt érdemes bevenni a gyógyszert magyarázza Tenke főorvos. Ezek a szerek nem valódi antibiotikumok, azaz nem a szövetek szintjén hatnak, hanem elsősorban a vizeletben fejtik ki a hatásukat: ott akadályozzák meg a baktériumok szaporodását. E gyógyszereket akár éveken keresztül is lehet alkalmazni, mivel nem alakul ki kórokozó elleni rezisztencia a gyakori szedés esetén sem. Sokkal rosszabb, ha a már kifejlődött hólyaghurut esetén kell nagy dózisú antibiotikumot adni.
Természetesen a legfontosabb mégis a normál hüvelyflóra, a természetes hüvelyi védelem helyreállítása. A fejlettebb országokban már a drogériákban is vásárolható hüvelyi ph-tesztcsík, amellyel megmérhető a hüvely vegyhatása, remélhetőleg előbb-utóbb nálunk is sok helyütt kapható lesz. Ezzel ellenőrizhető, hogy a hüvely megfelelő védőflórával rendelkezik-e, vagy sem. Ha nem, akkor fokozott a fertőzés veszélye. A ph-értéknek 4-4,5 között kell lennie, efölött a hüvelyi védőbaktériumok, azaz a laktobacilusok nem dolgoznak megfelelően. Ilyenkor helyileg alkalmazott laktobacilus-tablettával tanácsos helyreállítani a normális hüvelyi védőflórát. Érdemes laktobacilusokat tartalmazó étrendet például gyakori kefirfogyasztást bevezetni.
Egyes, a védekezőrendszert stimuláló szerekkel a hüvely immunitását is erősíteni lehet, ez szintén csökkenti a hólyaghurut kiújulásának veszélyét. Viszonylag új felfedezés, hogy az áfonyalé fogyasztásával is megelőzhető a hólyaggyulladás kialakulása. Kimutatták, hogy az áfonya egyik összetevője megakadályozza a baktériumok megtapadását a hólyagban, tehát egyértelműen csökkenti a hólyaghurut kialakulásának esélyét. Ma már tablettában is hozzáférhető az áfonyából kivont hatóanyag.
A beteg is figyeljen!
A betegnek kell igazán ismernie a betegségét, mert ha ő tisztában van vele, és odafigyel magára, akkor olyan komoly problémától szabadul meg, amely az életminőségét jelentősen befolyásolja teszi hozzá a főorvos. Azért kellene időben kiszakadni abból a körből, amelyet az egyre erősebb antibiotikumok szedése jelent, mert ha ezek a szerek tönkreteszik a hüvelyi védőflórát, utána nagyon nehéz azt helyreállítani. A legfontosabb, hogy a beteg tudja, melyek a rizikótényezők számára: általában mi okozza nála a hólyaghurut visszatérését. Így az orvossal egyeztetett gyógyszerek időben történő alkalmazásával megelőzheti a gyulladás visszatérését, és rendkívül komoly problémától szabadulhat meg.
Mikor kell kivizsgálni?
A nagyon gyakran kiújuló hólyaghurut esetén a szakembernek ki kell zárnia, nincs-e szó valamilyen hajlamosító alapbetegségről, például ultrahang-vizsgálat szükséges az esetleges anatómiai rendellenességek felkutatására sorolja Tenke doktor. Érdemes utánajárni annak is, nincs-e a háttérben olyan szexuális úton terjedő kórokozó, amely főleg a nőkre veszélyes például chlamydia , hiszen ez náluk súlyos kismedencei gyulladásokat okozhat.
Urológus és nőgyógyász, karöltve
Sokan nem is mernek beszélni arról, hogy inkontinensek, és inkább a betéteket választják a kivizsgálás és kezelés helyett, pedig sok esetben megfelelő műtéttel teljesen megszüntethető lenne a probléma. Ám erről a betegek legtöbbször nem is tudnak! Az inkontinenciák harminc-negyven százaléka megfelelő tornával is elmulasztható!
Egy tipikus történet
Az alábbi történet amelyet egy betegtől hallottam akár jellegzetesnek is mondható: Pár éve volt először hólyaghurutom, s vesemedence-gyulladás alakult ki belőle. A gyógyulás után pár héttel visszatért a hólyaghurut, antibiotikumokkal kezeltek, és a végén eljutottam odáig, hogy szinte folyamatosan antibiotikumot szedtem mert amint abbahagytam, kiújult a hólyaghurut. Az évek során különböző kivizsgálásokra kontrasztanyagos veseröntgen, hólyagtükrözés, ultrahang, nőgyógyászati vizsgálatok küldtek, de mindegyiknek negatív lett az eredménye. Egy idő után magamtól döntöttem úgy, hogy abbahagyom az antibiotikumokat, sokkal több folyadékot iszom, és keresek egy olyan urológust, aki valami más megoldást tud ajánlani a problémára. Így kerültem a Dél-pesti Kórházba, ahol valóban segítséget kaptam. Azóta végre normálisan tudok élni, csak néha jön elő a probléma, akkor is könnyen legyőzöm.