2007 – Kinek lesz malaca a Disznó évében?

Izing Klára | 2007. Január 24.
Míg az egyiptomiak szerint 2007 a Szaturnusz, addig a kínai szerint a Disznó évének uralma következik el, amikor minden eddiginél fontosabb lesz, hogy békében éljünk egymással.




A kínai horoszkóp eredete bizonytalan, még a keleti bölcsek sem tudják pontosan, hogy mikor keletkezett. Csak annyit sejtenek, hogy több mint háromezer éve. A legendák szerint az egyiptomi asztrológia – amely Európában a legelterjedtebb – szintén a kínai alapja. Mindezt bizonyítja: ahogy az egyiptomi asztrológiában is tizenkét állatövi jegy van, úgy a kínai horoszkópban is tizenkét állatszimbólum szerepel. Keletkezését – a fennmaradt egyik történet szerint –Buddhának köszönhetjük, aki magához hívta az összes élő állatot, de ebből csak tizenkettő jelent meg. Ahogyan az állatok Buddha színe elé járultak, úgy kapták meg az évek is elnevezésüket. Legelőször jött a Patkány, ezért ez az első jegye a kínai horoszkópnak, majd a Bivaly, aztán a Tigris, a Nyúl, a Sárkány, a Kígyó, a Ló, a Kecske, a Majom, a Kutya, a Kakas és végül a Disznó.

A kínai Újév (pontosabban Holdújév) dátuma éppen úgy, mint a mi húsvétunk időpontja, évről évre változik, amelyet bonyolult számításokkal határoznak meg. Az európai naptár szerint a kínai újév február 4-éhez legközelebb eső újhold napján van. Ez azt jelenti, hogy a neves dátum mindig január 21. és február 21. közé esik. Az idei évben a kínai Holdújév február 18-án kezdődik, és ekkor indul a Disznó éve is.
A Disznó évében minden eddiginél fontosabb lesz, hogy békében éljünk egymással, és harmóniát teremtsünk a hétköznapjainkban. Az újévben olyan vállalkozásba foghatunk, amelyben eddig még nem próbáltuk ki magunkat, és a kezdeti nehézségek után sikert érünk el benne. A partnerkapcsolati nézeteltérések is rendezhetővé válnak, mert nemcsak a másiktól várjuk el a változást, hanem mi magunk is képesek leszünk rá.

A Nők Lapja január 24-én megjelenő számában megtudhatod, Patkány vagy-e, netán Sárkány, esetleg Kutya? És azt is, melyik jegy mire számíthat a Disznó évében.
Exit mobile version