– Gondoltad volna néhány évvel ezelőtt, hogy nem egy magyar férfi oldalán találod meg a boldogságot?
Edina: – Mielőtt Albertóval találkoztunk, nehéz periódusban voltam, mert nem leltem lelki társat. Nem találkoztam olyan férfival, akivel közös jövőt lehetett volna tervezni. A legszebb élményem volt, amikor rádöbbentem, Alberto személyében klasszikus értelemben vett férfira találtam, aki kinyitja az ajtót a nő előtt, aki udvarias – és akinek a család az első.
– Első látásra kialakult valami köztetek?
Edina: – Három éve volt, útifilmet készítettem Kubáról, és egy havannai szivarüzletben is forgattunk tévés kollégáimmal. Alberto nyári gyakorlaton volt az üzletben, éppen akkor végzett turisztikai szakon. Amint ránéztem, elállt a lélegzetem, és arra gondoltam: ilyen szép férfit még sosem láttam!
Alberto (nevetve): – Én Edinát tartottam gyönyörűnek, de meg sem fordult a fejemben, hogy közelebb engedne magához. Egyszerűen úgy éreztem, túl szép hozzám ez a lány…
Edina: – Nem vagyok valami rámenős, a kubai barátnőm, Maritza rángatott vissza az üzletbe az utcáról, amikor meghallotta, hogy tetszik nekem ez a srác. Ő kérte el a telefonszámát is, sőt, megszervezte helyettem az első randevúnkat egy bárba, a Félszemű Macskába. Mint kiderült, Albertóval korábban több külföldi lány is próbált kikezdeni. Ki akarták próbálni, milyen lehet egy tüzes latin szerető – de ő nem akarta ezt a számára megalázó szerepet vállalni.
Alberto: – Edina tetszett, és azért randevúztam vele, mert éreztem, hogy nem csupán kalandra vágyik. Éreztem a komoly kapcsolat lehetőségét, ezért izgatottan készülődtem az első találkozónkra.
Edina: – Azon az estén megpecsételődött a sorsunk. Albertótól tanultam meg az igazi kubai salsát, ami másról szól, mint ahogyan Európában tanítják. Tele van erotikával, szenvedéllyel, csak a másikra figyelsz, csak az ő szemébe nézel, és csak ti vagytok ketten, a külvilág megszűnik számotokra… Azóta is táncolunk, sokat, akár otthon a lakásunkban is néhány négyzetméteren, és közben a fehér homokos kubai tengerpartra képzeljük magunkat.
Alberto: – A hamisítatlan utcai salsa kicsit olyan, mint a „dirty dancing”, a piszkos tánc. Nem a szexről, hanem a vágyakról és az érzelmekről szól, és ha jó partnerrel táncolsz, elfelejted a problémáidat, csak a másikra figyelsz. Edina nagyon jól táncol…
– Mi történt akkor, tánc közben?
Edina: – Éreztük, hogy valami különleges történik velünk, olyasmi, amit én még sosem éreztem. Végigtáncoltuk, végigbeszélgettük az estét, és tudtuk, hogy valami elkezdődött, aminek nem lehet csak azért vége, mert nekem haza kell utaznom. Másnap bemutatott a szüleinek… Egy hónapig bírtam Magyarországon Alberto nélkül, aztán visszamentem Havannába. Nem érdekelt a munka, csak a szerelem. Arra gondoltam, hogy ilyen nagy találkozás csak egyszer adatik meg az ember életében, ezért azt nem lehet elengedni.
Alberto: – Edina visszajött, és két hétig lopva együtt éltünk egy havannai lakásban. Azért lopva, mert külföldi és kubai nem lakhat együtt, az ilyesmi ott prostitúciónak számít, és kemény büntetés jár érte. Később Edinával és a családommal közösen béreltünk egy házat a tengerparton. Ott éreztem azt, hogy most már jó lenne mindig együtt lenni vele.
Edina: – A legszörnyűbb az újabb elválás volt, zokogtam a reptéren, amikor utoljára visszanéztem Albertóra. Attól féltem, hogy soha többé nem látom már őt… Rengeteg papírra, engedélyre volt szükség ahhoz, hogy eljöhessen hozzám. Harcos oroszlánná változtam, mert eltökéltem, hogy ennek a szerelemnek senki sem vethet véget. Három hónapig küzdöttem az engedélyekért. Addig alig-alig tudtunk kapcsolatba lépni egymással, mert a kubai telefonvonalak borzalmasak, és az e-mailezés sem olyan egyszerű ott, mint másutt a világban. Sokszor álltam az összeomlás szélén, de azt mondtam: nem lehet, hogy ezt a fiút elveszítsem! Végül megkapta az engedélyeket, és megérkezett Budapestre.
– A rossz nyelvek szerint Alberto nem szerelemből, hanem érdekből vett feleségül.
Edina: – Régebben bántott bennünket, ha azt olvastuk: „a csóró kubai kihasználja a gazdag médiasztárt”, de rájöttünk, hogy nekünk nem fontos, ki mit gondol. Egyedül az számít, hogy mit érzünk egymás iránt.
Alberto: – Bár mindenkinek része lenne olyan boldogságban, harmóniában, mint amilyenben mi élünk! Egyébként a családom nem szegény, az átlagnál sokkal jobban élünk. A szüleim magániskolákba járattak, külföldön taníttattak. Nem volt miért menekülnöm a hazámból. Eleinte ráadásul elég rosszul is éreztem magam Magyarországon, mert nem találtam állást. Már-már depresszióba estem, annyira szerettem volna pénzt keresni – Havannában két jó állásom is volt, itt pedig csak alkalmi munkákat találtam. Végül egy éve teljesült az álmom: Edina biztatására jelentkeztem az egyik légitársasághoz stewardnak, és felvettek. Nagyon szeretem a munkámat, és az önbizalmam is visszatért.
Vajon mikor jön el egy kapcsolatban az a pillanat, amikor két ember ráébred, hogy nem megy tovább egymás nélkül? Vannak, akik ezt már az első találkozáskor megérzik, másoknak időre van szükségük, és akár évekbe telhet, míg ráébrednek: felforgató szerelem ez a javából. Bálint-nap a szerelem ünnepe, hát szóljanak most – Edináék mellett további – olyan szerelmesek, akik fel tudják idézni a pillanatot, amikor rájöttek: nem megy tovább a másik nélkül…
Íme, egy kis ízelítő az e heti hét témájából, ami a címlapinterjúnkhoz kapcsolódik:
Kubicsek-Mészáros Gabriella: „Arra gondoltam, itt van ez a tökéletes pasi, akire számíthatok, aki pont olyan, amilyen férfira szükségem van, én meg csak úgy kiraktam őt az életemből. Akkor és ott éreztem először azt, hogy nem tudnék nélküle élni.”
Urbán Zsaninak és Kovács Daninak sokáig kellett várniuk egymásra, hiszen mindkettejüket fogva tartotta az előző kapcsolata. Két év után, egy hét különbséggel szakítottak. De akkor sem egymás miatt. Vagy csak azt hiszik? Hiszen utána szinte azonnal egymás karjaiba zuhantak!
Kázmér: „Bármilyen jó volt Ildivel együtt lenni, ő számomra érinthetetlen kincs, tabu volt. A haverom felesége. Aztán egyszer vett egy nagy levegőt, és kimondta: szerelmes belém. Én még kértem egy kis időt… egyszer csak megtört a jég, és átöleltük egymást.”
Saxon-Szász János: „Amikor Zsuzsával megismerkedtem, egyértelmű volt a testi-lelki-szellemi összetartozás, ráadásul hirtelen összeért a három legfontosabb az életemben: a hit, a művészet és a szerelem. Ez csoda volt, amiről eszem ágában sem volt lemondani.”
A részletes vallomásokat és a teljes címlapinterjút a február 14-én megjelenő, Bálint-napi Nők Lapjában olvashatjátok!