Mondogatta, hogy fáj a dereka, de nem vettük komolyan. Aztán a nagymama unszolására elmentünk az ortopédiára. Ott jött a hatalmas pofon: 26 fokos görbület! Gyógytorna? Nem elég, fûzõt kell hordani. Fûzõt?! Az meg mi?
Tényleg: mi az? Hát nem az a kosztümös filmekből ismert helyes kis ruhadarab, hanem egy testre szabott műanyag eszköz, amelyet a nap huszonhárom órájában hordani kell bizonyos típusú és fokú gerincferdülés esetén. Ezen a ponton el is búcsúzunk a fűző szótól, a továbbiakban a pontosság és az igazság kedvéért a korzett elnevezést használjuk.
A legtöbben ugyanilyen sokkszerűen értesülnek a korzettviselés szükségességéről, ahogyan a már idézett Szandra és édesanyja, Harmati Éva.
Kint az utcán kezdtem csak el zokogni meséli a magas, csinos Szandra. Ül velem szemben, tanakodom, megkérdezzem-e, miért nincs rajta a korzett. Aztán kiderül, hogy rajta van. Miért pont én?! Szemüveg is, fogszabályzó, most meg ez! És évekig kell hordani, ezt mondták. Először felvenni sem tudtam, és azt sem, hogyan takarjam el. Aztán már nem akartam eltakarni. (Tényleg nem akarja, az újat farmermintával kérte, hallottam!)
Nyáron a korzett borzasztó meleg, a póló csuromvizes lesz alatta, télen viszont melegít. Ennél fontosabb, hogy mivel helyes tartásra kényszeríti a gerincet, magától értetődően nyomnia kell bizonyos helyeken. A korzettes fiatalok történeteiből nemrég könyvet adtak ki, abban olvasni, milyen nehezek az első napok, hetek. Fáj, nyom, kényelmetlen, nem lehet aludni benne, mit vegyek alá, mit fölé, hogyan vegyem fel a cipőm, megbámulnak, és így tovább. De éppen ezekből meríthet erőt, aki az első korzettre vár, vagy éppen most kapta meg. Hiába mondja neki a sok okos felnőtt, hogy majd jobb lesz, elhinni csak azoknak fogja, akik mindezen végigmentek vagy legalább előrébb tartanak.
Róluk és segítőikről olvashattok a február 28-án megjelenő Nők Lapjában.