Színek, illatok, Provence…

Lazarovits Szilvia | 2007. Május 09.
Négy nap kevés ahhoz, igazán átérezzük, mit is jelent a Bor, Mámor, Provence… alaphármasa, de ahhoz éppen elég, hogy rájöjjünk, miért vágyik az ember ide, Dél-Franciaországba, a Cote d’Azur közvetlen szomszédságába.

Igaz, engem Franciaország bármely tája mágikus erővel vonz, szeretem az emberek könnyedségét, a francia építészetet, a festészetet, a divatot, s még sorolhatnám. Talán ezért is találtam rá nyomban a ferihegyi reptéren csoportvezetőnkre, Babette-re, aki könnyed, légies megjelenésével, s – bár tökéletesen beszél magyarul – ropogós errjeivel le sem tagadhatta volna: ő lesz a kísérőnk ezen a néhány napon. Mi ugyanis Lyon és Marseille érintésével repülőn közelítettük meg a francia tartományt, ám akinek ideje engedi, annak azt javaslom, inkább kényelmes tempóban, autóval járja be a vidéket, mert érdemes!

A szökőkutak városa
Első állomásunk Aix-en-Provence volt. A tüneményes város – néhány percnyi autózásra Marseille-től – a tartomány egykori fővárosa, ma is arisztokratikus tekintélyt sugároz.
Aix a platánok és a szökőkutak városa. Főútján, a Mirabeau-n elegáns paloták és platánok sorakoznak, s itt-ott szökőkutak díszítik, melyek közül némelyik termálvizű. A víz számos bajra gyógyír, még a krónikus szerencsejátékosok hiánybetegségére is, hiszen Franciaországban a tengerparton kívül csak ott üzemelhet kaszinó, ahol termálvíz van. Így a platánok és szökőkutak városa egyben a környék kaszinójának is otthont ad.
Aix-en-Provence több mint kétezer éves történelme során állomásoztak itt rómaiak, katalánok, de a város a középkorban „Jó René király” idejében élte virágkorát – ahogy azt a pergő nyelvű idegenvezetőnktől megtudjuk. S habár a provence-i grófságot 1486-ban hivatalosan Franciaországhoz csatolták, a terület még sokáig megőrizte önállóságát.
Itt születet Paul Cézanne, aki apja szigorú tanácsára kis híján a jogi pályára tévedt ugyan, de aztán győzött a „józan ész”, vagyis a festék, a vászon és az ecset. E szerencsés sorsfordulatnak köszönhetjük, hogy ma gazdagabbak vagyunk az Aix-en-Provence-i tájat, a környékbeli parasztokat, a valószínűtlenül kék eget, az aranyló sárga mezőket, a fakózöld olajfaligeteket megörökítő csodás festményekkel.
Színekben tobzódik ma is a táj és a városka, különösen szombaton, amikor a virágpiactól a fűszerpiacig mindenhol elmerülhetünk a színorgiákban és az illatokban.







Aix-en Provence legfontosabb útja nyáron az árusok és a turisták törzshelye


Fel a hegyekbe!
És itt vannak a levendulamezők! Ahogy autózunk a hegyek felé, Moustiersba, megcsodálhatjuk a végelláthatatlan lila mezőket, ahol az illatok alapanyagát termesztik. Ahogy kapaszkodunk felfelé, a termőterületek melegbarna, sárga színeit felváltják a hideg szürkék, szürkészöldek, a vidék egyre kövesebb, kopárabb, mégis megkapó. Bármerre nézünk, hengeres, újonnan is kopottasnak ható tarka háztetőket látunk, amelyek, mint mesélik, azért ilyen „kerekded” formájúak, mert az asszonyok a combjukon alakították az építőagyagot.
Moustiers sziklafalba épült városka. Mintha megannyi barlang fészkelte volna be magát a hegyoldalba. Nem véletlenül támad ez az érzetünk, hiszen annak idején a mórok támadásai elől a falba vájt barlangokban rejtőztek el az itt lakók. Kényelmes cipőben, könnyű kis kaptatón érkezünk fel a Notre Dame de Beauvoir kápolnához. Hihetetlen látkép tárul elénk. A két sziklaorom közé feszített láncon hatalmas csillag feszül, mely a legenda szerint úgy került e valószerűtlen helyre, hogy mórok foglyul ejtették a lovagot, aki fogadalmat tett, ha egyszer visszatérhet a harcból, csillagot emel a szülőföldje fölé. Állítólag a 12. század óta hirdeti az arany csillag a mórok felett aratott dicső győzelmet.
Szállásunkat a falusi turizmus jegyében egy igazi régi provence-i kőházba szervezték. A házat egy fiatal házaspár újította fel; egyikük sem idevalósi, de ifjú házasokként itt telepedtek le, alapítottak családot, és a két pici gyerek mellett ellátják a gazdaságot, vezetik a panziót, s főznek a vendégekre. Vacsorára báránypecsenyét tálalnak, árpagyöngy körettel, jóféle vörösborral, hagyományos francia desszerttel, a créme brulével. A lakoma után a házigazda felteszi a kérdést, van-e kedvünk lesétálni az akolba, a kicsi barikák etetéséhez. A látvány idilli, csak épp az elfogyasztott vacsora súlya terheli kissé a gyomrokat – és persze a lelkiismeretet.


Túra a Grand Canyonban
Másnap a Verdun-i Grand Canyon felfedezése vár ránk. A folyó egy felduzzasztott tavacskába ömlik. Nyáron turistaparadicsommá alakul át a környék, s ennek anyagi előnyeit ma már annak a falucskának a lakói is élvezik, amelyet a mesterséges tó kialakítása miatt néhány száz méterrel arrébb kellett költöztetni. Az akkori tiltakozásoknak már nyoma sincs, a békés, sima víztükröt csak a kenuk, kajakok, evezőlapátok fodrozzák. A víz szerelmesei páratlan élményekre számíthatnak itt: a sziklahasadékban kanyargó folyó különleges kalandokat ígér a vadevezősöknek. Izgalmakban nekünk is volt részünk bőven, a szerpentinen szaladó keskeny autóút gondoskodott erről.
Néhány nevezetesség (Comps sur Artuby, Tourtour, Le Thoronet Apátság) útba ejtésével estére eljutottunk Hyéresbe, a Cote d’Azur kiindulópontjára. Itt már igazi mediterrán hangulat fogadott pálmafákkal, vízparti sétányokkal, teraszos vendéglőkkel és tengeri ínyencségekkel.







A VErdun folyó a vadvízi evezés szerelmeseinek találkahelye

Hyéres környékén sok apró sziget fedezhető fel, közülük a legnagyobb a Porquerolles, természetvédelmi terület, ahol a látogató gyalogosan, legfeljebb kerékpárral járhatja be a nyolc kilométernyi festői földdarabkát.
Az utolsó állomáshely Sanary sur Mer. A városkára kevéske idő jut, mégis van benne valami megkapó. Talán, mert olyan barátságos minden köve, talán, mert az elmélyülten petanqozó férfiak csöppet sem haragudnak, ha egy turistacsoport lehorgonyoz mellettük, és figyeli a játékukat. Talán, mert reggel olyan magától értetődő természetességgel követi az ember a helyieket a kis piacra, ahol friss halat árulnak, és kecskesajtot, és provence-i fűszerezésű olajbogyókat és ahonnan mindezen finomságok mellé egy palack bandoli vörösbort is magammal hoztam, hogy estére Budapestre varázsoljak egy cseppnyi dél-francia ízt, s a reményt, hogy talán egyszer hosszabb időre is visszatérhetek ide.





Még több az e heti Nők Lapjából:





• Miért nem vettem feleségül Marilynt? »
• Rúzsa Magdolna és Novák Péter duettje »
• Nővérke voltam egy napig »
• Nicsak mit beszél? »
• 9 kérdés, 9 tanács a makacs női hólyaghurutról »
• Sir Antony Hopkins üzenete egy cukrászdából »
• Olasz tészta hússal, zöldségekkel »
• 4 szerelmes korosztály »

Exit mobile version