Sután, amolyan kétéves módon Sophie felé nyújtotta a színes fajátékot, melyet a kezében szorongatott. Tessék, neked adom. Bár nem tudom, ki vagy, és egy kicsit zavar, hogy mindenki veled foglalkozik, azért a tiéd lehet, csak hallgass el végre körülbelül ezt halandzsázhatta hozzá. Ez volt az a pillanat, amikor tudtuk, hogy minden rendben lesz. Lola végül megbocsátja Sophie-nak, hogy megszületett. És ezzel kikanyarított egy jókora szeletet a neki járó családi rajongásból.
Aztán egyszer, 2005 őszén, amikor minket betemetett a Lola-várás izgalma, Danielle szinte észrevétlenül egyszer csak leült mellénk az ebédlőasztalhoz, és bekapcsolódott a csacsogásba. Mindenféléről, cipőkről, utazásról, tervekről beszélgettünk. Hogy hívják? bukott ki belőlem a kérdés. Ian kuncogott Danielle. Honnan tudtad? Aztán csak mesélt és mesélt, és mesél azóta is, folyamatosan. Megváltozott, mondogatják a rokonok, pedig szerintem egyáltalán nem változott meg. Ez a kedves, vicces, szeretnivaló lány mindig is ott bujkált a hollófekete haj alatt. Sophie érkezésével pedig örökre kibújt alóla. Szóval mindenki örült a jövevénynek, kivéve egy bizonyos pocakos majdnem-kétévest.
Már akkor sejtettük, hogy baj lesz, amikor egy videotelefonálás alkalmával Lola rápillantani sem volt hajlandó a háromnapos Sophie babára. Aztán, amikor a nagymama (az ő külön bejáratú kedvenc nagymamája!) az ölébe vette a csöpp kislányt, tüntetőleg kivonult a szobából. Na, majd ha találkoznak, egyből beleszeret az unokahúgába reménykedtünk. A nagy találkozás azonban nem hozta meg a várt sikert. Lola, ahogy meglátta Sophie-t, elbújt a nagypapája háta mögött, és csak egy jókora áfonyás süti hatására jött elő. Azt is jól eldugta, nehogy a kisbaba megkaparintsa magának. Úgy, mint a felnőttek szeretetét. Sértődött arckifejezése szinte az arcára csontosodott, amikor a karomba vettem Sophie babát. A törékeny testet a mellkasomra fektettem, és míg ő békésen szuszogott, próbáltam meggyőzni a lányomat, hogy simogassa már meg a kicsit, mert Sophie nagyon szereti Lolát. Negyvenöt perc alatt azt sikerült elérnem, hogy bal mutatóujját végighúzza a kisbaba talpán. Egyszer.
Másnap aztán Sophie éktelen hasfájással ébredt. Csak ordított és ordított egész délelőtt. Lola, mintha nem is hallaná az égzengést, békésen játszadozott, a babától biztonságos, mintegy nyolc-tíz méteres távolságban. Mi mindent megpróbáltunk, hogy segítsünk a hasfájós picin hiába. Danielle éppen tisztába tette Sophie-t, amikor a szemem sarkából láttam, hogy Lola elindul felénk a színes fajátékkal. Kicsit megijedtem, mert olyan határozottan lépett oda, hogy azt hittem, menten a baba fejéhez vágja. De nem. Egy széles Lola-mosoly kíséretében Sophie felé nyújtotta kedvencét. Szegény kicsi lány, annyira meglepődött a váratlan gesztus láttán, hogy azonnal elhallgatott.
Sophie és Lola azóta barátok. A kicsi baba három nap alatt 39 puszit és 7 ölelést kapott nagylányunktól. Danielle szerint ígéretes popkarrier áll előttük: Sophie és Lola, a szenzációs lányduó újra a slágerlisták élén! Persze, Danielle, de azért ezzel még várjunk egy kicsit
| Még több az e heti Nők Lapjából: Nőnek lenni jó (?) » Drew Barrymore, az elveszett magyar kislány » Akit a strucc megrúgott » A sámán konyhája » Top 5 a legrosszabb első munkahelyek » Felfordult világ Sárközyfalván » Gyümölcsízű édességek » Évike Tündérvölgyben » |