Kedves Soma!
Tanácsért fordulok hozzád. Januárban elköltöztem egy négyéves kapcsolatból. Nyáron kezdtem igazán helyrejönni, végre híztam, megnyugodtam, elkezdtem varrni, folyamatosan dolgozom, rendszeresen kimozdulok, barátkozom, nemrég vettem új autót, nem panaszkodom az életemre. De van egy problémám. Két hónapja megismertem egy férfit, aki a zsánerem. Külsőleg és most néhány randi után annyit leszűrtem, hogy belsőleg is hasonlítunk. Az a helyzet, hogy elfelejtettem, hogyan kell ezt csinálni. Január óta egyedül voltam, hárítottam minden közeledést, mert rendbe akartam jönni magammal. Most viszont találtam őt, aki tetszik, vonz, de a közelében zavarban vagyok, nem érzem, nem tudom, mikor foghatja meg a kezem, mikor jöhet az első csók, mikor jöhet az ágy.
Mindez azért fura, mert egy szexis, szép, értékes nőnek tartom magam, mindig mindenkit szinte azonnal levettem régen a lábáról, azonnal beleláttam a férfiakba, kinek mi a gyengéje, mindig felülkerekedtem. Most belül azt érzem, ezzel a férfival komolyan szeretném, ő is családot szeretne hamarosan, egyikőnk sem húszéves, komolyan veszem, szeretném, ha megküzdene értem, de nem akarom, hogy idő előtt feladja, azt érezze, hogy nehezen veszi be a várat, de nehogy a vár alatt elvérezzen, ilyesmi.
Meg akarom fogni, nagyon, és nem tudom életemben először hogyan is csináljam. A férfi vállalkozó, határozott, küzdős típus, folyamatosan tesz le az asztalra, jó a humora, úriember, segítőkész, és neki is januárban ért véget egy szintén négyéves kapcsolata, de ő azután megismerkedett egy lánnyal, akivel azóta is tartja a kapcsolatot, de elmondása szerint nem akar tőle semmit, és lassan építi le a dolgaikat. Én addig nem akarok a barátnője lenni, amíg a másik nőhöz bármi kevéske köze is van, de elvesztem lassan a fonalat, mi a következő lépés. Kérlek, adj nekem tanácsot, mit és hogyan, mikor tegyek ebben a helyzetben.
Köszönettel és tisztelettel, Anita
Kedves Anita!
Hát bizony az oly sokat emlegetett arany közép meg éberség
Meg amikor azt mondják jó tanácsként, hogy add magad!. De vajon a szorongásaink, kétségeink, görcsös akarásunk, hirtelen indulataink, kompenzálásaink is mi vagyunk? Sokszor eltelik néhány hónap, és kívülről látva magunkat azt mondjuk: Hát ez akkor nem én voltam! Szóval jó lenne úgy csinálni, hogy hónapok vagy évek múltán se kelljen ezt mondanod magadról! Hogy amit teszel, abban önazonos légy. Csakhogy most olyan stresszed van az egészen, hogy a helyedben én biztos azonnal bejelentkeznék egy jó kineziológushoz stresszoldásra. Hiszen feszülten a félelmeinket hozzuk, és a félelmeink, a görcseink, a szorongásaink nem mi vagyunk. És a taktikáink sem. Mert szerintem a taktikák is félelmekből erednek. Attól tartunk, hogy ha egyszerűen és tisztán tényleg önmagunkat adjuk, akkor nem érünk célt. Vagyis nem a mi akaratunk teljesül. Viszont ezáltal nem a jelenben leszünk, hanem a saját sorsunkat manipulálva egy színjátékban alakítunk, folyamatosan a szerepre figyelve. A jelenben levés egyfajta üresség, vanás állapot. Mint a játszó gyerekek, akik elmerülnek a homokvár építésében. Nincs a gondolataik között agyalás, hogy mit tapasztaltak erre vonatkozóan a múltból, és mi lesz ezzel a várral a jövőben, nincs bennük szorongás, taktikázás, kombinálás, egyszerűen rakják egymásra a kis homokkupacokat, és lépésről lépésre így vannak a jelenben. Tulajdonképpen ez maga a meditáció lényege is.
Én soha nem voltam rafkós csaj, mindig éppen az izgatott úgy ifjúkori párkapcsolataimban, ahogyan most is emberi kapcsolataimban , hogy vajon mi lesz ebből? Nem hiszem azt, hogy totálisan bele lehet látni egy másik emberbe. Sok mindent megsejthetünk a működéséből, gondolkodásából, megismerhetjük az értékrendjét, az alapkarakterét, de ha azt hisszük, hogy azonnal belelátunk a férfiakba vagy bármely embertársunkba, akkor valójában a saját sematizált gondolkodásunkhoz ragaszkodunk, ami többnyire az előítéleteinkre épül. Viszont akkor hol van a nyitottság? Amikor tiszta lappal léphet be a mi üres szobánkba az a másik ember?
Tudod, mit érzek benned, Anita? Rettentő sok szorongást a férfiakkal kapcsolatban. Azt írod:
mindig mindenkit szinte azonnal levettem régen a lábáról, azonnal beleláttam a férfiakba, kinek mi a gyengéje, mindig felülkerekedtem. Felül kellett rajtuk kerekedni? Miért? Mitől féltél? Mi elől kellett magadat felvértezni? Mi a te gyengéd? Miért akartál mindig győzni? Akkor te nem is ismered a nőnek levés lényegét, és legnagyszerűbb hozadékát, azt az állapotot, amikor meghág az odaadás szelleme. (Ezt évek óta így szoktam mondani
) Arról az állapotról beszélek, amikor nincs benned akarás, csak a nyers, szent hagyás. Amikor totálisan megbízol egy férfiban, és átengeded magad neki. Teljes lényedben, önvalódban kiengedsz a másik mellett. Ez az ősbizalom- és ősbiztonság-állapot. (Csak mellesleg jegyzem meg minden leendő anyának, hogy ezek az érzések egy emberben az anyával való első hónapok kapcsolatából alakulnak ki.) Nyilván ezt a mély bizalmat egy kapcsolatban nem két hét alatt éljük meg. Bár ha az előbb említett ősbizalom és ősbiztonság érzése bennünk elég stabil, akkor akár még egy futó kalandban, egy egyéjszakás mókában is átélhetjük a totális önátadás gyönyörét.
Jó lenne, ha bizalmat mernél neki szavazni (még egy lehetséges csalódás árán is, mert előbbre vivő bátornak lenni), hogy férfiként jól dönt. Egy igazi nőnek nem a felülkerekedés az izgalmas és értékes, hanem hogy a férfi férfi lehet mellette, ahogyan ő odaadó és befogadó nő. Ha te nem bízol meg benne, hogyan várhatsz te bizalmat? A csalódás nem más, mint a saját illúzióink beteljesületlenségével való szembesülés. Aki csalódott, az nem nyitottan a jelenben volt, hanem önző és gyakran önvédő módon elvárásokat támasztott a másikkal szemben, és csupán ebből ébredt föl fájó módon. Én a taktikázás és tervezgetés helyett sokkal inkább az őszinteség felé tolnálak. Előbb-utóbb úgyis minden színt vall. Ha két lélek összetartozik, akkor az úgyis mindent söpör, ha meg nem, csak ideig-óráig lehet valakit megtartani, avagy tudatosan, okos kompromisszumokkal. (Merthogy nem találkozik mindenki a másik felével, és együtt alapvetően mégis jobb, mint egyedül.)
De hát ti még csak az egymást megismerő fázisban jártok. Legalább ebben hagyd el a taktikázást, add át magad a megismerésnek! Ha valódi vonzalom alakul ki, úgyis magától el fogja engedni azt a másik lányt, a te követelőzésed nélkül is! Akkor úgyis csak te leszel a gondolataiban! De ehhez bátrabbnak és sokkal őszintébbnek kell lenned! Ne akarj mindenáron pasi lenni és irányítani! Próbálj bízni benne és magadban, hogy pontosan érezni fogjátok, mikor minek van itt az ideje. (Nem hiszem, hogy akaratodon kívül olyat tenne veled, ami neked nem jó, egyébként is azt írod róla, hogy úriember.) Ehhez viszont tudatosan is dolgoznod kellene a férfiakon, a saját nőiséged megélésén és a párkapcsolaton való stresszeiden! (Merthogy van belőlük alaposan )
A kineziológiai oldás mellett neked is ajánlom a Hellinger-terápiát, és hogy lehetőleg minél többet legyél egyedül, és beszélgess el őszintén magaddal. Bontsd ki magadból azt a bölcs, bizalommal teli, tiszta és őszinte nőt, aki a saját akarása helyett meri megtapasztalni és élni a sorsát. Sehol sincs megírt receptje annak, hogy mikor érdemes, okos először csókolózni vagy ágyba bújni. (Tudjuk jól, az életben mindenre van példa.) Feltehetően akkor, amikor a kölcsönös bizalom és vágy éppen összeér. A bizalomra pedig lehet belül is gyúrni, ahogyan az önbizalomra is. Mert akinek e kettő megvan, annak nem kell taktikáznia.
Soma Mamagésa
Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu
| Ha inkább személyesen beszélnéd meg problémáidat Somával (és vállalod, hogy a beszélgetésről készült anyag amelyben személyed természetesen titokban marad bekerül a Nők Lapja magazinba), akkor erre a címre írj: somaval@nlcafe.hu Bővebb információért kattints ide! » |