Nem tudok higgadtan szeretni

Kedves Soma!

Már eddig is nagyon bírtalak, mert mindig mosolyogsz, árad belőled a boldogság. Szabadon, nyitottan és őszintén beszélsz mindenről. Most, hogy abban a bizonyos reggeli műsorban is lehetett téged hallgatni, elhatároztam, hogy „utánanézek Somának”. A Nők Lapja Cafén szerencsére megtaláltam a rovatodat.

Ahogy a többiek leveleit és a te válaszaidat olvasom, látom, hogy érdekes, különleges problémákkal fordulnak hozzád, és tartalmasan válaszolsz, nem intézed el közhelyekkel. Arra gondoltam, te biztosan tudsz valami jó ötletet adni, mert nekem is van egy problémám, amivel nem tudok mit kezdeni.

Amit jó ha tudsz rólam: hét éve élek a párommal – három éve házasságban. 30 évesek vagyunk. Nagyon szeretjük egymást, van két szép gyerkőcünk. Négyéves a kislányunk, másfél a kisfiunk. Nagyon szeretem őket természetesen – és talán itt kezdődik az én problémám. A két véglet közöttt őrlődöm – nem tudom higgadtan szeretni őket. Ezen azt értem, hogy ha valamelyiket meg akarom puszilni vagy ölelni, olyan erő tör rám, hogy kék-zöldek lennének a pusziktól, ha nem fognám vissza magam. De természetesen visszafogom magam. Persze ez nekem nem jó, mert érzem, hogy megfeszülnek az izmaim, a tarkóm szinte fáj, a belsőm robbanni tudna.

Soma korábbi leveleiből válogattunk:

Nem szereti a gyerekeimet » Elég jó anya vagyok? » Beteg a gyerek, gyógyítsd a szülőt! »

A másik véglet, amikor rájuk kell szólni. Alapból jól nevelt, okos, szófogadó gyerekek, de ugye néha csak van, amit nem szabad. És ha elsőre nem fogadnak szót, előtör belőlem a düh, és megint csak nagy erőfeszítésembe kerül, hogy ne üssek nagyot, ne verjem meg őket nagyon. Pedig nem csináltak rosszat, csak gyerekek. És ebből a két végletből keletkező feszültséget nem tudom hova tenni. Nem tudom, mi minek a következménye, és mi a megoldás?

A szeretetből jövő feszültség miatt vagyok türelmetlen, vagy fordítva? Egy másodperc alatt lesz a „nem szabad”-ból kiabálás, őrült düh. Abban bízom, hogy nekem is tudsz valami jó tanácsot adni. Köszönöm, hogy időt szakítottál rám.

Egy boldog-boldogtalan anyuka-feleség






Kedves anyuka-feleség, nőtársam!

Nem, nem a „szeretetből jövő feszültség” miatt vagy türelmetlen. Ugyanis a szeretetből nem jön feszültség. A szeretetben béke van, elfogadás. Mindkét érzelmi megnyilvánulásodban ugyanaz van, a saját feszültséged. Akár szeretetről, akár büntiről van szó, mindkettő mögött ugyanaz a pszichodinamika működik. A gyerekek „csupán” csatornák, akiken keresztül sajnos levezeted a benned dúló háborút. Hogy ez honnan jön, honnan ered, mi az oka, egy ilyen levélből nem lehet megállapítani. Ehhez mélyebbre kell menni. Nagyon fontos, hogy magad is dolgozz rajta, de én mindenképpen azt javaslom, ajánlom, hogy fordulj segítségért, mert már beteges az, amit a gyermekeiddel kapcsolatban leírtál. Ennek semmi köze a szeretetmegnyilvánuláshoz: „megfeszülnek az izmaim, a tarkóm szinte fáj, a belsőm robbanni tudna”. Sem ennek: „És ha elsőre nem fogadnak szót, előtör belőlem a düh, és megint csak nagy erőfeszítésembe kerül, hogy ne üssek nagyot, ne verjem meg őket nagyon.”

Tehát vered a négy- és másfél éves gyerekeidet. Mert időnként „rosszak”. Ezt nagyon szomorúnak találom. Tudd, hogy kb. ötéves korig alakul ki egy ember személyisége. Addig lerakódnak az alapok, és a továbbiakban minden arra épül. Minél hamarabb el kell hogy menj egy szakemberhez, és el kell kezdeni tudatosan dolgozni azon, hogy harmonikus, kiegyensúlyozott, egészséges ember legyél. Ami megtörtént, megtörtént, ne bántsd magad érte, valamiért erre voltál képes, és mint tudjuk, mindennek megvan az oka. De ettől a pillanattól kezdve nem dughatod a fejed a homokba, az már kevés lesz, hogy annyit mondasz: nem tudom, miért van ez velem?
 

Fórumajánló:

Gyermek bántalmazása » Állandó gyermekbántalmazás »

Indulj el megkeresni, hogy ne nyomorítsd tovább a gyermekeid lelkét! Ezer levelemben ajánlottam (archívban megtalálod) a kineziológiát és a Hellinger-terápiát, mindkét olyan módszert, ami direktben lemegy a tudat alá. Merthogy az bizonyára számodra is nyilvánvaló, hogy nem a tudatos szinten kell keresgélni. A Hellinger-terápiát valójában minden embernek ajánlom, hisz itt családenergetikáról van szó, és nincs olyan család, ahol ne lenne gáz. Hatalmas katarzis egy ilyen terápia, az pedig most igen jót tenne a lelkednek. Emellett bátran lehet rendszeresen járni pszichológushoz is, az egy lassabb, alaposabb folyamata lesz az önismeretnek. De el kell kezdeni magaddal foglalkozni! Emellett meg kell találnod azokat a tevékenységeket, amik segítenek harmonizálni! Ami segít levezetni a feszültségeidet.

Vajon mit sportolsz? Milyen mozgástevékenységet folytatsz rendszeresen? Nagyon fontos, hogy időnként egyedül is legyél! Én javasolnám, hogy naponta fél-egy órát (vagy amennyit tudsz, megengedhetsz magadnak) kocogj vagy biciklizz a környéketeken! Addig biztos rábízhatod a párodra vagy a segítő családtagokra a gyerekeket. Csak a te döntésedtől függ az egész! Vedd a kezedbe az életedet, hisz az nemcsak a tiéd, a családodé is. Biztos, hogy jót tenne neked a jóga is, de azt is el tudom képzelni, ha a kemény futás nem elég, valami jó kis agresszivitáslevezető – ám önfegyelemre épülő – harci sport is jót tenne neked!

Nyilván ebből a levélből nem ismerem a múltadat, lelki sérüléseidet, de az biztos, hogy a múlt feldolgozásán és elengedésén nemcsak lehet, de mindenkinek fontos dolgoznia! Sokszor mondtam már ezt is, most neked is: rendszeres mozgás, egyedüllét és a természettel való kapcsolat nélkül senkinek nincs esélye a harmonikus, teljes életre! Azt sem tudom, hogy megtaláltad-e azt a munkát, feladatot a világban, amit élvezel, amiben képességeidet adhatod. Ezeket gondold végig, nagyon fontos kérdések! És legközelebb, mielőtt akár „szeretet”- vagy dühkitörésed lenne a gyermekeid irányába, állj meg egy pillanatra, és csinálj valamit, ami levezeti a feszültségedet! Kezdj el békaügetni vagy fekvőtámaszozni, vegyél egy bokszzsákot, és azt ütögesd ilyenkor, ne a gyerekeidet! (Ezúton ismét ajánlom Bruno Bettelheim: Az elég jó szülő című könyvét.) Mindhárom síkon dolgoznod kell magadon: fizikai, érzelmi és szellemi síkon egyaránt, mert ezek nem jó jelek, amikről írtál! Ha továbbra sem teszel magadért, akkor tudd, hogy még rosszabb lesz a helyzet! A lelkiismeret-furdalást nem lehet lenyomni, beszivárog az életünkbe, az álmainkba, a tetteinkbe, még a lélegzetvételünkben is ott lesz. Ami megtörtént, amiatt már ne bántsd magad, hisz az csak lehúz, de ha nem indulsz el minél hamarabb az önismeret és öngyógyítás útján tudatosan, akkor hibát követsz el, és mint tudod, minden hiba következményekkel jár. Sok-sok erőt, örömöt, éberséget, és hogy megtaláld a lelki békédet!

Soma Mamagésa 

Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu

Ha inkább személyesen beszélnéd meg problémáidat Somával (és vállalod, hogy a beszélgetésről készült anyag – amelyben személyed természetesen titokban marad – bekerül a Nők Lapja magazinba), akkor erre a címre írj: somaval@nlcafe.hu

Bővebb információért kattints ide! »