Hallottam, hogy jobb lesz, mert már tudom, mit akarok, mert nem függök senkitől, könnyebben élem meg a problémákat, a szakítást jobban tudom
kezelni, mert a rutin meg az évek, ugye. Tulajdonképpen nem volt olyan közhely, amit ne mondtak volna el életem fordulópontjáról. Idősebb barátnőim
kedvesen nem titkolták el előlem, hogy mivel jár majd, ha elfújom azt a harminc gyertyát – előreláthatólag másnap már nem kel fel a nap, de ha felkel, abban sem lesz köszönet, mert ráncokat látok majd, kilókat, és akkor még nem
beszéltek az ősz haj okozta gondokról. És hogy a problémákat nagyobbnak látom majd, és a szakítást már nem veszem olyan könnyen, mint azelőtt.
Aztán betöltöttem, elfújtam, és lám, nem történt semmi. Nem állítom, hogy azóta sem De pozitív a mérleg. Ha össze kellene foglalni, mi lesz velünk harminc felett, azt mondanám: jobban látjuk az összefüggéseket. Nem állítom,
hogy sokkal okosabbak lettünk, de azt legalább eddigre megtanultuk, hogy minek mi a következménye. Hogy mi lesz, ha nem törődünk a testünkkel (hosszas edzéskihagyás nem ajánlott), ha nem törődünk a párunkkal (szomorú
a bőröndbe pakolást végignézni), vagy ha nem törődnek velünk (mi pakolunk).
A munkában is magabiztosabbak lettünk, hiszen az a tíz év tapasztalat sokat számít. Ebben a lapszámunkban olyan nőket mutatunk be, akik elmúltak harmincévesek, néhányan a negyvenet is betöltötték, a szakmájukban remekelnek, csinosak és cseppet sem egyedülállóak. Gyereket nevelnek, állatot
mentenek, embereket gyógyítanak. Persze, vannak rossz napjaik. De nem a koruk miatt.