Veszélyre vágynak, tombol bennük az adrenalin, és ilyenkor még az életüket sem féltik
Nem mondtam volna meg róluk, hogy kettős életet élnek, hogy ezek a nappal normális emberek valamiért egyre intenzívebb veszélyekre, egyre vadabb őrületekre vágynak. Amikor leszáll az éj, amikor eljön egy szabadnap, kiszakadnak a hétköznapokból, és titokban egészen más személyiségű emberekké válnak.
Az alábbi történetek szereplői egyetlen tényezőt okolnak kettős életvitelükért. A stresszt. Nem találnak más módot a feszültség oldására, mint valami furcsa, veszélyes levezetést amellyel gyakran mindent kockáztatnak. Mindent, amit addig elértek. Mindent, ami fontos számukra. Esetenként még a saját életüket is.
Talán csinálok egy karambolt, és meghalok
Zoltán negyvennégy éves cégvezető. Számos nagy projektet dolgozott már ki, állítása szerint ma már heti kilencmillió forint lehet a nettó bevétele. Van egy hétéves kislánya, értelmes, csinos felesége, ötszázhatvan négyzetméter alapterületű háza, néhány autója. Nappal egy dízel terepjáróval közlekedik, betartva a szabályokat, nem dudál, nem vág be vadul mások elé a forgalomban, főként, mert minden reggel, pontosan hétkor indul el, hogy a lányával időben beérjen az iskolába. Azután tárgyal, ügyeket intéz az irodájában, néha késő estig. Többnyire otthon vacsorázik, legutóbb például tökfőzeléket csirkepörkölttel. A hét négy napján ezután lehanyatlik a tévé elé. Máskor viszont előveszi a másik kocsija slusszkulcsát. Le kell szaladnom az egyik tervezőhöz mondja a feleségének, aki bólint. Megszokta már, hogy a férje gyakran éjszaka is dolgozik.
A garázsban öt kocsi számára van hely. Az egyik egy sportautó, ne írja le a márkáját és a színét, mert nem szeretném, ha rám ismernének mondja, amikor beszállunk. Felhörren a motor és kisurranunk a garázsból. Hatvanmillióért vettem teszi hozzá, és megtekeri a sportkormányt.
Ígérje meg, hogy nem nyomja nagyon a gázt kérem, mielőtt az autópályára hajtanánk, de azért bekötöm magam.
Nappal? néz rám csodálkozva. Megyünk egy kört, de ha akarja, az egyik versenyre is eljöhet.
Soha csúszik ki a számon.
Pedig nagyon izgalmas feleli, és bebújik a napszemüvege mögé. Zoltán ugyanis hetente háromszor, éjjelente néhány, hasonló adottságú autóval rendelkező barátjával kiszabadul az utakra. És ott aztán megy, ami belefér. Nem kétszázzal mennek, elárulom, mert az nekik nem sebesség. Párban állnak fel, néha hárman, például a Váci úton, de időnként valamelyik autópályán. És akkor nyomják a gázt, egészen a célig. Privát gyorsulási versenyeket rendeznek, nem engedünk kispályásokat beszállni magyarázza.
Közlekednek éjjel is normális emberek az utakon. Veszélyesek rájuk is, és persze ők is magukra, mert ki tudja, hogyan reagálnak, ha a semmiből feltűnik egy kocsi mellettük, mondjuk, háromszázzal!
Ez a veszély benne van válaszolja, és ad egy kis gázfröccsöt. Beleszorulok az ülésbe, pedig csak kétszázhúszra gyorsulunk. Olyankor, amikor kigurulok éjjel ezzel a kocsival a garázsból, úgy érzem, hogy nem is én vagyok, hanem egy olyan énem, amelyet mindig elnyomok magamban. Az az énem, amelyik utálja a kemény tárgyalásokat, utálja a stresszt, utálja a napi rutint, még talán a pénzt is utálja, amit a másik, a nappali énem megkeres. Éjjel a veszélyt keresem, mert ilyenkor azt érzem, hogy én még mindig én vagyok. A reflexeim gyorsak, az ösztöneim jók, uralni tudok egy ilyen finom, mégis, ilyen durva gépet, mint ez simít végig a színes bőrrel bevont sportkormányon. Nem az a lényeg, hogy én nyerjek, hogy én legyek a gyorsabb teszi hozzá kis hallgatás után. Hanem az, hogy érezzem: képes voltam rá ismét. Uralni a gépet, a sebességet ilyenkor azt érzem, hogy felülemelkedtem a gondjaimon, az egész életemen.
Nem furcsa, hogy pont akkor érzi így, amikor másokat és saját magát is éppen életveszélyes helyzetekbe hozza?
Nem akarok másra veszélyt jelenteni, de ezt a módját találtam meg annak, hogy kieresszem magamból a gőzt. Ne higgye, hogy ez néha nem nyomaszt nappal Jártam már pszichológusnál, azt mondta, keressek valami más életcélt, hagyjam a fenébe a hivatásomat, a cégemet Jó, nem? Hogyan hagyhatnám? Ebből finanszírozom az életvitelünket, és szeretem is, amit csinálok. Mégis, ha nem lennének ezek az éjszakai futamok, előbb-utóbb megőrülnék.
Zoltán, miközben visszaautózunk a kocsimhoz, azt mondja, a versenytársaival nem találkozott még normális, nappali helyzetekben, sőt, beszélgetni sem igen szoktak, de meggyőződése, hogy nappal mindannyian felelős munkát végeznek. Mégsem tudják feldolgozni a sikereiket, a nappali életüket. Búcsúzóul javaslok neki néhány extrémsportot, amivel csak a saját életét veszélyezteti, de végig sem hallgat. Neki ez kell. És hogy hol a vége? Ki tudja. Talán majd lemeszelnek, elveszik a jogsimat. Talán csinálok egy karambolt, és meghalok. Megkönnyebbülök, amikor kiszállok a mély bőrülésből.
Ásványvíz-partik, kokainnal
Harminc körüliek, egy kreatív cégnél dolgoznak, megrendeléseket szereznek, kampányokat építenek fel. Sikeresek a szakmában, és sikeresek a lányoknál is. Megalkották maguknak a szabályokat: kilenctől hatig dolgoznak, délben ebédet hozatnak, vagy megrendelőkkel ebédelnek, és csak ásványvizet isznak. Buborékosat. Péntek este pedig összejönnek valamelyiküknél, négyen, néha még egy-két haverjukat is elhívják, ásványvíz-partira. Nők kizárva. Az ásványvíz buborékos, a kokaint jó helyről vásárolják. És szívják a fehér port, jó mélyen, fel az orrukba. Egyiküknek nem bírja az orrnyálkahártyája, ezért ő az ínyére keni. És pörögnek, felgyorsulnak, hirtelen élesen és tisztán látnak mindent. Ezeknek a partiknak a legfőbb kelléke a fehér por és a diktafon. Mert felveszik ahogy ők mondják az agymenéseiket, hiszen ilyenkor születnek a legjobb ötleteik, amelyeket hétfőn leiratnak a titkárnőjükkel a diktafonról. A legsikeresebb kampányaik ezeken az ásványvíz-partikon indultak hódító útjukra.
Egész héten visszafogott, hivatalos stílusban tárgyalunk, számokkal dolgozunk, alvállalkozókkal civakodunk mondja egyikük, a cégtulajdonos. Eleinte azért találtuk ki a péntek esti dumálást, mert valahogy ki akartuk engedni a gőzt, és megbeszélni azokat a céggel és a magánéletünkkel kapcsolatos dolgokat, amelyekre hétköznap sosem jutott idő. Aztán valaki hozott egy kis anyagot, és ott, helyben kitaláltunk egy olyan reklámötletet, ami később megalapozta a cég anyagi helyzetét. Rájöttünk, hogy nem csupán jól érezzük magunkat, és a feszültséget oldjuk ki így magunkból, hanem ilyenkor másképpen működik az agyunk. Másképp látunk dolgokat, megoldást találunk egy csomó mindenre, és igazán kreatívakká válunk. Ma már ez a kettős élet a munkánkat segíti
Nem félnek attól, hogy függővé válnak, teszi hozzá. Mert ahogy az életük minden területén, úgy itt is kontrollálják a dolgokat. A fehér por csak hetente egyszer válik az életük szereplőjévé. Aztán kicsúszik valamelyikük száján: egyetlen veszélye a pénteki ásványvíz-partiknak, hogy a világ számukra sokkal kevésbé izgalmas tisztán. Mert a portól minden érdekesebbé, izgalmasabbá válik.
Néha úgy érzem, jobb ez a kokaintól felpörgött állapot, mint a szeretkezés teszi hozzá a másik srác. Ha veszélye van, akkor ez lehet: nem a szervezetedben, hanem a lelkedben okoz függőséget. Én alig várom a pénteki lazítós összejövetelt, és nem csupán az ötletrohamok miatt, hanem, mert egész héten abba az állapotba akarok kerülni, amikor hirtelen minden izgalmassá és érdekessé válik, amikor eltűnik belőlem a fásultság.
Tágra zárt szemek
Még egy cégvezető. Ő is harmincas (két kisgyerek apja, felesége még ma is nyugodtan vállalhatna fotómodellkedést). Arra kér, a cikkben Kálmánnak nevezzem, és ne írjam meg, hogy a budapesti mellett melyik európai nagyvárosban található a másik főirodája. Ahová időnként az üzleti partnereit is elviszi, vagy repülővel, néha kocsival, esetenként pedig magánrepülőt bérel az utakra. A környezete, a beosztottai, a családja úgy tudja, ebben a külföldi irodában komoly munka zajlik.
Holott mindössze egyetlen (nagyon fontos) titkárnő dolgozik itt neki, és ha valaki benézne a magas mennyezetű lakás összes helyiségébe, hát nem biztos, hogy irodának képzelné inkább egy luxusingatlannak, amely igazán élhető, és kellemes feltételeket biztosít a tulajdonosának. Van persze számítógép, fénymásoló, telefonok, de az irodából egy titkos ajtón keresztül a kiválasztottak egy hatalmas hallba jutnak, ahol egyetlen bútor sincs. Hatalmas kristálycsillár lóg vastag láncon a mennyezetről, a falak mellett másfél méteres bronzszobrok állnak. A hallból pedig legalább hat szoba nyílik, mind külön fürdőszobával és saját, négyszemélyes jacuzzival. Kálmán hirtelen elővesz a zakózsebéből néhány fotót.
Csak hogy jobban el lehessen képzelni mondja zavartan. Mialatt a kezembe nyomja a fotókat, alaposan megnézem őt. Alacsony, jelentéktelen külsejű férfi, kissé kopaszodik, nem hiszem, hogy sokan felfigyelnének rá az utcán. Armani a szemüvege, Boss a zakója. Aztán a fényképeket nézem, és elkerekedik a szemem. Nyúlánk, hibátlan testű, fiatal nők, álarcban, a hatalmas hallban. És mindannyiuk teste meztelen. A férfiak elegánsan felöltözve.
Az álarcot nem lehet levenni. A nőknek soha mondja, majd tétovázik: Kivéve, ha velem tölti valamelyikük az estét.
Tágra zárt szemek? kérdezem. Ebben a filmben voltak hasonló partik.
Mit érzett, amikor nézte a filmet? kérdez vissza hirtelen.
Feszültséget. Félelmet.
Izgalmat?
Nem. Inkább idegesítő volt az a hangulat, a nők, a parti résztvevőinek kiszolgáltatottsága.
Nekem az a film izgalmat jelentett feleli. Olyan izgalmat, amit meg akartam teremteni magamnak. Tudtam, hogy meg tudom teremteni.
És ez normális? Hogy idehozza a partnereit, és álarcos prostituáltakkal ereszti össze őket?
Mi a normális? kérdez vissza. Nekem ez izgalmas. Itt egyszer jár minden férfi, nincsenek állandó résztvevők. Rajtam kívül. A titkárnőm szervezi a lányokat, ők az itteni legmenőbb luxuskurvák. Ismerik a szabályokat. Nekem az izgalmat nem is az jelenti, hogy én választhatok közülük elsőként, hanem az, hogy nézem, ki, miként reagál ezekre a fényűző, számukra is teljesen szokatlan helyzetre. Azt hiszem, a férfiak nagy része bármit megadna, hogy egy ilyenen részt vegyen. És én ezt kínálom nekik. Örökre lekötelezem őket, miközben én is jól érzem magam azzal a lánnyal, akihez éppen kedvem van. Kizökkenek a mindennapokból. Így töltődöm fel, így bírom elviselni azt, hogy a munkanapjaim állandó feszültségben telnek.
Mi van, ha egyszer lebukik otthon? Megvonja a vállát. Majd letagadja az egészet, feleli. De az álarcos partikat nem szünteti meg, mert ezek adják az élet sóját. Legalábbis számára.
| Még több az e heti Nők Lapjából: Lányom, a foggyáros » Amélie csodálatos átváltozása » Meryl Streep lánya lejátssza az anyját » Katona Klári – fényből a tűzvonalba » “A saját nőiességemet kutatom folyamatosan” » Termékenységi tánctól a ramadánig » Ha egy kisfiú nagyon akar valamit » |