Horoszkópmentes életem viszonylag nyugodtan csordogált a csillagok által meghatározott medrében, egészen addig, amíg Brüsszelben találkoztam Lucával, aki mindent tud az asztrológiáról. Luca már első találkozásunkkor kiderítette rólam, hogy Vízöntő vagyok, és addig nem hagyott békén, míg ki nem nyomoztam, hogy az aszcendensem Kos. Azóta is jó barátnők vagyunk, és azt hiszem, neki köszönhetem, hogy ha nem is szerettem meg az asztrológiát, ma már legalább kezdem kapiskálni, hogy mások miért szeretik. Amikor Lola születése előtt utoljára kávéztunk egyet, a lelkemre kötötte, hogy jegyezzem meg a lányom születésének időpontját. Órára, percre pontosan. Azt ugyanis akkor már pontosan tudtuk, hogy Lolánk a Skorpió jegyében látja majd meg a napvilágot. De ez, ahogy Lucától megtudtam, korántsem elegendő ismeret a mai világban. Aszcendens nélkül nem ér semmit az egész. Ott feküdtem tehát a hátamon, lábaim az égnek, kicsi pihegő csomag a mellkasomon, meghatottságtól hüppögő Alex a jobbomon, én meg a szülőszoba falát lestem. A nagy kvarcóra 12:31-et mutatott, sohasem fogom elfelejteni. Szinte beleégett ez a négy szám az agyamba. Gyors SMS Lucának, aki üzenetfordultával közölte, hogy a gyermek Skorpió, Bak aszcendenssel. Ezt szinte előbb tudtam, mint azt, hogy hány kiló és hány centi. Azt pedig, hogy a Skorpió gyermek „egyénisége korán megnyilvánul”, már Lola születése előtt megtudtam. És ehhez nem is kellett Luca. Én magam néztem utána az interneten. Hja, várandósan az ember alaposan tele van hormonokkal, arról nem is beszélve, hogy a leendő anyák semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, hogy a hasukban növekvő ismeretlen emberről megtudjanak valamit. Bármit. Így esett, hogy én, a horoszkóptagadó, az internetes babahoroszkópok böngészésére vetemedtem. És így tudtam meg, hogy ez a kis korai egyéniség imádja majd a vizet, élvezi, ha a figyelem középpontjában van, na meg ha gyengéden bánnak vele. Kicsit nagyobbacskán meg eleven, pajkos és kíváncsi természetű. Figyelmes és öntudatos. De még milyen öntudatos! Ez volt tehát a Nagykönyv leírása a Skorpió gyermekről. Csak nevettem rajta.
Már akkor sejthettem volna, hogy talán mégsem kellene nevetni, amikor egy-két ismerősöm, hallván, hogy a gyerekem Skorpió lesz, sűrű legyintések közepette csak annyit mondott: húha! Most, hogy Lolám kereken kétéves, és „korai egyénisége” már nemcsak megnyilvánul, hanem maximálisan eluralkodik a családon, megértem. Megértem a legyintést, a húházást, a bátorító hátba veregetést. Mert Lola a Skorpió gyerek minden egyes tulajdonságát mintaszerűen produkálja. Érzékeny, értelmes, törekvő, kitartó, izgalmas, akaratos, szenvedélyes, önfejű – és van önbizalma. Emlékeznek arra a reklámra, amelyben egy anyuka tehetetlenül nézi a szupermarket közepén hangosan hisztiző gyerekét? Aha, én is. Tegnap történt, velünk. A régi, horoszkópfób Kriszta most azt mondaná: „Ugyan, tökmindegy, milyen a csillagjegye a gyereknek. Kétévesen nincs gyerek, aki nem hisztizik.” A mostani, kissé felvilágosultabb (vagy hiszékenyebb?) Kriszta viszont egy hölgy szánakozó tekintetét látva a következőt mondta: „Ne is mondja, Skorpió a gyerek!” Kedves Luca barátném, és az asztrológia többi nagy rajongója! Azt hiszem, tartozom egy bocsánatkéréssel…
Még több az e heti Nők Lapjából: • Skorpió a gyerek » |