Kezdõdik a szavazás!

RKB | 2007. November 28.
Elkezdjük bemutatni a zsûri által kiválasztott tizenhat gyerekcsoportot, akik mindannyian azon munkálkodnak, hogy tagjaik átélhessék a játék, a kreativitás örömét. Szavazzatok!

Eljött az idő! Ezennel elkezdjük bemutatni a zsűri által kiválasztott tizenhat gyerekcsoportot, akik mindannyian azon munkálkodnak, hogy tagjaik átélhessék a játék, a kreativitás örömét. Mindannyian esélyesek arra, hogy elnyerjenek félmillió forintot a Sanoma Budapest Zrt. által felajánlott hárommilliós adományból. Az, hogy a karácsonyig bemutatott tizenhat csapat közül melyik hat válthatja valóra tagjainak álmát, kizárólag a ti szavazataitokon múlik! Érdemes voksolni, hiszen a szavazók között félmillió forint értékű utazást sorsolunk ki!


Az UNICEF Magyar Bizottság és a Nők Lapja közös pályázatára több mint kétszáz pályamű érkezett. Ezt a hatalmas mennyiséget az előzsűri két tagja, Révay Valéria, a Nők Lapja egykori főszerkesztője és Takács István, a UNICEF Magyar Bizottságának elnökségi tagja dolgozta fel. A pályamunkák közül a támogatásra méltókat a zsűri választotta ki. A zsűri tagjai: Bíró Gabriella, a UNICEF Magyar Bizottságának vezetője, Halász Judit, Hegyi Barbara, Zorán, Szántó Dávid, Ferge Zsuzsa és lapunk főszerkesztője, Molnár Gabriella. Ők a jelentkezők közül tizenhatot választottak ki, akik esélyt kapnak arra, hogy olvasóink is megismerhessék munkájukat. Ti a tizenhat alapítványt négy részletben ismerhetitek meg, e heti lapszámunk mellett a 49-es, az 50-es és a karácsonyi dupla számunkban is bemutatunk négyet-négyet. Az a hat szervezet, amelyre a legtöbben szavaznak, megkapja az igényelt támogatást, összesen maximum félmillió forint értékben. A gyermekálmok megvalósulásáról folyamatosan beszámolunk!

Szavazni a gyermekcsoport kódjának megadásával lehet interneten keresztül, SMS-ben, telefonon és levélben.

– Szavazni itt, a nlc.hu/unicefszavazas oldalon lehet.

– SMS-ben a PALYAZAT szót és a gyermekcsoport kódját kell elküldeni a 06-91-331-442-es számra. (Például: PALYAZAT 21) Az SMS bruttó díja 90 Ft. Ügyélszolgálati szám: 06-1-422-3490, Tele-For Kft.

– Telefonon a 06-1-371-3242 szám felhívásával és a gyermekcsoport kódjának beütésével lehet „tone” üzemmódú telefonkészülékeken.

– Egy nyílt levelezőlap beküldésével is leadhatják voksukat. (Címünk: „Nők Lapja–UNICEF Az öröm 
a tiéd!” 1554 Budapest, Pf. 35.)

Szavazataitok 2007. december 31-éig várjuk. A szavazók között egy félmillió forintos utazást sorsolunk ki.

Sorsolás: 2008. január 4-én. Az utazási utalvány felajánlója a Tensi Utazási Iroda (www.tensi.hu). A nyeremény 2008 december 31-éig vehető igénybe az iroda saját szervezésű útjaira.

A játékban való részvétellel automatikusan hozzájárultok adataitok továbbításához a magazin kiadója és tulajdonosának egyéb vállalkozásai felé.







További támogatókat várunk!


Amennyiben a bemutatott gyermekközösségi programok megvalósítását segíteni kívánjátok, adománynak minősülő támogatásatokat kérjük, utaljátok a UNICEF Magyar Bizottság OTP-nél vezetett 11705008-20494407 számú számlájára. A közlemény rovatba írjátok be az átutaló nevét, pontos címét és adószámát, továbbá jelszavunkat: Az öröm a tiéd! Az adóigazolást a UNICEF MB állítja ki és küldi meg a feldolgozást követően a támogatók részére.
Akciónkhoz a gyermekcsoportok bemutatásánál felsorolt ajándéktárgyak és szolgáltatások felajánlásával is csatlakozhattok. Jelentkezni a balazs.rkover@sanomabp.hu e-mail címen tudtok.

Exit mobile version