Csillagok útja a ragyogás felé

Kertész Gábor | 2007. December 12.
„És akivel a jövõ héten még találkozhatunk, az nem más, mint… Janicsák Veronika!” – kiáltja a mostanában oly népszerû szavakat Stohl András. Majd megszólal a fanfár.

A kamera minden szögből rögzíti a továbbjutók örömmámorát, valamint a kiesők visszanyelt könnyeit. Nincs könnyű dolguk azoknak, aki szombat esténként szavaznak a „Csillag születik” tehetségkutató verseny résztvevőire. Hogy is lehetne összehasonlítani ennyi különböző műfajt?
Az egyikhez évekig tartó kitartó munka kell, a másikhoz elég az istenáldotta tehetség… Az egyik a televízióban látványos (a hangot szépen kihozza a Dolby hanghatás), a másik inkább élőben („úristen, hogy tudnak ilyen összhangban mozogni?”). Az egyik produkció két perc alatt hozza a katarzist, a másikat szép lassan fel kell építeni, mert csak így lesz humoros… A Csillag születik versenyzői az igencsak furcsa szabályok ellenére is vállalták a megmérettetést. Velük beszélgettünk a szombati adás után.







Hip-hop világbajnokok babajelmezben – a szakmai siker után a közönség szeretetéért küzd a Black Time


– Kilencéves korom óta táncolok – meséli mosolyogva Ódor Dani, a göndör hajú srác a Black Time tánccsoportból. A tizennyolc éves fiúról kevesen tudják, hogy Európa- és világbajnok sporttáncos. Emellett kétszeres magyar bajnok koreográfus. – Az a baj, hogy itthon az emberek nem igazán tudják, mi fán terem a hip-hop. Mindenki azt hiszi, hogy ez az utcagyerekek hobbija, amit mindenki kinő egyszer. A barátaim közül sokan pesszimisták: azt mondják, soha nem fog odáig eljutni a műfaj, hogy itthon művészetnek tekintsék. Akkor sem, ha nyugaton már rég megkapta ezt a státuszt! A német televízióban például közvetítik a világversenyeket, és a táncosok elismert sportembereknek számítanak… Amikor elindultunk a Csillag születik versenyében, abban reménykedtünk, hogy végre meg tudjuk mutatni magunkat, és ki tudunk törni ebből a lehetetlen helyzetből. Hogy végre komolyan fognak venni minket. Évek óta folyamatosan nyerjük a magyar bajnokságokat, idén Németországban hatvan csoport közül hoztuk el a világbajnoki címet, mégsem érdekeltünk senkit. Talán most! A tévében végre látni, hogy igenis van helyünk a táncművészek között…






Előbb ismertség, aztán elismertség


Amikor a Megasztárt néztük, mindig tudtuk, hogy a győztesek hamarosan saját lemezzel jelentkeznek, és énekesként folytatják majd karrierjüket. De mi lesz a „Csillag születik” táncosaival, mesemondóival?

– A show-műsorokra folyamatos igény van Magyarországon, elsősorban vállalati rendezvényeken. A legtöbb produkcióért azonban nagyon alacsony összegeket fizetnek a megrendelők, amit muszáj a fellépőknek elfogadniuk, hiszen van a helyükre tíz másik műsorszám… – mondja Csernai Andrea rendezvényszervező. – Ebből az ördögi körből egyetlen módon lehet kitörni: ha valaki televíziós ismertséget szerez, egy-két évig elkérheti a klasszikus összeg nyolc-tízszeresét is.


Populáris néptánc

A 4 for dance néptáncegyüttes tagjainak szintén évtizedes múltjuk van. A nyíregyházi fiúk gyermekként együtt kezdték a tánctanulást, majd később, mikor szétszéledtek, különböző helyeken képezték magukat tovább. Gál Sándor és Enyedi Péter például három évig táncolt Magyarország talán legismertebb tánckarában, az ExperiDance társulatban, amire a mai napig nagyon büszkék.

– A Román Sándor vezette csapatnál tanultuk meg, mit is jelent igazából profinak lenni – mondja Sanyi. – Hogy valamit akár tízezerszer is el kell ismételni, mielőtt színpadra visszük, mert így lesz jobb.

– Az ExperiDance-t sok néptáncos kritizálja. Hogy a társulat letért a hagyományos útról, hogy a tradíciót feláldozza a popularitás oltárán. Ti nem féltek az ilyen megjegyzésektől?

– Nem igazán. Egyrészt, mert a mi táncainkba nehezebb belekötni, hiszen a miénk sokkal autentikusabb. Másrészt, mert vállaljuk, hogy teljesen egyetértünk Román Sándorékkal: a néptáncot fogyaszthatóvá lehet és kell tenni. Ez egy gyönyörű világ, a kultúránk szerves része, miért ne szabadulhatna ki a táncházak falai közül? Úgy érezzük, hogy minket igazol az eddigi eredményünk is: hiszen minél tovább megyünk a versenyben, annál inkább bebizonyosodik, hogy a közönségnek van igénye a magyar népi kultúrára.


Népdalt a Viva tévébe

Szinte szóról szóra ugyanezt nyilatkozza Bíró Gergő is. Nem véletlenül használom a „nyilatkozik” szót: bár még csak tizenkét éves, szinte nyomdaképes mondatokban fogalmaz, és csak akkor zavarodik össze, amikor megpróbálja elmondani nekem, hogyan fogja holnap az orvosnál a hangszálait gyógyítani a biorezonancia-gép.







Ismét divatba jönnek a népdalok? – Bíró Gergő énekel


– Gergő, te otthon is csak népdalokat énekelsz?

– Igen… az az igazság, hogy nagyon szeretem őket. Három-négy éve énekelek komolyabban, egy zeneiskolában, Sáriné Szebenyi Judit tanárnőnél, népi ének szakon. Mostanra már sok-sok versenyen indultam, iskolai, megyei megmérettetéseken. Persze a televíziós vetélkedő a legnagyobb durranás az összes közül.

– Nem cikiznek az éneklés miatt az iskolában?

– Szerencsére nem, sőt! Az osztálytársaim drukkolnak nekem, néhányan még szavaztak is rám!

– Ki a kedvenc népdalénekesed?

– A legnagyobb kedvencem Berecz András, tőle vannak cédélemezeim is. Sajnos, nem annyira ismert, mint amennyire megérdemelné. Mondjuk a Viva tévén nem látni.

– Ha már a Vivánál tartunk: ki a kedvenc pop előadód?

– Hát… ez most nem jut eszembe…


Mesemondó kisember







Apró ember nagy tehetséggel – Utasi Árpi mesét mond
– Én is régóta mesélek, harmadikos korom óta. Egy versenyen meséltem először, a Hazugságra hazugság című mesét, és nagy siker volt… – mondja hamisítatlan tájszólással Utasi Árpi, Fábry Sándor kedvence, miközben csibészesen rám kacsint. Ha nem tudnám, hogy tizennégy éves, esküszöm, azt hinném, hogy hét. Annyira alacsony, annyira kisfiús…

– Később számtalan versenyen indultam, mindig mesemondóként, és szerencsére a legtöbb helyen szerették, amit csinálok. Igyekszem mindig egy kicsit más lenni… Otthon is, amikor mesélek, a falunapon is, a televízióban is. Meg hát minden mese más: van vidám, van szomorú…

– Mennyire zavar ez az őrült felfordulás, ami a hirtelen jött ismertséggel jár? Az emberek megismernek az utcán, az újságírók nem hagynak békén…

– Ó, az egyáltalán nem zavar – nevet. – Ha felnövök, színész szeretnék lenni, és úgy tudom, azzal együtt jár az ilyen. Mármint, ha sikeres az ember…

Miközben beszélgetünk, mellette szótlanul, kissé a háttérbe szorulva, büszkén, mégis aggódva, ott áll az édesanyja. Szinte elnézést kér az újságíróktól, amikor „elrabolja” tőlük a fiát, csak, hogy ő is gratulálhasson, hogy átölelhesse. Négyen vannak a gyerekek, otthon, a Vajdaságban, Csantavéren. A kis Árpi meg mindjárt sztár lesz. Kellett ez a családnak?
Exit mobile version