Baba mellett, szex nélkül

Soma | 2007. December 13.
Hosszú évek óta vágytunk már egy babára, de amióta megszületett, nem tudok semmi másra koncentrálni, csak a picire. A férjemet is elhanyagolom, a szex gondolatától pedig egyenesen borsózik a hátam. Hogy változtathatok ezen?

Kedves Soma!

Nem tudom, hogy kezdjek hozzá az íráshoz, még soha nem kértem „külső” segítséget problémánk megoldására – amely valószínűleg általános, de mégsem tudom, hogy fogjak a megoldásához. Szeptemberben hoztam világra a csodálatos kisbabánkat, aki mindkettőnknek nagyon fontos. A baj csak az, hogy én ennél tovább nem is látok, hisz 12 évet vártunk a kis drágára. Ő most nekem a világ közepe. Sajnos a szex sem érdekel, és a szőr is feláll a hátamon, ha arra gondolok, hogy valamit csinálni kellene. Már próbálkoztunk, ami valami borzalmas fájdalmas volt. Sajnos a megváltozott külsőmet sem bírom elfogadni, pedig már csak 4 kg plusz van rajtam. De nem tudok megbékélni a mellemmel (főleg miután kifejtem a tejcsit), a hasam lazaságával sem, és még sorolhatnám a változásokat. De biztosan tudod, mire gondolok.

Persze a férjem azt mondta, szexisebb vagyok, mint valaha, de sajnos én nem így látom. Nem tartom magam kívánatosnak, és gátlásos is lettem. Bár nem tudom, mitől, hisz a drága férjem még a szülésnél is bent volt. Úgyhogy már nem nagyon van mit titkolni előtte. Mégis, még lelkileg sem érzem magam készen az együttlétre. A férjem nagyon megértő, de azért már várja és egy kicsit sürgeti az együttlétet. Éjszaka, álmomban szoktam szeretkezni vele, mint régen. Mikor együtt vagyunk, nem tudom magam elengedni. Fél füllel mindig a picit hallgatom, hogy rendben van-e vele minden, és nem tudom magam átengedni a szerelmeskedésnek.

Ami még gondot okoz, hogy lelkiismeret-furdalásom van, és szemrehányást teszek magamnak, ha egy pillanatot véletlenül nem a babánkkal töltök, hanem magammal vagy mással. Tudom, hogy ez buta dolog, mégsem tudom, hogyan változtassak rajta.

Köszönöm, hogy meghallgattál. Várom mielőbbi válaszodat.

Üdv: Tündi

Kedves Tündi!

Elvileg életed egyik legboldogabb időszakában vagy, és mégsem engeded meg magadnak, hogy teljes mértékben átéld ezt. Ne haragudj magadra, ne vádold magad emiatt, ennek is megvan az oka. 12 évet vártatok a kicsinyetekre, nem csodálom, hogy ő most életed középpontja. Most 3 hónapos körül lehet, túl frissek még az események, még magát a szülést és az anyává való átalakulás folyamatát is fel kell dolgozni. Ez életünk egyik legnagyobb változása, amely ráadásul egész életünkre kihat. Emlékszem, amikor megszületett az első gyermekem (az én gyönyörű Lázárom), közel egy éven át rendszeresen felriadtam esténként, hogy: „Úristen, mit tettem? Anya lettem!” Vagyis ez egy egész életet betöltő, visszavonhatatlan „tett”, ami a sírig (és azon túl) elkísér. Ehhez képest minden más az életemben bagatellnek tűnt.

Minden búcsú, szakítás valaminek a vége, egyfajta gyászmunka. Igen, véget értek a „lányévek”, és soha többé nem lesz már „lánytestünk”. Még azoknak sem, akik igazán szerencsés alkatúak. De hát ez nemcsak természetes, hanem nagyszerű is, hogy kívül is látszik rajtunk mindaz, amit megéltünk. Minden változás, amely most a testeden történt, a ti édes kicsi gyermeketekre emlékeztet és fog emlékeztetni örökre! Így nézz a testedre, mint arra a szentélyre, amely kihordta őt, és életet adott a hozzátok lekívánkozó léleknek.

Nagyon fontosnak tartom a saját érzéseidhez, gondolataidhoz való tudatos hozzáállást! Már többször írtam, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy a végiggondolt gondolatoknak és kimondott szavaknak mágikus teremtőerejük van! Ilyet soha többé sem agyban, sem szóban: „Sajnos a megváltozott külsőmet sem bírom elfogadni”, „nem tudok megbékélni a mellemmel, a hasam lazaságával” stb. Ha ezt programozod, ezt mondogatod, akkor ez az érzés egyre csak erősebb lesz benned. A lét alaptörvénye, hogy az növekszik, amibe energiát rakunk. És az egyik legcsodálatosabb ajándék, amit kaptunk: a szabad akarat. Ha te tudatosan önmagad elfogadásába rakod az energiát, akkor az erősödik, ha az önutálatba, akkor az. Azt javaslom, akárhányszor negatív gondolat, érzés tör föl benned, azonnal állítsd le az úgynevezett „gondolatstop”-technikával. Majd azonnal gondold végig, esetleg vizualizáld is az ellentettjét, a pozitív pólust. Vagyis lásd magad, amint egy nagyszerű, vonzó nő vagy, aki szereti, elfogadja magát! Először is légy egy picit egyedül, önmagaddal (amíg alszik a kicsi), és próbáld elképzelni, milyen érzés az, amikor Tündi bántalmazás helyett elfogadja önmagát.

Érezd meg ezt a testtudatot! Akard megérezni! És jegyezd meg ezt az érzést, égesd magadba! Ne hagyd el ezt a lányt/asszonyt, aki benned lakik, ne bántsd őt! Teljesen normális, ami veled történt, hidd el, ezt (akik szültünk) mindannyian átéltük. Ráadásul ennek semmi köze a szeretethez, szerelemhez, a másikhoz tartozás és másikkal való egybeolvadás csodálatos érzéséhez! Ezt te is tudod! Ha most nem azt választod, hogy megtanulod elfogadni magad, akkor nagyon sok energiát fogsz elrabolni magadtól az öregedés folyamatában is. Vagyis ahelyett, hogy az élet végtelen számú szépségét és ajándékát egész lényeddel átélnéd a jelenben, majd azon fogsz „nyomorogni” és a drága (millió értékes dologra használható) energiát folyatni, hogy már nem olyan kemény, nem olyan feszes, nem olyan sima stb.

De hát ez a dolgok rendje! Egy falevél sincs örökké a fán! Kell, hogy nyomot hagyjon a folyamat, amíg az ember 20 évesből 70 lesz. Azon rágódni, ami a dolgok rendje? Hát nem csacsiság? Tudom, hogy sok szempontból beteg, hamis és money-pulatív világunkban néha azt érzi az ember, az árral kell szembe menni, de ha tudod, hogy az nem az igazi, tiszta vizű folyó, hanem egy mesterséges csatorna, és te „be vagy húzva a csőbe”, abból jobb is kisétálni, még ha némi küzdelemmel is jár. Vagyis érdemes „megdumálni” magaddal, hogy számodra fontosabb önmagad elfogadása és a lelki béke (amely a családod békéje is), mint a trendnek való megfelelni akarás. Viszont törekedj arra, hogy légy ápolt, önmagad által megbecsült nő! Még tavaly volt, amikor az egyik fodrászüzletben az egyik népszerű, trendi női magazint olvasgattam, és döbbenten tapasztaltam, hogy pozitívumként (!) volt leírva, hogy milyen klassz nő Heidi Klum, aki kisfia szülése után 3 hónappal már visszanyerte csinos alakját, és N. Y.-ban egy fehérnemű-bemutatón vehetett részt. És ezért még „piros pontot” is adtak neki az idióta, ostoba újságírók és pénzéhes trenddiktátorok…

Hatalmas szakirodalma van annak, hogy az első néhány hónap (de tulajdonképpen év) az egész életútját és személyiségét meghatározza a gyermeknek. A pszichológiában (analitikus szempontból) a megszületés utáni első évet nevezik „orális” szakasznak. Itt a hangsúly az anyával való szoros kapcsolaton, a szoptatáson, a tápláláson van. Azok a babák, akik ebben a szakaszban sérültek, nagyon sokfajta lelki betegségre lesznek hajlamosak (depresszió, anorexia, mániás depresszió, lehet narcisztikus vagy borderline személyiség). Ha egy anya direkt elapasztja a tejét, hogy csinos maradjon, és még ebben a szakaszban is önmagára fekteti a hangsúlyt, nagyon nagy árat fog fizetni a későbbiekben felnövő gyermeke lelki egyensúlyával kapcsolatban. Ugyanis ekkor alakul ki a kicsiben az egyik legfontosabb dolog: az ősbizalom megélése. Ez dönti el, mennyire lesz majd felnőttkorában stabil, kiegyensúlyozott ember.

Viszont ez is egy véglet: „Ami még gondot okoz, hogy lelkiismeret-furdalásom van, és szemrehányást teszek magamnak, ha egy pillanatot véletlenül nem a babánkkal töltök, hanem magammal vagy mással.” Ez az önmagadban való bizonytalanságot tükrözi. Ki tudja, te mikor, hol, hogyan sérültél az ősbizalom megélésében? Azt érdemes tudnod, hogy minden, amit átélsz, a gyermekedbe is beleépül. (Ahogyan ez már az anyaméhben is így volt.) Ha úgy érzed, hogy ezen az érzésen tudatos kondicionálással nem tudsz segíteni, ajánlom, hogy menj el egy kineziológushoz! Amíg a párod van a babával, igenis fontos lenne, hogy adj magadnak 2 (ha messzebb van, 3) órát! Minden szempontból jót tenne a mélyben (tudatalattiban) egy stresszoldás! Ugyanis elképzelhető, hogy sejtmemóriaszinten a saját születéseddel és csecsemőkori léteddel kapcsolatos sérüléseid is felszakadtak most, és ezeket éled meg a babátokon keresztül. A gyermek iránti túlaggódás bizonytalan személyiséggé teszi felnőttkorában az illetőt. Én nem tudom, hogy te az vagy-e (ennyiből nem derül ki), de fontos tudni, hogy ez így van. (Akinek nem inge, nem veszi magára.) A későbbiekben meg kell, hogy találd azt az arányt, amit a kicsivel töltesz, amit magaddal (mert ez is nagyon fontos, hogy kiegyensúlyozott legyél) és amit a pároddal!

Ha nem kívánod még a szexet, akkor próbálj meg egy kicsit önzetlen lenni, és okozz neki örömöt behatolás nélkül! De fontos lenne, hogy vele is törődj, és hogy rakj energiát a kapcsolatotokba is! Ugyan már, kit érdekel, hogy nem olyan feszes a has? (Az még úgyis sokat fog visszahúzódni az elkövetkező hónapokban. A méhnek átlag 2 év kell, hogy visszazsugorodjon eredeti méretére.) A szeretetteljes eggyé válásban egyáltalán nem számít a külső! Ezt vésd a fejedbe, ez tutira így van! Úgyhogy akarattal is kezdd el magad ráhangolni az intim együttlétre! Itt nem feltétlenül a szexre gondolok, hanem az ölelés, simogatás, egymás tekintetében való elmerülés adta intimitás megélésére, hiszen ez vezethet majd tovább a teljes együttléthez.
Nézd meg egy picit kívülről magad, menj előre az időben, mondjuk, 20 évet, és képzeld el, hogy kaptál még egy esélyt, visszajöhetsz a jelenlegi életedbe, és olyan életet választhatsz magadnak, amelyre bármikor boldogan tekintesz majd vissza! Mert a te boldogságod a férjedé és a gyermeketeké is! Add meg nekik, dolgozz érte! Van választásod!

Soma Mamagésa

Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu

 

Ha inkább személyesen beszélnéd meg problémáidat Somával (és vállalod, hogy a beszélgetésről készült anyag – amelyben személyed természetesen titokban marad – bekerül a Nők Lapja magazinba), akkor erre a címre írj: somaval@nlcafe.hu
Bővebb információért kattints ide! »

Exit mobile version