Furcsa helyzet, amikor az ember azon gondolkodik, hogy mi törtét az ő kopasz, pocakos kisbabájával. Hogy hova lettek az illatos első hónapok, sőt az első évek? Az ember éldegél a családjával, aztán amikor a mókuskerék lassít egy picit, körülnéz, és nem ismeri föl a világot, meg a benne élőket. Valahogy így érzem magam mostanában én is. Pedig az apósom jó előre figyelmeztetett minket. Egyszer, amikor Brüsszelben jártak, és mi a kialvatlanságtól nem láttunk, azt mondta: „Jól jegyezzetek meg mindent. Éljétek át a pillanatot, és ne kívánjátok, hogy gyorsabban teljen az idő. Mert nagyon gyorsan vége lesz. Észre sem veszitek, és érettségizik.” Allan bölcs ember. Lola mára 26 hónapos nagylány.
Mintha csak tegnapelőtt lett volna, hogy beszoktattam a bölcsődébe, ma meg már ő istápolja az új kínai kislányt, a legfrissebb csoporttársat. Szegény copfos, Lolától tanulja a magyart. Egyik délután egy játék telefonnal a kezében rohangált, amikor a lányomért mentem, és beszélt a kagylóba kínaiul hevesen. Amikor megkérdeztem tőle, hogy a mamáját hívja-e, azt mondta: „Jó.” Elképedésemet látva Panni néni azonnal reagált: „Sokat játszanak együtt Lolával.” Hát ezért mondja ő is „igen” helyett azt, hogy „jó”. Mint Lolánk, ha jól bevacsorázott. „Finom volt a vacsora, drágám?” „Jó.” „Kényelmes az új cipő?” „Jó.” És így tovább. Bizony, a bölcsődében ma már Lola az egyik legnagyobb gyerek. Mindenki által dédelgetett, szeretgetett legkisebből az egyik legfejlettebb, legnagyobb baba lett. Olyan, akire rámutatnak a gondozó nénik, és azt mondják: „Látod, Lola milyen ügyesen csinálja?”
Kivéve a bilizést, mert azzal azért még mindig le vagyunk maradva. Néhány hete kettesben repültek haza az apjával Angliából. Minden ment, mint a karikacsapás, hiszen mindketten gyakorlott utazók. A gépen Lola összebarátkozott egy bizonyos Francescával, akiről csak annyit tudok, hogy négyéves és áldott jó szíve van, mert a lányomnak adta a gyorséttermi gyerekmenüből származó lendkerekes macskáját. Ami egy olasz kislánytól különösen megtisztelő. A nagy játék közepette aztán egyszer csak ránézett az apjára, és azt mondta: „Kakim, bilibe.” Ennyit már Alex is ért magyarul, elindultak tehát a vécé felé. Igen ám, de a vécé az nem bili, a repülőgépen található félelmetes alumíniumvécé meg különösképpen nem az. Így hát Lola kifejezte nemtetszését. Olyan hangosan, hogy az útitársak fogadásokat kötöttek, vajon mit csinálhat vele az apja. És az ordítás még nem minden. A gyerek egyszer csak bepánikolt a bezártságtól. Addig rúgkapált és rángatózott, amíg a pelenka végül csak megtelt, de levenni már nem engedte. A London–Budapest-járat két óra húsz perce következésképpen vagy tizenkét órának tűnt, mindkettejük számára. Amikor Lola itthon a karjaimba omlott, már tépte is le magáról a pelenkát, és mondta, mutatta, mi történt. Közben simogatott és babrálta a fülemet, el nem engedett maga mellől egy pillanatra sem. Ekkor eszembe jutott az az önálló nagylány, aki a minipénztárgép körül tett-vett, és elmosolyodtam. Hát mégis kicsi vagy még, Lolám. Az én kicsi lányom.
| Ezen a héten – többek között – az alábbi témákról olvashattok a Nők Lapjában:
• Oroszlán Szonja • A heti szerkesztő, Szekeres P. Mónika ajánlásával: A kutya is ember • Izing Klára kutyahoroszkópja • Gabriellából Gábor – egy átoperálás drámai története • Mit tehetek én a természet megóvásáért? • Továbbá: Nosztalgia: Kolozsváry-gyűjtemény; Útitárs: Csesztve; Egészség: szőrallergia, és persze Divat, Konyha, Mese, Horoszkóp és még sok minden más… Ne felejtsétek: Nőnek lenni jó! |
Még több az e heti Nők Lapjából:  • Oroszlán Szonja és Christopher » • Áldás és átok a szépség » • Már nem vagyok lány, de még nem vagyok fiú » • Galuska, csipetke és a többiek » • 10 kérdés és válasz az állatszőr-allergiáról » • Izing Klára kutyahoroszkópja » |
