Azért persze meríthetünk ötleteket ebből az ételsorból is, mondjuk, Zénó- vagy Klotild-napra akár. A rukolasaláta például kimondottan egyszerű, mégis nagyon sokat ígérő fogás. A lazaccal sem valószínű, hogy melléfognánk, adhatjuk vendégeknek, de fogadhatjuk vele a vonalaikra mindig vigyázó barátnőinket is. A madártej pedig örök klasszikus, ráadásul valamilyen rejtélyes okból általában a férfiak kedvence.
Szép ünneplést!
Madártej Hozzávalók: 1,2 l tej, 6 tojás, 1 rúd vanília, 6 dkg cukor. A tejet felmelegítjük. A tojásfehérjéket és a -sárgákat különválasztjuk, a fehérjéből, nagyon kevés cukorral kemény habot verünk. Ezt a habot kanállal, apránként a gyöngyöző tejbe szedjük, és pár perc alatt megfőzzük, majd szűrőkanállal tálba szedjük. Mindezt addig, míg az összes hab elfogy. Ezután a vaníliát belekaparjuk a tejbe, és a tojássárgákat habosra keverjük a maradék cukorral. Kevés forró tejet hozzákeverünk, majd visszaöntjük a forrásban lévő tejbe. Habverővel elkeverjük, és még mielőtt felforrna, lehúzzuk a tűzről. Kihűtjük, és a tetejére szedjük a habgaluskákat.
Tipp: Különlegesebbé tehetjük pirított mandulával, vagy saját magunk által készített karamellel meglocsolva is. |