Nehéz manapság pesti asszonynak lenni. Rezeda Kázmér szerkesztő úr álomvilága már Krúdy korában is csak füstös, mesés múlt volt, a pesti nők előtt sohasem hajoltak meg az Andrássy út bánatos platánjai. Janza Kata a színpadon legtöbbször egy mesevilág nagyasszonya, mikor jön, a monarchia levegőjét várom vele, Sisiét, Larisch grófnőjét. Hogy muszáj legyen reménytelenül beleszeretni.
Krúdy szerint az igazi pesti asszony valóságos primadonna. Ha belép valahová, oda kell figyelni rá. Nem lehet máshová nézni. Janza Katát úgy emlegetik a lapok, operettszínésznő. De én egy primadonnát várok. Izgatottan és nagyon. Hallottam, hogy tegnap éjjel ért haza. A férje meglepte egy úttal, most nem a színpad, a valóság misztikumából érkezik. Magabiztos és gyönyörű. Én meg lassú és ügyetlen. Ügyetlenkedem a kabátjával, a rendeléssel. Bánatosan mosolyog. Meglepődik, mikor sikerül megszólalnom.
– Ez a kérdés?
– Nos, művésznő, ez.
– Olyan zavarban volt, rosszabbat vártam.
– Ez volt a tervem. Hogy alulmúlom magam.
– Sikerült.
– És? Mit gondol?
– Egy primadonnának akarnia kell létrehozni magában a varázst, ahogy ön mondja. Manapság a primadonnák valóban nem isteni asszonyok, igaza van. De kapaszkodókat tudunk keresni.
– Miben?
– Nekem Szabó Magda segít. Az Ókutat, a Régimódi történetet olvasom egyszerre. Meg az Abigélt. Nem is tudom… ezredszerre.
– Segít?
– Elvarázsol. Meggyűlöltem a mobiltelefont.
– Mi baj van velük?
– Sohasem veszem fel. A kollégák csak esemest írnak, hogy „ismerjük a telefonhoz való viszonyodat, de kérlek, beszéljünk”. És mikor végre felveszem, annyira meglepődnek, hogy elfelejtik, mit akartak mondani.
– Mi köze ennek Szabó Magdához?
– Semmi. De őt olvasva rájöttem valamire. Annyira intim, pontos szituációkat ír le. Én tőle tudtam meg, mi a baj. Nem tudunk elmerülni a pillanatokban. Mindig belecsönget valaki. A legjobb mondatba. A legszebb, romantikus vallomásba, mikor végre átéljük a boldogságot, akaratlanul belerondít egy idegen.
– Ön egy romantikus lányregényhős.
– Nekem nem erre a világra kellett volna születnem. Én ide régimódi vagyok. Persze nem a technikára haragszom. Hiszen, mikor a férjem hív, nagyszerű, hogy meg tudom mondani neki, hol van a gyerek fogzáskönnyítő zseléje.
– Olvasom, hogy Kővári László, a férje táncos, de most főállású apuka. Ő vállalta az áldozatot?
– Mióta megszületett a kisfiam, csak az ő segítségével tudok királynővé válni a színpadon. Hogy van körülöttem egy olyan csapat, a szüleim és ő, akik ezt megengedik nekem. Sajnálom azokat, akik mögött nem áll ilyen. Hiszen kénytelenek zoknit stoppolni, előkét mosni. Én előadás után hajnal kettőig bolyongok a lakásban, az erkélyen, az udvaron. Mert tudom, hogy levezethetem az energiáimat. A férjem felkel reggel Samuhoz, anyukám tudja, hogy előadás napján ott sem vagyok, és elviszi Jankát az iskolába.
– Ennyire sok energiája elmegy a színpadon?
– Azért igyekszem jó anya, feleség, és kellemes családtag lenni. Csak nekem vannak menekülési útvonalaim.
– Amikor megérkezett, a ma esti partnere, Bereczki Zoltán hívta éppen. Nekem már olyan volt, mintha a színpadon lennének.
– Két szerető van a színpadon órákig. Nekem már előadás előtt éreznem kell, szerető vagyok. Az egész napom azzal telik, hogy Dorisszá válok.
– Ér ez ennyit?
– Nekem nem mindegy, a néző hogyan távozik. Az Elizabeth címszerepében van egy sor, amely az ars poeticám lett.
– A felnőtt Sisitől elveszik a gyerekeit, és megalkuvásra kényszerítik. Akkor éneklem, hogy „az már nem lennék”. Vannak határok.
– És a kispolgári határok? Ön ma este Szinetár Dóra férjével belehal a szerelembe.
– Azt muszáj, héttől tízig így van. Különben nem működik.
– És mitől működik?
– Mondok egy példát. Én előadás előtt már nem szeretem látni Zolit. Hogy hisztis, vagy rosszul áll a bajsza, mit tudom én. Kell, hogy mint szeretője, idealizáljam őt. Bele kell szeretnem. Ha azt látom, hogy sminkelik, nem megy.
– Nincs más szabály?
– De van. Nem mondjuk meg a másiknak, ha ott van a párja. A múltkor az előadás végén mondtam meg, hogy itt volt a férjem, és nagyon megköszönte. Én is mindig megkérem, hogy ne szóljon, ha Dóri jön, mert akkor elkezdek másképp játszani.
Egy tavalyi, friss, száraz rozé borra próbálom rábeszélni, de azt mondja, olyan jól sikerült a dunántúli hétvége a férjével, hogy elrontotta a gyomrát. Mindent kipróbáltak, mindent megkóstoltak. Ezt irigyen hallom. Javaslom, hogy azért ne főtt krumplit kérjen, és legalább kóstolja meg a bort. Amikor megjön az ital, ő is megváltozik. Szűk, intim aurába kerülünk.
|
Hogy egy ilyen szűk, intim aurában mit árul még el magáról a művésznő, elolvashatjátok a Nők Lapja februán 20-án megjelenő, nyolcas számában. További témáink a héten: • Sztár a padtársam • Kínai horoszkóp • exkluzív sztárinterjú: Kylie Minouge •A heti szerkesztő, Grecsó Krisztián ajánlásával: Bennünk a múlt Hagyomány vagy újítás, ragaszkodás vagy szakítás – végletesek leszünk a jövő héten, és ez szinte minden írásunkban így lesz. Számolunk a családi, a személyes tradíciókkal, de fel is rúgjuk őket, mert ez egy ilyen ország, az új szelek itt úgy jönnek, mint az orkán. Tinik, világhírű újságírók, sztárok keresik önmagukban a múltat. Két régi barát meg egyszerűen együtt ünnepli a születésnapját. Világhírű rendezők, és hetvenévesek. Kamera elé állt az örök bohóc, Menzel és a tépelődő, kemény alkat, Szabó István. Most őket filmezték. Sose késő elkezdeni. Ne felejtsétek: Nőnek lenni jó! |
Még több az e heti Nők Lapjából: • D. Tóth Kriszta: Pongó a csizmában » • Egy hazai klasszikus: a sertéshús » • Exkluzív interjú Kylie-val » • Nőből férfivé – a műtőasztalon » • Médiaszemélyiségek öltözködnek » • Kínai horoszkóp 2008 » |
