A fiatalok házasodni vágynak…

Minden előzetes várakozás, elképzelés, sejtés helyett ezúttal csak és kizárólag az ő szabad véleményükre voltunk kíváncsiak. A válaszok azért nagyon érdekesek, mert ma a házasság esélye arra, hogy válással végződjék, 50 százalék. Ráadásul egyre később és egyre kevesebb házasságot kötünk. Úgy tűnik, nem a szándék és nem a hit hiányzik.

Csak nem befolyásolni! – ez volt a jelszavunk. Nem állítani eléjük kész fogalmakat, nem vezetni a beszélgetést, hagyni, hogy azt mondják, ami eszükbe jut.

Bekéredzkedtünk hát három iskolába, eléjük álltunk, és azt kértük, írják le azt az öt fogalmat, ami eszükbe jut a házasságról. Aztán pedig fejezzék be ezt a mondatot, illetve írjanak erről: Az én házasságom… Kértünk még valamit: azt, hogy mivel mi komolyan vesszük ezt a cikket, tiszteljenek meg minket azzal, hogy ők is komolyan veszik. Megtették.

Három középiskola – egy kisváros szakközépiskolája, egy budai erősebb gimnázium és egy egyházi gimnázium – összesen 84 diákja, 17-18 évesek. Közülük 48 fiú volt, és 36 lány.

A leggyakrabban említett fogalmak sorrendben a következők:

gyerekek (43 említés),
hűség (32),
szerelem (32),
szeretet (29),
család (28),
bizalom (24).

A hűség kivételével ezeket az értékeket megközelítőleg egyenlő arányban választották fiúk és lányok. A hűséget azonban majdnem kétszer annyi lány említette, mint fiú. A bizalmat is a lányok tartották fontosabbnak. A boldogság fogalma a hetedik helyen állt, ezt viszont a fiúk tartották fontosabbnak, majdnem kétszer annyian választották, mint a lányok. A válás mindössze 5(!) fiatalnak jutott eszébe a házasságról. A szex összesen 9 említést kapott, vagyis jellemzően sem a fiúk, sem a lányok nem ezt tartották a házasság fő ismérvének. Ezen belül is feltűnő, hogy a szakmunkástanulók közül csak egyvalaki említette. A kompromisszumot 8 diák tartotta fontosnak a házassággal összefüggésbe hozni. A megcsalás, a pénz és a munka is mindössze egyszer vetődött fel!

A kifejtő részben az egyházi gimnázium diákjai írták leggyakrabban, hogy házasodni csak egyszer fognak, és az egy életre szól majd. De a másik gimnáziumban is mindössze egy diák vallott úgy, hogy soha sem fog megházasodni. Összességében azt tapasztalhattuk, hogy a legtöbben ettől várják a tökéletes, örök életre szóló boldogságot.

Adrienn már menyasszony

Gelu Adrienn igazán nem nevezhető átlagos fiatalnak, mert esküvőre készül. Idén fog érettségizni Szentendrén a Petzelt József Szakközépiskolában. Ujján büszkén viseli azt a jegygyűrűt, amit egy romantikus nyári estén kapott a párjától, Ákostól.

– Nagyon meglepődtem, amikor megkérte a kezem, mert egyáltalán nem gondoltam arra, hogy az ő fejében ilyesmi is forog. Természetesen igent mondtam, hiszen már három és fél éve ismerjük egymást, és úgy tűnik, komoly a kapcsolatunk. A barátnőim közül sokan irigykednek rám, mások csodálkoznak, hogyan kötelezhetem el magam ilyen korán. De én nem tartom ezt börtönnek, ugyanúgy járok szórakozni a barátnőimmel, mint azelőtt. Ákos hat évvel idősebb nálam, komolyabb és romantikusabb is, mint az átlag, és ez fontos nekem. A velem egyidős fiúk csak a bulizásról tudnak beszélgetni, nem találok velük közös témákat. A lányok közül is nagyon sokakat csak a szórakozás érdekel, strigulázzák, hány fiút szedtek már fel, többnyire céltalanul élnek bele a világba. Nem akarnak továbbtanulni, azt gondolják, majd csak felveszik őket valahová, vagy eltartják őket a szüleik továbbra is. Házasságra, komoly kapcsolatra egyáltalán nem gondolnak, csak a kíváncsiság hajtja őket. Én szeretnék felvételizni és levelezőn továbbtanulni, hogy dolgozhassak közben, mert Ákossal azt tervezzük, hogy összeköltözünk, és előbb-utóbb össze is házasodunk. Gyereket viszont csak később, 25-26 évesen szeretnék, mert jó volna szilárd hátteret teremteni magunknak, amibe éppen úgy beletartozik a lakás, a biztos munkahely, a családi segítség, de a pénz is. A házasságtól azt várom, hogy örök és boldog legyen mindkettőnk számára. A nagyszüleim példája lebeg a szemem előtt, akik sok-sok éve kitartanak egymás mellett jóban-rosszban. Ma is látszik rajtuk, hogy vigyáznak egymásra, mindig mindent tudnak a másikról és meghatóan türelmesek egymáshoz. Az örök boldogságra persze nincs garancia, de ha egy házaspár ápolja egymással a kapcsolatot, olykor kettesben is elmennek valahová, időt szakítanak arra, hogy meghallgassák a másik gondját-baját, akkor nem hidegülnek el egymástól úgy, ahogy sokan.

Klasszikus férfi és női szerepben

Ildikó és Balázs együtt járnak, Ildikó tizenhét éves gimnazista, Balázs huszonegy esztendős, egyetemista. Arra kértük őket, hogy beszélgessenek egymással – és velünk – a házasságról.

– Egyáltalán: téma ez a ti korosztályotokban?

Ildikó: Nem annyira. Inkább az érettségi, a felvételi, a ponthatárok, ilyesmi. A házasság még távoli.

– Úgy sem kerül elő, hogy ki, hány gyereket szeretne?

Balázs: Szerintem a mi korosztályunk kapunyitási pánikban van. Amellett, hogy élvezzük az életet, egyre súlyosabb kérdés: hogyan tovább suli után? Miből élünk majd meg, miből lesz lakásunk, autónk? Apáinknak ennyi idősen már gyerekei voltak, házat építettek – ettől mi elég messze vagyunk. Vannak kapcsolataink, de házasságról szó sincs.

– Jó ez?

Balázs: Jobb, mert így talán az ember megfontoltabb lesz, talán kevesebb a válás. De erre nem vennék mérget.

– Annak idején egy érettségiző osztályban már volt néhány menyasszony…

Ildikó: Talán azok között, akik általános iskola után szakmát tanultak, már van is. Mert ha valakinek van szakmája, és dolgozik, az más helyzet. De a mi gimnáziumunkba azért jár mindenki, mert elsősorban a továbbtanulásra koncentrál, nem a házasodásra.

– Régen egyetemista házasságok is voltak…

Ildikó: Egy gyereknek biztos alap kell, egyetemistaként nem tudnám megteremteni. Akkor érezném jó magam, ha szülés előtt és után is biztos állásom lenne.

Balázs: Ma rengeteg időt és energiát igényel az egyetem, különösen, ha úgy akarom elvégezni, hogy legyen fogalmam a dolgokról, és jó állást kapjak utána. Mellette nem tudnék eltartani egy gyereket.

– A felmérés, amelyet készítettünk, sok tanulsággal járt. Az egyik az, hogy a házasság egyértelműen mint jó és fontos dolog jelent meg. Nem elavult, elvetendő ósdiságként.

Ildikó: Mert nem is az. Szerintem egyértelműen szükséges, én nem tudom elképzelni az életem férj és gyerek nélkül. Együtt élünk, van otthonunk, autónk, ott vannak a gyerekek, munkába megyünk, aztán haza, vacsorát főzünk…. Tudom, hogy nem a papír számít, de mégis kell egy szép keret az egészhez!

Balázs: A lányoknál biztosan erősebb ez az álom-motívum, a fiúknál azért más is megjelenik. Mi ugye nem álmodozunk arról, hogy mi lesz rajtunk az esküvőn, de azért…

– … nem is fáztok a dologtól?

Balázs: Hát nem. Bár azt gondoltam, hogy sokan válaszolják majd, hogy az csak egy papír.

– Te nem ezt válaszolnád?

Balázs: Nem, mert szerintem is kell az a bizonyos feeling. Meg ugye bennem és szerintem más fiúban is az él, hogy akkor vagy legény, ha eléred munkában, karrierben, amit akarsz, van gyereked, akit el tudsz tartani, és nem a feleségednek kell gürcölnie, hogy megéljetek.

– Klasszikus férfiszerep!

Balázs: Abszolút. Ahogy a lányoknál elképzelhetetlen nekem, hogy iszonyú karrierista, a gyereket alig látja.

– Ildi, be tudják tölteni a mai lányok ezt a klasszikus női szerepet?

Ildikó: Nekem természetes, hogy vasalok, vásárolok, főzök…

– Tudsz főzni?

Balázs: Tud!

Ildikó: … Szerintem a gyereknevelés nagyobbik része és a házimunka a nő feladata, ez persze nem azt jelenti, hogy a férjem ne csináljon semmit.

– Nagyon szép kép készül itt alakulni a házasságról. A felmérés alapján is.

Balázs: Biztosan naiv képe van a korosztályunknak, de ez azért van, mert még távol vagyunk ettől. Tíz évvel idősebbek, akiknek már sok minden nem jött be, amit akartak, mást mondanának. A szülői példa is sokat számít, vagy inkább a nevelés. De az biztos, ha arra gondolok, hogy lesz majd egy srác, az én fiam, aki úgy tisztel, felnéz rám, ahogyan én az apámra, azt nagyon szeretném. És lehet, hogy valaki cégének kétmilliárdos bevétele van, de az csak szó meg szám. Erre tudnék igazán büszke lenni.

– A válás kudarc volna?

Ildikó: Igen! Ha elválsz… olyan, mintha kettétörne az életed. Mit csinálsz utána? Jön egy másik? És mi lesz a gyerekekkel? Én mindent megteszek, hogy ez ne történjen meg. Biztosan benne is lesz a fejemben, hogy csak azt ne. Emiatt is fontos a házimunka, a gondoskodás, hogy megfőzöm a kedvenc vacsoráját, meg minden egyéb. A mindennapok.

Balázs: Ezek nagyon távoli dolgok, most azzal foglalkozom, hogy bemegyek az órára, vagy átmegyek a vizsgákon Legfeljebb arra koncentrál az ember, hogy első lépésként majd megtalálja azt, akivel egyáltalán el tudja képzelni, hogy később házasságot kötne.

A vágyak…

– Elsőként az jut eszembe, mennyire a vágyakról szólnak a válaszok – mondja Horváth Judit, pszichológus. – A negatív dolgokat szinte csak mint elkerülendőket említik meg. Azt hiszem, ha nyilvánosan kellett volna beszélniük erről, a többiek előtt, valószínűleg mást mondtak volna. Itt elbújhattak, leírhatták az ideáljaikat. Egészen biztosan tudják, hogy a valóság nem ilyen, de tény: erre vágynak. Minden generáció erre vágyik, bármit mutat. Egy lehetőség szerinti világban ezt szeretné: családot, gyerekeket, biztonságot, szeretetet. A házasságról elsősorban, mint jó házasságról gondolkodnak.

Érdekes, hogy három nagyon különböző iskola tanulói, fiúk és lányok alkotják a mintát, a válaszok mégis döntően egybeesnek. Ami tanulságos, az, hogy egy kisváros megtartó ereje megjelent, és az is, hogy az egyházi gimnáziumban sikeresen adták tovább a nekik fontos értékeket. A másik gimnázium tanulói sokkal szkeptikusabbak voltak.

Összességében kicsit hollywoodi fogalom alakult ki a házasságról és a családról, ami elgondolkodtató. Régen a hasonló korú emberek már házasok voltak, ahhoz képest kicsit gyermeteg, idealizált a kép, ez összefügg a kamaszkor kitolódásával. Tegyük hozzá, nagyon nehéz helyzetben van egy mai tizennyolc-húsz éves. A saját szociális környezete valós információi és a média által megjelenítettek között túl nagy a távolság. Folyamatosan „álompárokat” látnak, és mást tapasztalnak, nehéz reális képet alkotniuk. Diagnosztikus jelnek érzem, hogy a munka mindössze egyetlen említést kap. Egy szakképzős fiútól. Márpedig a házasság egyik lényege és alapja az egymásért végzett munka. Új élet kezdete? Egy említés. Ami arról árulkodik, hogy a hagyományokhoz kapcsolódó fogalmak mennyire kilúgozódtak mára. Pénz – egy említés! Pedig milyen fontos nekik – más kontextusban.

Még valami hiányzik a fogalmak közül, de nagyon és fájdalmasan: a cselekvés motívuma. A problémamegoldás, a kompromisszum. Mintha a házasságot készen kapná az ember, pedig nem. Rengeteget kell tenni érte! Érzelmekről sok szó esik, de mintha nem lennének alátámasztva, az szinte sehol nem jelenik meg, hogy az érzések megmaradásához milyen sokat kell tennünk.

„Az én házasságom, remélem, tökéletes lesz. Tudom, hogy tökéletes nincs, de én arra törekszem. Remélem, olyan lesz, mint a szüleimé – kisebb-nagyobb problémákkal, de boldog, kiegyensúlyozott, örömteli (és a mai napig érzelmekben gazdag).”

… és a valóság

– Nem minden házasság feltétlenül siker, nem minden válás feltétlenül kudarc – vélekedik Szvetelszky Zsuzsa, társadalomkutató, aki szerint a házasság helye és fogalma átalakulóban van.

– A mai fiatalok sokkal tudatosabban döntenek a kapcsolataikról. Az, hogy később kötnek házasságot, úgy is felfogható, hogy megspórolnak egy-két boldogtalan gyereket maguknak és a társadalomnak. A mai negyvenesekre az, hogy „képes vagyok kinyilvánítani az igényeimet, de a másik érdekeit is figyelembe veszem”, kevésbé jellemző, mint a mostani fiatalokra. A házasság, úgy vélem, nem fog megszűnni, csak mást fogunk alatta érteni. Korábban gazdasági közösség volt, most inkább modern csapatjáték. Erre már vannak jó példák, de meg kell mondani, hogy a házasság ellen sok társadalmi folyamat szól. A nagyvárosi élet ezek közé tartozik. Sok inger éri az embert, folyamatosan rengeteg vonzó idegennel találkozunk. Ugyanakkor nincs közösség, amely kontrollálná az emberi viselkedést. Az illemszabályok megváltoztak, a munkahelyen gyakran több időt töltünk, mint otthon, a szabadidő mennyisége is nőtt, és ez lehetőséget ad arra, hogy egy kapcsolatnak a korábbinál több rétege táruljon fel. A most szülővé váló nemzedék tagjainak felnevelését édesanyjuk már kicsi koruktól valamilyen intézményre bízta. Ez az a nemzedék, amelyben sokan nőttek fel egyszülős családokban. Az élet bonyolult lett. A fiataloké is. Választaniuk kell iskolát, hogy hol akarnak élni, hogyan, kivel, mikor kezdenek el dolgozni, és melyik munkahely mellett voksolnak. Az élet egészéről kell döntéseket hozniuk, és ez sokakat zavarba ejt, próbálják kitolni a döntések időpontját, mert félnek, hogy rosszul választanak. Arra számítanak, hogy érettebben, nagyobb tapasztalattal jobban döntenek majd, ezért inkább várnak. A jelenséget a szakirodalom kapunyitási pániknak hívja. A pánik talán még inkább érvényes a magánéleti döntésekre, hiszen munkát, lakhelyet lehet váltani, még párt is, de a megszületett gyereket nem lehet semmissé tenni. A fiatalok közül sokan érzik úgy, az „életfogytiglan” tartó házasság előtt sok mindent ki kell még próbálni. Nevezhetjük ezt Pán Péter-szindrómának is, hiszen ez azt jelenti, hogy nem akarnak felnőni és felelősséget vállalni. Talán segítene, ha el tudnák fogadni az „elég jó” elvét, és nem ragaszkodnának az illúzióikhoz.

Még több az e heti Nők Lapjából: • D. Tóth Kriszta: Haditudósítás » • Sikk lett vetkőzni a hírességek körében? » • A krumplitól a burgonyáig » • Büszke vagyok magamra! » • Nők Lapja-vita: anyával, bölcsiben, bébiszitterrel? » • Szulák Andrea: Mindennek eljön az ideje »