Az első híradós ma már anyuka

Oravecz Éva Csilla | 2008. Március 14.
Tíz évvel ezelőtt kolléganőnk embert próbáló feladatra vállalkozott: egyetlen közös tablóra hívta össze az újonnan indult tévécsatornák és a közszolgálati tévé markáns szereplőit. Mi nem vagyunk ilyen bátrak, ezért csak részletekben merjük megkockáztatni az eredeti összeállítás rekonstruálását. Az elkövetkező három hétben bemutatjuk azt a "kezdő tizenegyet", amelyből tízen azóta is tartják a helyüket a média válogatottjában.

„A keménység csak védekezés volt, azután rám ragadt” – Máté Krisztina (1998: TV2, 2008: TV2)

– Takács Krisztián azt mesélte, élesen megmaradt benne egy korábbi mondatod. Azt nyilatkoztad valahol, hogy a képernyőn ti nem vagytok mások, csak leváltható matricák. Emlékszel erre?

– Nem, de ma is így gondolom. Magyarországon a híradósok nagyon fiatalon kerültek képernyőre, mert a kereskedelmi tévék indulásakor olyan arcokat kerestek, akiket nem nagyon ismertek még a nézők. Én akkor az MTV Objektívjében dolgoztam már több éve, amit eredetileg öt férfi vezetett: Bánó, Bárdos, Sváby, Nika és Frei. Amikor Frei abbahagyta politikai újságírói karrierjét, és más vizekre evezett, akkor lettem én az ötödik. Egyetlen lányként, huszonhárom évesen. A komoly televíziós múlttal rendelkező országokban ugyanakkor a híradósok mind legalább középkorúak.

– Úgy érzed, túl korán dobtak titeket, fiatal híradósokat a mélyvízbe?

– Amikor a TV2 indult, egyáltalán nem éreztem ezt rossznak. Talán szerencsés volt, hogy nem is tudtuk, mibe csöppenünk. Azt azonban nehéz volt megszokni, hogy nem te magad vagy fontos ebben a szerepben, hanem csupán a hely, amit betöltesz. A lecserélhetőség, az eldobhatóság veszélye ma is, minden helyzetben fennáll. Ha a nézők úgy döntenek, hogy már unnak, vagy nem fogadják el tőled, amit mondasz, csomagolni kell.

“Jó időben, jó helyen voltunk. Akkor indultak a kereskedelmi tévék, amikor a fiatal generáció végzett az egyetemen.”

 

– Van köze a nézőkben rólad kialakult képnek ahhoz, ami te a szíved mélyén vagy?

– Ezt a képet mi magunk is alakítottuk, és ugyan ki vagyunk szolgáltatva a nézői akaratnak, de akad ennek jó oldala is. A nézettségi adatok feketén-fehéren mutatják, hol tartasz, nem lehet sumákolni. Ha elmész a boltba, arról döntesz, hogy ár, érték és minőség tekintetében melyik áru felel meg neked leginkább a hasonló típusú termékek közül. Ez azért jó, mert megmarad a verseny, nem lehet lazítani és elkényelmesedni, minden nap egy újabb megmérettetés.

– Drognak érzed a képernyőzést?

András (Bárdos András, a férje – a szerk.) olyan szinten függ a hírektől, hogy ha szabadságon van, akkor sem tud sokáig meglenni nélkülük. Én nem annyira, de a különbség a helyzetünkből is adódik, hiszen a két gyerek gondja inkább az én vállamon van. Ő helytáll bent helyettem is, én pedig dolgozom helyette otthon.

– Gondolom, nem volt véletlen, hogy távolléted idején nem ültettek be a helyedre másik nőt Bárdos András mellé.

– Végeztek erre kutatást még akkor, amikor Ádámmal voltam otthon, és kiderült, hogy a nézők úgy érezték volna, mintha csajozna, miközben én otthon babázom. Speciális terheket ró ránk, hogy mi egyáltalán nem mellékesen, de a magánéletünkben is egy pár vagyunk. Nagyon ellenkeztünk az elején, hogy együtt vezessük a műsort, de idővel rájöttem, hogy ez mennyire kényelmes. Amikor két külön csatornánál voltunk, akkor ő minden hétköznap dolgozott, én pedig minden hétvégén. Ehhez képest most együtt végzünk, és egyszerre érünk haza.

– Amikor ez a kép készült, te még Pachmann Péterrel voltál párban a hétvégi műsorvezető. Ehhez képest már itt is Bárdos mellett ülsz…

– Ezt írjuk a fotós, Falus Kriszta boszorkányságának számlájára! Amikor elkezdtük együtt vezetni a Tényeket, az első időkben azért izgultam, nehogy neki rossz legyen, hogy én ott ülök. A furcsa érzés viszonylag hamar elmúlt, gondolom, azért, mert nem volt rossz az ötlet.

 

– Érezted valaha hátrányát ezen a pályán, hogy nőnek születtél?

– Amikor bekerültem az Objektívbe, Bánót már sokan piszkálták, hogy miért csak pasik vannak a műsorban. Talán emiatt nagyobb volt rajtam a felelősség, de más hátrányt nem tudok mondani.

– Tudatosan alakítottad ki a műsorvezetői stílusodat?

– Dehogyis, ez adja magát. A műfajból következik, hogy bizonyos távolságot kell tartanod a témától, amiről beszélsz.

– Egy híradósnak nem lehetnek érzelmei. Ez sosem okozott gondot?

– A szenvtelenség hozzátartozik a műfajhoz, de előfordult olyan is, hogy a Forró nyomon felvételén csak tizedszerre sikerült valamit elmondanom. Annyira megviselt a történet, hogy mindig elsírtam magam, amikor belekezdtem a szövegembe. A Híradóban ilyen kötődés kialakulására nincs mód, hiszen amint vége, azonnal tovább kell lépni, már az újabb események kötik le a figyelmünket. Ritka, hogy egy ügy napokig, hetekig kitartson.

 

Demcsák Zsuzsa, Pachmann Péter, Takács Krisztián, Bárdos András, Máté Krisztina

– A Tények mellett futó más televíziós szerepléseiddel a csatorna vagy akár te magad, tudatosan akartatok ráerősíteni a „komoly, távolságtartó, szigorú nő” imázsra?

– Szerintem ez is a híradóból adódott, bár valamennyire azért belőlem is. Tizenhat éves voltam, amikor elkezdtem Siófokon tévézni. Ebben a korban az ember még nagyon sebezhető, s úgy gondoltam, ha elég keménynek mutatom magam, akkor kevésbé mernek majd bántani. A szerep aztán rajtam ragadt, s ebből adódóan találtak meg később ezek a feladatok.

– Mi volt ezekben a műsorokban a legnagyobb szakmai feladat?

– Azt volt talán a legnehezebb elfogadni, hogy ha bemutattunk egy szőke, kék szemű kislányt, aki segítségre szorult, annak a nézők azonnal adakoztak, ha viszont ugyanebben a szerepben egy roma asszonyt láttak, akkor segítség helyett csúnya üzeneteket küldözgettek a műsornak. Egy idő után az ember ilyenkor elkezd pozitív diszkriminációt alkalmazni. Amikor a műsor indult, nem voltak kialakult szabályok, mindent elölről kellett kitalálni. A Forró nyomon-ra sokan úgy emlékeznek, mint véres bűnügyi magazinra, miközben a műsorban egyáltalán nem volt vér. Nem vettünk fel véres képeket, ha egy vércsepp is előfordult, kikockáztuk. Mindenhonnan azt hallom, hogy a kereskedelmi tévé bulváros, szenzációhajhász és véres, miközben már régen nem ilyen, mégis így skatulyázták be.

– Előre eldöntötted, hogy szülés után mikor mész vissza a képernyőre?

– Mindkét gyereknél azt mondtuk, hogy majd ő eldönti. Ha nyugodt, kiegyensúlyozott baba, akinek ez érezhetően nem jelent gondot, akkor amint lehet, megyek. Ha meg nem, akkor nem. Azt hittük, Ádámmal nagy szerencsénk van, mert nagyon kiegyensúlyozott baba volt, de Anna talán még inkább az. A világ nálunk nagyobb tévés múlttal rendelkező országaiban a képernyős anyukák egytől egyig három hónapos korban beadják a babát a bölcsődébe. Ott teljesen természetes dolog, hogy egy nő nem adja fel az életét azért, mert gyereke született. Ádám világra jöttekor még nagyon vacilláltunk, mit fognak majd szólni az emberek, ha viszonylag hamar visszatérek a képernyőre. Már rég meg tudtam volna tenni, mert négyóránként kellett Ádámot szoptatni, időben tehát már belefért volna, hogy visszamenjek, de féltünk a reakcióktól. A két gyerek születése között itthon is annyit változott a világ, hogy Annánál már nem is volt ez szempont. Fel sem merült, hogy meg fognak szólni azért, hogy otthon hagyom a gyereket. Nem lehet elvárni egy nőtől, hogy teljesen véget vessen a karrierjének. Elég csak arra gondolni, milyen mobiltelefonod volt három éve, és milyen van ma. Mást jelentett akár három évvel ezelőtt is kiszakadni, majd visszacsöppenni a munkádba, és felvenni újra a tempót.

– A gyerekek születése előtt azt mondtad, akkor fogsz szülni, ha semmi másra nem vágysz már, csak hogy a nap huszonnégy órájában vele lehess.

– Egy idő után aztán rájöttem, hogy nem én vagyok a nagy magyar anya.

– Ezt nem is lehet talán előre tudni.

– Abban biztos voltam, hogy szeretnék gyereket, és már hova vártam volna vele. Vettünk egy nagy levegőt, és azt mondtuk, erre egy nő életében nincs igazán ideális pillanat. Nem lehet mindig valamilyen kifogást találni, és arra várni, hogy ha majd meglesz a lakás… A gyerek érkezésére nincs egy jó pillanat, csak számtalan jó pillanat lehet.

Újabb tévéválogatott-interjúkat (Bárdos András, Demcsák Zsuzsa, Pachmann Péter) olvashattok a Nők Lapja március 19-én megjelenő, 12. számában!

További kiemelt témáink:

Moziba hív a Nők Lapja!
Édes-bús, olykor nevettető filmre, a Bakancslistára invitáljuk olvasóinkat, melyben két zseniális színész, Jack Nicholson és Morgan Freeman varázsol el bennünket.

Csináld magad!
A hét végén már húsvét van. Néhány könnyen elkészíthető lakásdíszt mutatunk be nektek.

Nosztalgia
Vadas Zsuzsa kolléganőnk babazsúrra ment a Babaházba, ahol mindenféle babával találkozott.

Továbbtanul a közoktatás 2. – Nők Lapja-vita
Három iskolában jártunk, tapasztalatokat szereztünk, hogyan tanulnak a kicsik. Szólj hozzá a vitához a hozzá kapcsolódó Fórumon!

Továbbá: Szépség; Divat; Horoszkóp; Útitárs: Triglav három szeme; Schubert Éva-interjú; Társkereső és még sok minden más!

Ne felejtsétek: Nőnek lenni jó!

Még több az e heti Nők Lapjából:

Túró a tortába! »
Az írófeleség tükörképe az író férjnek »
Családbarát munkahely, részmunkaidő, távmunka »
Írni, olvasni, számolni – Hogyan tanuljanak a kicsik? »
Müller Péter: mi is az az ezotéria? »
Vigyázat, támadnak a pollenek! »
D. Tóth Kriszta: Férfitársam »

 

Exit mobile version