Férfitársam

Szeretem Zelk Zoltánt. Lola is szereti. Az „Este jó” pedig generációk óta a család kedvence. És az 1960-as évek végén talán föl sem tűnt volna, hogy apa mosdik, anya főz. De az én mai fejembe szöget ütött ez a két sor. Nem szoktam feministaként definiálni magam, mert félek a szó mai tömegértelmezésétől. Hibás asszociációk veszik körül, buta sztereotípiák társulnak hozzá, én pedig nem szeretnék azonosulni a hibás asszociációkkal, buta sztereotípiákkal. De ha az a kérdés, azt gondolom-e, hogy senkinek nincs joga egy nőt megütni? Vagy azt, hogy a férfiaknak is egyenlően kellene-e részt venniük a gyereknevelésben? Esetleg azt, hogy a nők ugyanannyi munkáért ugyanannyi bért érdemelnek-e, akkor a válaszom egyértelműen igen. Ha pedig ettől feministának számítok, a szó modern értelmében, akkor mégis vállalom, az vagyok. Az ENSZ adatai szerint a Földön található összes munka háromnegyedét a nők végzik. És ezért a kifizetett bérek tizedét kapják. Hát van jó érzésű nő, aki ne igennel válaszolna?

De ez a cikk nem erről szól. Hanem arról, hogy ez az ártatlan vers rádöbbentett arra, mekkora szerencsém van. Alex a főzésen kívül mindent csinál, amit én is. A főzést pedig csak azért nem, mert ahhoz én ragaszkodom. Ugyanis imádom. Viszont az én férfitársam kivasalja az ingét, elmosogat, ha bántja a szemünket a szennyes edény, és kitereget, ha jelzi a mosógép, hogy elkészült. Amikor Lola megszületett, minden különösebb egyeztetés nélkül pelenkázta, fürdette, ringatta és becézte. Ez persze nem azt jelenti, hogy én magam mindezt, a mosogatástól a pelenkázáson át a ringatásig, nem csinálom. Hanem azt, hogy ketten, közösen élünk, neveljük a kettőnk közös gyerekét, és visszük a kettőnk (hármunk) közös háztartását. Nekünk ez így természetes. Persze, aki bele-beleolvas a Lolával az élet… rovatba, erre már rég rájöhetett. De mégis el kell mondani. Mert a kelet-európai kultúrkörnek egyáltalán nem magától értetődő része a gyerekét pelenkázó vagy éppen családi vacsorát főző apa látványa. Vagy mondjuk a családfenntartó anyukáé. Egy egészen friss kutatás szerint olyannyira nem, hogy maguk a nők nagy része is azt mondja, ez így van rendjén. Bizony, az én „hagyományos” női szerepeket is boldogan magára öltő Alexem is éppen egy női olvasótól kapta meg a „pipogya” bélyeget. Tán az tenné pipogyává, hogy nem kőkemény macsóságán keresztül definiálja a férfiasságát? Hogy mer érzékeny lenni, házimunkát végezni és munka mellett aktívan gyereket nevelni? Ugyan! Az én szememben ő éppen ettől férfi. Férfias. Az pedig, hogy Lola – noha cseperedése közben nemigen figyel oda ilyesmire, sokkal inkább érdekli a táskám zsebében lapuló Túró rudi – ilyet lát maga körül, nagy öröm. Neki is ez lesz a természetes. Legalábbis addig, amíg az iskolai olvasókönyvben szembesül azzal, hogy a rövid „u”-hoz tartozó rajzon anya uborkát tesz el, a hosszú „ú” mellett pedig apa újságot olvas. Na meg a tévéreklámmal, amely szerint „azért szeretjük a nőket, mert szépek, okosak, háziasak és gondoskodnak rólunk, férfiakról…”

Belátom, nincsenek könnyű helyzetben a humán hímneműek manapság. Szép lassan, szinte észrevétlenül fölnőnek melléjük a nők. Képzettebbek, függetlenebbek, tele vannak ambíciókkal. És elvárásokkal. Férfitársaknak, ha tetszik nekik, ha nem, szembe kell nézniük az új világgal. Benne az Új Nővel. Milyen érdekes. Épp ebben a percben tudatosult bennem, hogy ma van a nők napja. Lola napja, meg a nagymamájáé, a sarki zöldséges nénié, a kolléganőimé, a bölcsis gondozóké, a szociológusnőké és takarítónőké, meg az enyém is. De ez csak egy nap az idei 366-ból, és nem is vagyok benne biztos, hogy a megfelelő indokkal ünnepelnek minket. Inkább azt szeretném, ha a többi 365-ön kicsit jobban összefognánk. Mi, fiatal asszonyok, meg a régi vágású úrhölgyek, a klasszikus háziasszonyok és a harcos emancipációbajnokok. Finoman, vagy ha kell, akkor egy kicsit keményebben, segítsünk egymásnak és férfitársainknak felnőni a feladathoz. Azért, hogy a ma két és fél éves Loláknak, Roniknak, Zsombiknak, Juliknak, Somáknak és Zsuzsiknak az „Este jó” már csak az legyen, aminek szánták: egy csodaszép altatóvers.