Húsvét után…

Hulej Emese | 2008. Március 26.
Babits hasonló című versét ezúttal csak lazán kötjük a történethez, de az tény, hogy ünnep után a legtöbb családban szembesülnek a maradék problémájával. A mélyhűtőbe rejtés, komatálként való értékesítés helyett Tamás sokkal-sokkal kreatívabb módon oldja meg a feladatot. Mondjuk ki: az jár jól, aki tartalékolt valamit az ünnep végén!

Az ember legyen képes túllépni a saját árnyékán! Például, ha megrögzött húsevő, ne szégyellje bevallani, hogy bizony vannak olyan zöldséges ételek, amelyek előtt meg kell hajtani az elismerés zászlaját. Tamás ezekben – mármint a zöldséges ételek elkészítésében (is!) – verhetetlen. És rétesben is, amit szerkesztőségünk tagjainak van alkalma időnként tesztelni.

A sonkás, zöldspárgás réteshez darált sonkára kell szert tenni, ami az idény egyik kedvencével, a spárgával társul.

A rétesbatyuról is egy szempillantás alatt megállapítható, hogy egészséges, könnyű, nagyon finom, vendégeknek is elkészíthető. (De azért ebből is tartalékoljunk…)

A tanulság: ne ragadjunk le a századszori melegítésnél, ha megmarad valami az ünnepek vagy egy nagyobb ebéd, esetleg egy hétvége után. Mert ha nem is tölthető minden réteslapba, hasonlóan ötletes megoldásra lelhetünk, csak legyünk minél bátrabbak!

 


Sonkás-brokkolis rétesbatyu


Hozzávalók: 1 fej brokkoli, só, szódabikarbóna, 1 csomag réteslap, 5 dkg vaj, 8 szelet füstölt sonka, 5 dkg reszelt mozzarella sajt, 5 dkg tökmag.

A brokkolit rózsáira szedjük és sós, szódabikarbónás vízben leforrázzuk. A réteslapokat enyhén vizes konyharuhán kiterítjük, megkenjük olvasztott vajjal, és kétszer félbehajtjuk, hogy egy kisebb négyszöget kapjunk. Ráterítünk 2 szelet sonkát és 1 vagy 2 brokkolirózsát. Megszórjuk a reszelt sajttal, majd megfogjuk a négy sarkát, és egy csavarással összefogjuk. Tepsibe tesszük, a tetejét megkenjük olvasztott vajjal, és megszórjuk durvára vágott tökmaggal. Ezután elkészítjük a többit is, 190 °C-ra előmelegített sütőbe tesszük, és 15 perc alatt szép barnára sütjük.

További két ínycsiklandozó Tamás-receptet (Zöldspárgával és sonkakrémmel töltött rétes illetve Friss saláta főtt tojással és szardellával) találsz a Nők Lapja március 26-án megjelenő, 13. számában!

 

Még több az e heti Nők Lapjából:

A klasszikus páros – Stahl Judit és Pálffy István »
D. Tóth Kriszta: Nekem is lesz ilyen. Holnap. »
Beszéljünk a szexről! »
Ti írtátok – a közoktatásról »
Bababiznisz az alternatív gyógyításban »
Vega vagy nem vega? »
Tanulunk a Stomptól »

Ajánló:
• Nők Lapja Ezotéria
Léböjt a megtisztulásért »

 

Exit mobile version