Veszélyben az Unicum Next?

Unicum Next | 2008. Március 28.
Harmonikus íz, citrusfélék keveréke - Unicum Next. Terjed a hír: az ital titkos receptjének nyoma veszett.

Eltűnt a recept?
Igen, legalábbis ha a nemrégiben szárnyra kapott szóbeszédnek hinni lehet.

A rengeteg összetevőből álló ital igazi különlegesség – citrusos üdeséggel, némi gyömbéres színezettel, ami jéghidegen fogyasztva nyilvánul meg a legerőteljesebben. Ez az, ami most veszélyben forog. Ez a hungarikum nemzetközi szinten is szép sikereket tudhat magáénak. Egy-két éven belül méltán pályázhatott volna világhírnévre, mivel több nemzetközi versenyen is dobogós helyezést ért el. Magyar specialitás volt, amelyre mind büszkék lehettünk: már eddig is rengeteg hívet szerzett, Németországban és az Egyesült Államokban pedig kimagaslóan jól szerepelt a vakteszteken mint félkeserű. Nem csoda – hiszen egyáltalán nem is keserű.

A Zwack Unicum Nyrt. nem erősítette meg a hírt a recept eltűnéséről, sőt állítják, hogy minden a legnagyobb rendben. De vajon mi az igazság?
Jómagam – mint szakmai múltjára büszke, elhivatott oknyomozó gasztronómiai újságíró – feltettem, hogy kiderítem. Az Unicum Next magas minőséget és szakértelmet képviselő magyar újítás. Megtestesíti az innovációt és a tradíciót is, tehát minden figyelmünket megérdemli, különösen most, hogy veszélyben forog. Ezért amilyen hamar csak lehetséges, megpróbálok bejutni a Zwack-székházba, hogy információkat gyűjtsek. Szándékomban áll interjúkat készíteni a cég munkatársaival; felteszem kérdéseimet a lehető legtöbb Zwack-alkalmazottnak. Válaszokat szerzek a következő kérdésekre: mi történt, miért történt, kik azok, akik felelősek mindezért, és mi a várható következmény. A nyomozást videofelvételekkel is dokumentálni fogom (amelyek cáfolhatatlan bizonyítékoknak is számítanak majd), a videókat pedig mindenki megtekintheti a zmolnar.blog.hu oldalon.

 

Szöveg: Z. Molnár Jenő

 

Fizetett hirdetés

 

Exit mobile version