Miért nem tudom elhagyni?

Soma | 2008. Május 01.
Öt éve élek párkapcsolatban, nagyon boldogok voltunk. Sajnos már nem érzem, hogy lenne még dolgunk együtt, de nem merek lépni. Mellette nőttem fel, szinte hozzám nőtt.

Kedves Soma!

Minden héten figyelmesen olvasom a válaszaidat, és mindig találok valami érdekeset, elgondolkodtatót bennük. Most én is hozzád fordulnék, megosztanám veled gondjaimat.

Huszonegy éves vagyok, öt és fél éve élek párkapcsolatban. Boldogok voltunk, összecsiszolódtunk. Két éve tartott a kapcsolatunk, amikor megcsalt. Megbocsátottam. Nehéz időszak volt. Fél évvel ezután én lettem szerelmes, de nem történt semmi, a páromat választottam. Talán gyávaságból, mert féltem az ismeretlentől. Aztán minden rendeződött, szerelmesek voltunk, mint az elején.
Összeköltöztünk, most a szüleimmel élünk. Sajnos, a párom dolgai nem rendeződnek, gyermekről szó sem lehet, mert az anyukájának adósságai vannak, amelyeket ő rendezget. Sajnos már nem érzem, hogy lenne még dolgunk együtt, egy helyben toporgunk. Sajnos, nem merek lépni. De mellette nőttem fel, szinte hozzám nőtt.

Már nem járunk el szórakozni, tulajdonképpen nem csinálunk együtt semmit. Régen jókat beszélgettünk. Nem érzem magam nőnek mellette. Amikor más dicsér, megnéz, ő akkor sem. Nekem kell hogy érezzem, jó vagyok, szép, és nem egy cseléd. Ahogy most ezt leírom, nem is értem, min gondolkodom még. Annyit tettem érte, értünk, amennyit csak tudtam, de tőle ezt nem érzem. Lehet, úgy gondolja, hogy én egy biztos, megrendíthetetlen pont vagyok az életében. Próbálnám még helyrehozni a dolgokat, de nem tudom, hogyan.
Mi a véleményed? Mit tegyek? Állandóan két tűz között vagyok. Vagy a családommal vagyok jóban, vagy vele. Elköltözni nem akarok. Szeretek itt lenni, imádom a szüleimet. De hogy is mehetnék el? Miből? Mondhatnám, hogy neki meg az a dolga, hogy anyagi biztonságot nyújtson, kedves legyen, figyelmes. Merre tovább? El vagyok keseredve, én, az örök jókedvű.

Köszönettel:

Nárcisz

Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu

Kedves Nárcisz!

Írásodat olvasva azt látom, hogy egy zavarodott kislány vagy. Úgyhogy ne is bánd, hogy gyermekről még szó sem lehet. Jobb, ha előbb még felnősz, és rendet raksz a buksidban. Valóban nagyon kislány voltál (tizenöt és fél éves), amikor a kedveseddel összejöttél (hogy valóban a párod-e, azt majd az idő megmutatja). Megértem, hogy erősen kötődsz hozzá. A leveledből azt érzem, hogy te belül valami sematikus férfi-nő kapcsolati mintában élsz. Olyan, mintha a szappanoperákból vett mintát tartanád magad előtt, ami leegyszerűsítve így szól: A férfi és a nő évek óta együtt vannak, itt az ideje, hogy családot alapítsanak. A férfi feladata, hogy anyagi biztonságot nyújtson, kedves legyen, figyelmes, a nő pedig legyen szép, gondoskodó, főzzön, mosson, takarítson. Éljenek egymás mellett (és egymásnak), hűségben, békében, míg meg nem halnak. És ha valami nem így van, akkor baj van. Akkor lehet, hogy ki kell az egészből szállni.

Nos, bár a fent leírtak tartalmaznak valós elemeket és értékeket is, de bizony ilyen csak a mesében létezik. Szocializált társadalmunkban persze megtanultuk a színjátszást, és akik nem látnak, azok a látszat. A felszín alapján nem is látják, hogy micsoda feszültségek, hazugságok, önbecsapások, elfojtások feszülnek sokszor a mélyben.
Ez a jelen. A te egyedi, soha vissza nem térő jelened. Felejtsd el, hogy milyennek KELLENE lennie! Ilyen, mert a jelen képességei, hozadékai és törvényszerűségei miatt épp ilyen képes lenni. Ezzel a helyzettel kell most valamit kezdeni, ebben a szituációban van most számotokra fontos tanítás, fejlődési lehetőség.
Mindketten abban az életkorban vagytok, amikor a szülőkről való leválásban már javában optimális benne lenni! Leválni a szülőkről azt jelenti, hogy tőlük független életet kell teremteni és élni. Nem kell, hogy az ő elképzelésük, véleményük és elvárásuk egyezzen a tiétekkel, a tiéddel. Ettől ugyanúgy lehet szeretni, tisztelni őket, és meghallgatni segítő, bölcs tanácsukat, azután pedig önállóan dönteni. Ezt persze jóval nehezebb úgy megélni, ha együtt laktok. De így is lehet. Mert ez az agyban dől el. Ezt tapasztalatból mondom neked, egykori gyermekként és jelenleg két kamasz anyjaként. Nemcsak hogy hagyom, de tanítom, inspirálom, és meg is teremtem rá a lehetőséget, hogy gyakorolják az önálló, minden szinten független életet. Néha fáj, hiányoznak is, de tudom, hogy nekik most fontos megélni a leválást. Csakis így lehetnek önmagukban, a saját döntéseikben, képességeikben bízó, a saját tartóoszlopukat megteremtő felnőtt emberek. Ez az individualizáció és szeparáció nagyon fontos megélési terepe és időszaka.

Lap.hu:
Kineziológia.lap.hu
Hellinger.lap.hu
Pszichológia.lap.hu

Az a szülő, aki a huszonéves gyermeke helyett dönt, beleszól, sőt irányítja az életét, majd helyette a felelősséget is felvállalja, az nem „elég jó” szülő. Önállótlan, önmagában bizonytalan embert nevel, akinek nem lesz elég én-ereje, és egy életen át mások fogják irányítani. És tudom, előre tudom, hogy borzasztó lesz majd látni, amikor a gyermekem majd ostobaságot csinál, ami miatt majd szenvedni fog, de mindannyiunknak ez kellett, hogy felnőjünk! Azt írod: „Vagy a családommal vagyok jóban vagy, vele.” Neked senki elvárásainak nem kell megfelelned! Egyszerűen „csak” szeresd őket, és néha nézd őket kívülről. Mindenesetre nagyon gyermeteg helyzet lehet, hogyha a szüleid veled durcáznak, ha a kedveseddel „jóban vagy”. De ez sem baj, gyakran a felnőttek (avagy papíron nagykorúak) is visszazuhannak valamely sérült gyermeki létállapotukba.
De te legyél TE! Ehhez nagyon fontos, hogy megteremtsd az egyedüllétet, merj saját magaddal elbeszélgetni. Csakis egyedül és csendben fogod meghallani a saját belső vezetőd (hívjuk úgy, hogy „isteni önvalód”) belső hangját. Ő pontosan tudja, mi neked a jó, kire és mire van szükséged. Ehhez meg kell teremteni azt a lelkiállapotot, amikor nincs benned félelem, a másoknak való megfelelni vágyás, nincs benned kalkulálás, okoskodás, különféle mintáknak való megfelelés és az ezeből fakadó elvárások. Ezt könnyű mondani, megtenni hosszabb folyamat. Rendszeressé kell tenni az önmagaddal való egyedüllétet.
Itt a tavasz, kocogj, biciklizz, kirándulj egyedül minél többet! A kérdéseidre ott van a válasz belül, csak így hallhatod meg! (Többször ajánlottam már a site-omon – www.somamamagesa.hu – az erre vonatkozó írásomat, Bumerángtechnika címmel.) Bárki is megmondja helyetted, hogy mit tégy vagy ne tégy, az mind a gyermeki létállapotodat fogja erősíteni.
Márpedig aki babáról álmodozik, annak itt az ideje, hogy gyakorolja az önálló döntést és annak felelősségét!

Nem mondom, hogy költözz el, de nálam ez a szöveg nem működik: „Meg hogy is mennénk el? Miből?” Hogy miből? Hozott vagy megteremtett én-erőből.
Tizennyolc évesen, érettségi után Hajdúnánásról beköltöztem Debrecenbe. Felvettek egy ottani színjátszó stúdióba, de mivel egy forinttal sem támogattak a szüleim, magam kellett hogy megszervezzem az életemet. Volt egy szeretett Frank Zappa-bakelitem, azt eladtam 200 forintért, ez volt az indulótőkém kenyérre és zsírra. Beálltam buszellenőrnek (nyugi, senkit nem büntettem meg, négy hónap múlva ezért távoznom is kellett), kerestem egy idős nénit, akinél úgy vettem ki szobát, hogy nem tudtam előre odaadni a pénzt. Volt olyan, hogy örültem, ha hagymát tudtam dinsztelni a kenyérhez. Évekig olyan szegény voltam, hogy többször arról álmodoztam, egyszer annyi pénzem lesz, hogy annyi virslit ehetek meg, amennyit csak tudok. Jöttek is föl a kilók a sok zsíros kenyértől, no meg a folyamatos bizonytalanságtól. (A szegénység bizonyos szinten hizlal.)
Mégis, ezt választottam, mert annyira vágytam az autonómiára. Arra, hogy még a szüleim se szóljanak bele az életembe. Ez persze az én sorsom volt, nem mindenkinek ez az útja…

Hogy tart-e még a kedveseddel a közös életetek, a kapcsolatotok, és ha igen, milyen formában, azt csak ti tudhatjátok. Az biztos, hogy bármi is van, bármi is legyen, arra kell törekedni, hogy csak azt adjuk a másiknak, ami emberséges, szeretetteljes. Ha eljött a szakítás ideje, hát eljött. Sokféleképpen lehet csinálni, minden út egyéni, erre sincs recept. Néha a fájdalom és az elengedés kell, hogy jót tegyünk a másikkal. (Ismerek
olyan házaspárt, ahol a férfi szánalomból és konfliktuskerülésből maradt a
felesége mellett. Gondolhatod, hogy hatott mindez a nő önértékelésére,
még úgy is, hogy nem beszéltek róla. A lelket nem lehet becsapni, úgyhogy rendszeresen miómával és cisztával műtik az asszonyt.)

Szóval, kedves Nárcisz, izgalmas úton vagy, a felnőtté válás útján. Nem baj, ha néha szomorú vagy ebben a folyamatban, minden érzés tanít, szükségünk van rájuk. Aki mindig boldog, mosolyog, vidám, az vagy hazudik, vagy bolond. Persze alapvetően nagyon fontos, hogy jól érezd magad a bőrödben! Gondold végig, hogy ehhez mi kell, és kívánom, hogy legyen benned elég erő, bölcsesség, bátorság, éberség, hogy meg is teremtsd!

Soma Mamagésa

Ha inkább személyesen beszélnéd meg problémáidat Somával (és vállalod, hogy a beszélgetésről készült anyag – amelyben személyed természetesen titokban marad – bekerül a Nők Lapja magazinba), akkor erre a címre írj: somaval@nlcafe.hu
Bővebb információért kattints ide! »
Exit mobile version