Félelem a közös élettől

nlc | 2008. Május 21.
Párommal már többször tervezgettük az összeköltözést, de az utolsó pillanatban mindig visszalépett. Talán fél elkötelezni magát?

Kedves Soma!

Kíváncsi lennék a véleményedre a problémámmal kapcsolatban. Huszonöt évesen most élem át az első, igazán nagy szerelmi válságot.

Párommal két éve vagyunk együtt, és már az egymásra találásunk sem volt egyszerű, sokáig kerülgettük egymást. Bár mindketten éreztük, hogy összeillünk, és vonzódtunk is egymáshoz, a barátom nem akart egy újabb komoly kapcsolatot. Ő tíz évvel idősebb nálam, túl van jó néhány barátnőn, ráadásul hosszan tartó betegsége (colitis – vastagbélgyulladás) is nagyon megnehezíti a mindennapjait. A hosszú ismerkedés után kapcsolatunk egyre inkább elmélyült, rengeteget kaptunk egymástól, sok szép közös emlékünk van, sokat nevetünk, és tényleg mindent meg tudunk beszélni egymással. Környezetünk szerint is szép párt alkotunk, és mindenki reménykedik a folytatásban. Úgy érzem, sokat fejlődtem, erősödtem általa, mellette váltam igazán nővé. A nehéz helyzetekben is számíthattunk egymásra, és mindketten úgy érezzük, pozitívan hatunk egymásra.

Az egyetlen problémánk viszont elég komoly. Mivel hosszú ideje egyedül él, és annak ellenére, hogy már tervezgettük a közös jövőt, a lakásvásárlást, az összeköltözést, ahogy közelgett az összebútorozás ideje, mindig visszalépett. Türelmes voltam eddig, hiszen tudom, hogy ez nagy változást jelent az életében, főleg, hogy természetgyógyászként rengeteget dolgozik önmagán, hogy meggyógyuljon.
Most, a legutóbbi alkalommal viszont úgy éreztem, lépnem kell, mert ha nem teszem, a dolog nem fog változni. Döntés elé állítottam: vagy összeköltözünk, vagy elhagyom. Ekkor hangzott el a szájából a jól ismert mondat: „Lehet, hogy talán jobb is lesz neked nélkülem, mert nem tudom megadni neked, amit kéne.” Már egy hete szünetelünk, hogy átgondolja a dolgokat. Nagyon hiányzik, rossz, ha látom, de még rosszabb, ha nem.

Úgy érzem, még sok minden várhatna ránk… Lehet, hogy csak ennyi jutott? A helyzettől félhet, hogy el kell köteleznie magát? Mit tehetek én?

Válaszodat előre is köszönöm:

Cicmic

Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu

Kedves Cicmic!

Szerintem a legtöbb, amit jelen esetben tehetsz, az maga a türelem és az elfogadás. Nyugi, ne csináld a feszkót! Ne gyártsd a problémát!

Egyrészt nyilván arról van szó, hogy végre összeköltözhet két szerelmes ember, aminek általában örülni szoktak. A nagy többség repesve várja ezt a pillanatot, a te kedvesed pedig elkezdett szorongani a helyzettől. De mindennek megvan az oka. Másrészt ebben a helyzetben le van modellezve a legmeghatározóbb ősi élményünk (ami nyilván a legtöbb szorongást, félelmet is magában rejti): valaminek a vége, halála és nyilván ebből fakadóan egy új dolog születése. (Hiszen ez a kettő együtt jár.)

Az egyedüllét helyett a páros életforma hasonlóképpen egy meghalási és születési folyamat, pont mint maga a fogantatás. Hiszen a spermium és a petesejt, amikor egyesülnek, feladják önmagukat, és összeolvadásukból (a saját autonóm létezési formájuk halála árán) létrejön egy új létezési minőség, a zigóta. Nekem kineziológus oldotta a fogantatásomkor sejtszinten lévő stresszemet. Aki „Istennő” szeretne lenni, annak mélyre kell mennie. De millió más élethelyzetet is lehet ugyanerre az alapmintára építeni. Maga a megszületés is ilyen. Véget ér az anyaméhben töltött időszak, amelyet a megszületés követ. Egy régi állapot halála egy új születését hozza magával. Mondok még néhány ilyet a sok közül:
– Amikor szántszándékkal leválasztják a szopó kisbabát az anyukáról, úgy, hogy az hirtelen történik, nincs felkészítve rá a gyermek. Egyik pillanatban még cici, aztán csak cumi.
– Egy olyan kisgyerek, aki nem volt se bölcsis, se ovis, hirtelen bekerül egy közösségbe, iskolás lesz.
– Azok a kiskamaszok, akiket villámcsapásként ér a nemi érés.
És lehetne még folytatni a végeérhetetlen sort azokról az élethelyzetekről, ahol egy korszak után egy teljesen új kezdődik.

További cikkek a témában:
Eláruljuk, milyen nőre vágynak a férfiak! »
4 hiba, ami váláshoz vezethet »
Bepánikoltam esküvõ elõtt »
Segítünk a költözésben! »

Ajánló:
Kineziológia.lap.hu
Hellinger.lap.hu
Pszichológia.lap.hu

Az a véleményem, hogy ha egy szerelmes ifjú ennyire retteg a kedvesével való összeköltözéstől, annak a következő okai lehetnek:
– Feltehetően az előbb említett minták valamelyikében sérült (kineziológus tudja tesztelni, hogy így van-e, és ha igen, melyik életkorban sérült, és természetesen azt is, hogy hogyan oldható fel).
– A másik lehet negatív szülői vagy családi minta, akár tudatos, akár tudat alatti szinten. Ha erről van szó, azon Hellinger-terápiával lehet segíteni.

Több olyan családállítást láttam már, ahol a házasságon, párkapcsolaton levő szorongások mögött családi energiablokkok húzódik meg. De szóba jöhet még valamely korábbi párkapcsolatában történt sérülése is, amelyet nem tud elengedni.
Szerintem beszélj erről a párodnak, és mondd el neki, hogy ajánlott ilyen esetben külső segítséget kérni.
Amennyiben fél a változástól (még akkor is, ha jót hozna), akkor ajánlom, hogy te menj el az ő problémájával (ami immár a tiéd is) Hellinger-terapeutához.
A colitis, azaz a vastagbélgyulladás egyébként épp az elengedés egyik betegsége. A gyulladás mögött lelki szinten düh, harag, félelem húzódik meg. A vastagbél a megemésztett táplálék elengedésének utolsó szakasza. Tehát valamilyen sérülését nagyon nehezen engedi el a kedvesed. És elképzelhető, hogy ez éppen a felvázolt alapmintában van.
A legnagyobb ősi félelmünk maga a halál. Néhány éve csináltam egy interjút Hankiss Elemérrel, Az ezerarcú én című könyve kapcsán. Akkor elmesélte, hogy évekig tanulmányozott bulvárlapokat, azt kutatva, hogy mi a leggyakrabban visszatérő téma.
Nos, ez maga a halál. Valaminek a halála, azaz a vége. Legyen az egy kapcsolat, egy karrier, a soványság, kövérség, gazdagság, szegénység, szerelem, munka. Mások történetei által ezt könnyebb feldolgoznunk. Aki lát és gondolkodik, annak minden információ értékes.

A párod valószínűleg belebetegedett valaminek az elengedésébe. Mivel minden mindennel összefügg, nyilván az együttélésetektől való félelméhez is köze van mindennek.
Ha ezen változtatni szeretne, akkor több úton is el kell indulnia önmaga meggyógyítása felé! Nyilván ezt tudja és teszi is, hisz írtad. Ajánlom, hogy ezt ne csak fizikai szinten tegye (diéta, böjt, egészséges táplálkozás, különféle cseppek, gyógyító hangok, szimbólumok), hanem lelki síkon is. Hiszen a válasz ott rejlik benne. Feltétlenül ajánlom neki a fent említett módszereket! És ha nyitott rá, a transzlégzést is.
Te pedig – ha tényleg szereted – légy türelmes és megértő! Mivel eleve stresszel, és úgy látszik, még nem kész arra, hogy elengedje jelenlegi szóló életformáját. Nem azért, mert nem szeret téged, hanem mert még nem készült fel rá.

A követelőzéssel nem fogod meggyorsítani a gyógyulás folyamatát, csak akkor, ha bizalmat adsz. Akkor ő sem azt látja majd, hogy az asszonykája egyből hisztizik, hanem azt, hogy bízol benne, és minden körülmény ellenére rendületlenül szereted.

Soma Mamagésa

Ha inkább személyesen beszélnéd meg problémáidat Somával (és vállalod, hogy a beszélgetésről készült anyag – amelyben személyed természetesen titokban marad – bekerül a Nők Lapja magazinba), akkor erre a címre írj: somaval@nlcafe.hu
Bővebb információért kattints ide! »
Exit mobile version