Különös brigád

nlc | 2008. Június 07.
A Civil Licit árverésén eredményesen résztvevő Bricostore szekszárdi áruházának osztályvezetői állami gondozottakkal és hátrányos helyzetű gyerekekkel együtt festették ki a Faág Baráti Kör Egyesület közösségi termét.

Az április 6-án Magyarországon elsőként megrendezett Civil Licit egyik legjelentősebb összegét – „felajánlott szolgáltatásai ellenértékeként” – a Faág Baráti Kör Egyesület kapta. A „vevő” Bricostore Kft., amelynek CSR stratégiájában kiemelt szerepet kap a hátrányos helyzetű fiatalok és beteg gyermekek támogatása, megduplázta a 150 ezer forintos kikiáltási árat. A Faág Egyesület egy csapatépítő tréninget ajánlott fel a barkácsáruház kiválasztott munkatársainak. Az eseményre május 21-én az alapítvány pécsi székházában került sor. A vállalat dolgozóit a főként állami gondozottak pálya és életkezdését segítő, a szociálisan hátrányos helyzetű fiatalokat támogató alapítvány önkéntesei és növendékei fogadták. A rövid bemutatkozás után, fél 10-kor Arató Ferenc, az egyesület oszlopos tagja, a PTE romalogúsa kezdte meg a csapat elméleti felkészítését. A tréner a gyakorlati és a valós életből ellesett példákat felsorakoztató előadásában főként a személyiség fejlesztés és a problémamegoldás lehetőségei közül ismertetett meg néhányat hallgatóságával. A Bricostore szekszárdi áruházának osztályvezetőiből álló csoport számára már az előadás végén konkrét feladat adódott: egyességre kellett jutniuk a festésre váró közösségi helyiség színét illetően. Végül, egy vidám életteli árnyalat, a napsárga mellett döntöttek.

A szellemi javakon túl a kurzust követő ebéd során némi kalóriát is magukhoz vettek a faág közösségi helyiségének kifestésére készülő vendégek és házigazdák egyaránt. Itt alkalom nyílt arra is, hogy az egyesület önkéntesei bemutassák tevékenységüket. Két órakor már ecsetek, pemzlik és festékes vödrök várták a baráti kör összejöveteleinek helyet adó szobában a „brigádot”, amit a Bricostore szekszárdi áruházának dolgozói és a faág 10-17 éves növendékei alkottak. A festés gyors ütemben haladt. Ez két dolognak volt köszönhető: részint az önkéntes piktorok jókedvű lendületének másrészt annak, hogy az akciót megelőző napokban a Bricostore szakemberei alapos munkával simára glettelték a színezésre váró falfelületet. Az áruház nyolc munkatársa és a hét faágas gyerek között kialakult kooperációnak köszönhetően, hat órára élénk sárgában tündököltek a falak.

A munkát követő vacsora előtt Komáromi Mária, az egyesület elnöke külön köszönetét fejezte ki, amikor megtudta, hogy a felújításhoz felhasznált anyagok illetve a közreműködő szakemberek bérének költségét a Bricostore nem vonja le a 300.000 forintos támogatási összegből.

Hálájuk jeléül a gyerekek oklevelet, faágból készült ceruzát, saját tervezésű Bricostore-Faág címkével jelölt bort ajándékoztak támogatóiknak.

 

Az együttműködés hozadékát az egyesület elnökének szavai tükrözik a leghitelesebben: „A csoportmunka sikerességének egyik fontos eszköze és feltétele a tevékenység – jelen esetben a festés. Az áruház munkatársai a közösségi tér kifestésében vesznek részt az egyesületnél tanuló állami gondozásban élő fiatalokkal közösen. Az együtt végzett munkának köszönhetően a munkavállalóknak fokozódik az elköteleződése a közösség és annak tagjai iránt, ismeretre tesznek szert az egyesület célcsoportjába tartozó fiatalokról, illetve az információk, és a személyes kontaktus lehetővé teszi a sztereotípia mentes gondolkodást és az empátia fejlesztését.”

Exit mobile version