Ha egy leszbikus pár gyerekre vágyik…

A világon mindenütt társadalmi, szakmai viták folynak arról, hogy a homoszexuálisok, leszbikus párok vállalhassanak-e gyereket. A legfőbb elméleti kérdés: milyen mintát tudnak mutatni (leendő) gyerekeiknek? A gyakorlat azonban egészen más…

A homoszexuális párok nem vitatkoznak, hanem megpróbálják megvalósítani a vágyaikat. Ki így, ki úgy. A hirdetés, amelyben két nő – vagyis egy leszbikus pár – spermadonort keresett, megütötte a szemem, és felvettem a kapcsolatot Rékával és Gabival (nevezzük így őket!). Mindennek már vagy két éve, akkor szerettem volna megszólaltatni őket, de elzárkóztak előle. Réka – aki öt éve élt együtt Gabival – akkor azt mesélte: leszbikusokként nem tudják elképzelni a férfi-nő szexuális kapcsolatot, ám élettársával saját gyermekre vágynak. A hirdetéstől azt várták, hátha van olyan férfi, aki eltekintene az aktustól, és „nagyvonalúságból” felajánlaná nekik a spermáját, természetesen nem kellene vállalnia – sőt, jó lenne, ha nem is vállalná – a gyereket.

– Milyen technikától várjátok a megoldást?

– Egy fecskendőnyi spermát kérünk – mondta Réka. – Egyébként a gyerek kihordását Gabi vállalta volna, Réka nem akart szülni. Csak sajnos, nem találtak jelentkezőt, sem a baráti körben, sem a hirdetés alapján, de még reménykedtek… – Mindenképpen szeretnénk gyereket, ugyanolyan jó szülők lennénk, mint a heteroszexuálisok. Amióta leszbikus külföldi sztárok felvállalták így a gyermeknemzést, azóta minket sem ítélnek el annyira. Más kérdés, hogy kevesen tudják: a gyerek nem mintát másol, ha a saját neméhez kezd vonzódni, hanem már az anyaméhben eldől mindez…

– Nem lenne egyszerűbb egy hagyományos férfi-nő aktust vállalni? – érdeklődtem akkor Rékától, aki elnevette magát.

– A leszbikusok nem fekszenek le férfiakkal, még akkor sem, ha „nemes cél” érdekében lenne szükségük erre – magyarázta.

Ennyi előzmény után nemrég hívást kaptam Rékától: ha akarom, meglátogathatom őket. Merthogy immár hárman vannak…

Segített a gyenge spermakép

Amikor megérkezem, Gabi éppen szoptatja a négy hónapos kisfiút, Bálintot (nevezzük így!), Réka pedig Gabi mellé ül a heverőre, és megsimogatja élettársa vállát.

– Nem volt egyszerű – mosolyog. – A hirdetésre hónapokig senki sem jelentkezett, de a baráti körünk próbált segíteni. Mivel vannak homoszexuális barátaink is, őket is megkérdeztük, vállalná-e valaki az apaságot, természetesen név és kötelezettség nélkül. Így ismerkedtünk meg Gézával, a harminchét éves meleg férfival, aki azt mondta, ő nem vágyik gyerekre, de szívesen segít. Hónapról hónapra több fecskendőnyi adag spermát kaptunk tőle, én „injekcióztam” Gabiba, de csak nem esett teherbe. Nem értettük, ijedtek voltunk, mert már harmincöt fölött jár Gabi is, és féltünk, hogy kifut az időből. Elmentünk egy meddőségi klinikára, ahol azt mondták, a férfit is ki kell vizsgálni, sőt, vele kellene kezdeni, mert egyszerűbb és olcsóbb a vizsgálat… Ez elég meredeknek látszott, de elmondtuk Gézának. Azt felelte: „na, nem!” Ezt nem… De három nappal később jelentkezett: legyen, aminek lennie kell, hiszen ha már egyszer felajánlotta, hogy segít, akkor nem fog visszalépni az első nehézségnél. Így eljött velünk a vizsgálatra, mintát adott, és kiderült: annyira rossz a spermaképe, hogy nem csoda, hogy Gabi nem esett teherbe. Az orvos – aki egyébként gyorsan átlátott a helyzeten – azt mondta, lehet javítgatni a spermiumok minőségén, gyorsaságán, lehetne hereszövetből is mintát nyerni, de… És ott volt a de – mosolyog Réka. – Mi folytattuk a kérdést: de minek? Az orvos tudta, hogy nem az apa személye fontos nekünk, hanem az, hogy gyerekünk legyen. Így, Géza papírjaival – miszerint baj van a spermaképével – anonim donor spermájával is megtermékenyíthetővé vált Gabi. Ugyanis „igazolása” volt arról, hogy az „élettársa” nem nemzőképes. Gabi inszeminációval esett teherbe, vagyis feljuttatta az orvos az ismeretlen donortól származó, tisztított spermát Gabi méhébe. Így fogant meg Bálint…

– Nincs apja a gyereknek…

– Nincs. Papíron nincs, hiszen én vagyok az anyja… De Réka a másik szülő – mosolyodik el Gabi, és a vállára teszi a babát. – Aki ezt az egészet vállalja, ahogyan mi, az biztosan felelősen fogja felnevelni a gyerekét, hidd el. Mi egy család vagyunk, összetartozunk, és Rékával együtt fogjuk gondozni a fiunkat.

„Egyedülállónak mondom magam a klinikán, és ismeretlen donortól esem teherbe”

Gabiék azután továbbirányítanak egy másik párhoz, akik még a gyermekáldás előtt állnak. Teri és Zita (persze, ezek is álnevek) négy éve találtak egymásra, mindketten harmincasok, és egyre erősebb bennük a vágy: gyereket szeretnének.

– Alapvetően két út áll előttünk – meséli Teri. – Az egyik, hogy találunk egy heteroszexuális vagy egy meleg ismerőst, aki megteszi nekünk azt a „szívességet”, hogy spermát ad, és nem akar apa lenni…

– Tudomásom szerint az apa nem mondhat le csak úgy a gyerekéről… – vetem közbe.

– Ezt mondják, akik nem haladó gondolkodásúak – néz rám Zita lesújtón -, ugyanakkor el lehet fogadni, hogy egy férfi nem akar gyereket, de segít nekünk, mondjuk úgy: emberbaráti szeretetből, és persze tudja, hogy jó helyen nő majd fel a gyereke. Ha akarja, látogathatja is… De ez a megoldás nálunk nemigen működött. A férfiak nagyon meg tudnak ijedni, sokkal kevésbé bevállalósak, mint a nők. Volt, aki megígérte, hogy a megjelölt időpontban, vagyis a ciklusom tizenkettedik napján ad nekünk „anyagot”, aztán eltűnt – később pedig megmondta, hogy tart a felelősségtől.

– Ami azért gáz, mert gondolj bele, mennyi férfi szeretkezik úgy nővel, hogy egyáltalán nem izgatja a védekezés: legyen ez a nő dolga, gondolják, vagy egyáltalán nem gondolnak semmit, még egy egyéjszakás kapcsolat során sem védekeznek – mondja Teri. – Mi megbeszéltük, hogy Zita szeretne szülni, én nem igazán (bár abban maradtunk, ha neki valamiért nem lehetne gyereke, akkor kettőnkért, illetve hármunkért én is vállalnám a kihordását és megszülését), de egyértelmű volt, hogy nem fekszünk le ezért férfival. Leszbikusok vagyunk, nem vágyunk férfi érintésére, el sem tudjuk képzelni a férfi-nő aktust. Már én sem, bár amíg nem tisztáztam magamban, hogy valójában a nőkhöz vonzódom, volt egy-két fiú az életemben, de a szex mindig taszított. Ma már tudom, miért…

– És mi a másik út ahhoz, hogy egy leszbikus párnak gyereke szülessen?

– Amit Rékáék tettek: keresni kell egy olyan pasit, akinek nem lehet gyereke, mert olyan gyenge a spermatogramja. Vele mész az andrológiai rendelésre, kap egy igazolást erről, és utána a papírral lehet menni a meddőségi klinikára, miszerint csak spermadonortól tudsz teherbe esni. De azért nem egyszerű feladat találni egy rossz spermaképű férfit, aki vállalja a procedúrát. Úgyhogy van még egy lehetőség: egy nő egyedülállónak vallja magát, és bemegy a meddőségi klinikára, elmondja, hogy a kora miatt most már nincs ideje arra várni, hogy megtalálja a társát, hanem szeretne ismeretlen donortól teherbe esni. Mi, hacsak az előző lehetőségekből valamelyik nem jön össze – bár összejönne! -, akkor egy-két év múlva ezt választjuk. Egy harmincnyolc éves nőt nem fognak elküldeni, hogy várjon a gyerekvállalással addig, amíg a nagy Ő meg nem érkezik… Zita majd egyedülállónak mondja magát, és kórházi körülmények között megtermékenyítik. Ez a végső megoldás…

Legyen „igazi” apukája!

Már a cikk leadásakor hívott Zita, hogy most hallott egy homoszexuális fiúról, aki gyereket szeretne, és egy leszbikus párral „ismerkedik”, ebből a célból. Felhívtam a párt, és Edit (aki kihordaná a babát) elmondta: régóta szeretnének már gyereket, és egy melegbárban találkoztak Zoltánnal, aki szintén apaságra vágyik, de nem szeretne heteroszexuális kapcsolatban élni. Viszont fontos mind Edit, mind Zoltán számára, hogy kitől születik a gyerek, ezért most még csak ismerkednek. Ha Edit és párja, Kati megfelelőnek tartja Zoltánt, és viszont, akkor megtörténhet a „mintaadás”. De csakis akkor… Kati és Edit együtt nevelnék a gyereket, de úgy, hogy „igazi” apukája is legyen, aki férfiként áll majd mellé, ha szükség lesz rá. És Zoltán nem szeretne lemondani a gyerekről, mert attól, hogy a saját neméhez vonzódik, még úgy érzi, jó apa válna belőle…