Hindu szentélypark avatás a szeged-környéki tanyavilágban

nlc | 2008. Július 26.
Vörös homokkőből készült szentélyek érkeztek nemrég Magyarországra az indiai Radzsasztán államból.

India legkiválóbb kőfaragói közel három évig dolgoztak a több tonnányi építmény-együttesen, így most az Európában kuriózumnak számító Szeged környéki hindu templom hét kézi faragású szentéllyel gyarapodik. 

A szentélyeket a balástyai hindu templom béke-parkjában avatják fel 2008. augusztus 9-én délután fél ötkor. A program a díszvendégek ünnepélyes megnyitójával kezdődik az örök tudás mécsesének lángra lobbantásával. A felszentelési ceremónia része hét védikus tűzáldozat bemutatása.

 

Az ünnep az indiai művészet kedvelőinek is vonzó programmal kecsegtet. A belső béke hangját Tóth Szabolcs nemzetközi hírű szitárművész szólaltatja meg, Bittner Meenaksi Dóra bharata natyam táncművész pedig a klasszikus tánc mozdulataival varázsolja Indiát a színpadra.

A rendezvényre látogatók képzeletbeli indiai utazását segíti a rögtönzött indiai bazár is, ahol indiai éttermek, teázók és ajándékboltok kínálják portékáikat.

A hindu szentélyek története

A balástyai Nandafalva, az alföldi tanyavilágban megbúvó hindu közösség 1979-ben alakult. Húsz év tevékenység eredményeképpen, 2000-ben nyitotta meg kapuit az itteni hindu templom. Az alföldi tájba illeszkedő templom Szigeti Gyula műépítész tervének köszönhetően a magyar és hindu építészeti jegyek bravúros fúziója – tornáca, kerengője cseréppel díszített orisszai templomtornyot ölel körbe. A templom tornyában lakó egymázsás harang a magyar hagyományt is követve minden nap többször megszólal.

Az Indiában még ma is élő tradicionális templomépítészet nem riad vissza a különböző tájegységek építészetének ötvözésétől. Gyakori jelenség, hogy orisszai és radzsasztáni kőfaragók közösen faragják az épülő templomokat. Az indiai kőfaragók mestersége meglehetősen gazdagon öröklődött át a hosszú évezredeken. A világ legnagyobb méretű, egy kőből – pontosabban hegyből – kifaragott temploma is Indiában készült, Ellórában, melyet hét generáción keresztül faragtak a kor legnagyobb kőfaragó mesterei. A VI-VIII. századbéli Gupta-korszak ellórai remekműveit világörökséggé is nyilvánították.

 

Így készültek a szentélyek

 

A ma élő indiai mesterek hasonló szakértelemmel faragják az újonnan épülő szakrális remekműveket. A kőfaragó művészet egyik jelentős központja a Radzsasztán állambéli Sikandra falu. A település több tucat kőfaragó dinasztia otthona. Itt készültek a magyar hindu templom béke-parkjában augusztus 9-én délután fél ötkor felavatásra kerülő szentélyek is. 

Az új szentélyek figyelmet érdemelnek a méretük miatt is: három szentély is meghaladja a két méter magasságot. A szentélyek bemutatják a hindu panteon legfontosabb alakjait. Készült egy modern installáció is, mely Szúrját, Bhúmít és Csandrát hivatott meginvitálni, ők a Nap, a Föld és a Hold hindu megszemélyesítői. Megidézik a földi élet szempontjából három létfontosságú égitestet, hogy maguk is tiszteletüket ajánlhassák az alföldi hindu templomnál, s egyúttal a szemlélődő is háláját fejezheti ki az életet lehetővé tevő isteni anyatermészet előtt. 

A szentélypark egyik monumentális eleme a két tonnás, egy kőből kifaragott, két méter magas Alázat-oszlop. Az Alázat-oszlop Istenre és a világra rácsodálkozó, azok végtelenségére rádöbbenő ember meghódolását fejezi ki. Az oszlop négy oldalán egy középkori indiai vers emberi alázatot és átszellemülést kifejező sorai olvashatók magyarul, angolul és szanszkritul. 

INFORMÁCIÓ:

Nandafalva – Hindu templom

6764 Balástya, Tanya 368.

Tel.: (70) 372-8060

info@nandafalva.hu

www.nandafalva.hu

 

Exit mobile version