Örökké tartó szinglilét? – Soma válaszol

Kedves Soma!

Kiléptem egy rosszul sikerült párkapcsolatból. Megtanultam és megszerettem az önállóságot, az egyedüllétet. Úgy érzem, nagy tetteket vittem véghez – persze a saját világomban.

Helyrepofoztam a lehúzott önbecsülésemet, elfogadtam magamat olyannak, amilyen vagyok. A rossz (két évig tartó) kapcsolatomban egy évig étkezési és önértékelési zavaraim voltak. Ma már teljesen tárgyilagosan látom kívülről az egészet, túl vagyok rajta. Túl vagyok a férfigyűlöleten is, ami tudom, sokakat gyötör egy rossz kapcsolat után. Tudok örülni apró dolgoknak, vannak IGAZI barátaim, járok szórakozni, dolgozom. Mindezek ellenére – vagy pont ezért – két év után most először érzem, hogy hiányzik egy társ, akivel mindezt az örömet megoszthatnám.

Érdekes, hogy az átlagosnál jobban elvagyok egyedül, férfi nélkül. Sőt szex nélkül is, pedig azt is imádom, sokra becsülöm. Igaz, szeretem megadni a módját, ha nincs rá alkalmas alany, akkor önmegtartóztatok. (Sokat segítettek ebben a
keleti tanítások.)
Az önelfogadásom és érzelmi önállóságom sok férfinak imponál, mégsem kellek senkinek.

Ha van meglátásod, miért van ez, kíváncsi lennék rá, kedves Soma! Mindig nagyon jól átlátod a lényeget. A segítségedet előre is köszönöm!

Tisztelettel:

X

Kedves X!

Fogalmam sincs, hogy jelenleg miért vagy egyedül, ennek több oka is lehet. Tippek következnek, neked pedig rá kell érezned, melyik szabadítja fel benned a legtöbb energiát.

1. Az érzelmi önállóság – ahogy te nevezed –, vagy más szóval autonómia legalább annyi férfinak imponál, mint amennyit riaszt. Az ilyen nők nem csüngenek a férfin, nem kaparnak utána, hanem önjáró nagylányok, akik egyedül is életképesek. Az ilyen nők mellett nem tudja a férfi azt a klasszikus férfiszerepet megélni, ami évszázadokon át jellemezte a férfiak és nők viszonyát. Tavaly a „Lánynevelés története a XVII. század közepétől a feminizmusig” témakörben írtam egy pedagógiai dolgozatot. Ebből a következőket emelném ki: A nőket a XX. század közepéig önállótlan, életképtelen, gyámolításra szoruló, némileg fogyatékos teremtményként tartották számon. „A patriarchális szemlélet – és beszédmód – a természet törvényeire hivatkozva próbálja igazolni a nők alávetettségét. A patriarchializmus lényegét talán a konzervatív Louis de Bonald fejezte ki a legtömörebben: »A férfi az a nőnek, ami a nő a gyermeknek.« Eszerint a férfiak dolga, hogy vezessék és gyámolítsák a nőket mint gyengébbeket, a nők dolga viszont a szülés, a kicsik nevelése, valamint az otthon és a háztartás ellátása” (Somlai Péter, 1997). Eszerint tehát a nők alávetettsége szükségszerű, mert biológiai különbségeken alapul.
Mivel nekünk, nőknek évszázadokon át egy becenevünk volt („asszonynak hallgass a neve”), és megtanultuk azt, hogy „tűrjük”, „viseljük”, amit a sors és az „urunk” (és parancsolónk) kijelölt számunkra, nem csoda, hogy most igen megviselte a férfiakat az öntudatra ébredésünk, autonómiára törekvésünk. (Ez ügyben ajánlom a www.mentsukmegaferfiakat.hu site idevonatkozó felméréseit, adatait.)
Szerintem nagyon kevés férfinak imponál az „érzelmi önállóság”. Legfőképp akik tudják, hogy csakis egy egyenrangú partnerviszony lehet hosszú távon mindkét félnek felemelő.

2. A hosszú szexböjt, a túl sok önmegtartóztatás miatt elvesztetted egy időre a „monyódat”. (Ez a kifejezés az Austin Powers-es „Aranyszerszám” című filmből való.) Vagyis blokkolódtak a szexuális energiáid, lefagyott a libidód. (A libidóról itt a freudi, és nem a tágabb, jungi értelemben beszélek, aki azt tartotta róla, hogy az egész életre szóló, mindent működtető forrásenergia.) Ez pedig egyáltalán nem szexi. Tapasztalatom szerint ez nem nagyon vonzza a pasikat… Viszont ahogy lefagyott, úgy ki is lehet olvasztani! Na, erre mondom azt, hogy itt lép képbe a szabad akarat! (Ez a téma izgat a világon a legjobban: a szabad akarat és a sors viszonya.)
Két év elengedés igen hosszú idő. Sőt, nekem irreálisan hosszú. (No de különfélék vagyunk, és nincs recept, hogy kinek mi a jó „pálya”.) Nagy általánosításban azt mondják, egy év egy átlagos, egészséges gyászmunka időtartama. Ennyi idő kell, hogy átessünk a szokásos fázisokon, amelyek a következők: 1. Nem hiszem el, ez nem lehet igaz! 2. Indulatok: düh, harag, önvád, fájdalom. 3. Elfogadás. 4. Feldolgozás és elengedés.

Egy két évig tartó kapcsolat után te választottál két év elengedést, oké, neked ez kellett. Biztos nagyon sok minden előjött a mélyből, amit korábban elfojtottál. Ez a trauma a felszínre hozta őket, ezért kellett neked ennyi idő. (Nálam egyszer volt olyan, hogy még az anyám, sőt a nagyanyám szenvedéseit is átéltem, és zokogva fetrengtem a fájdalomtól, üvöltve, hogy „úristen, ez már nem is az én fájdalmam, nem is az én sztorim, hanem a nagyanyámé”. Később egy Hellinger-terápián be is bizonyosodott, hogy igazam volt.)

No de most már elég volt ebből az időszakból, hiszen ahogy egy régi háborús mondás tartja, szexelni kell, de enni muszáj. Az a véleményem, hogy „nagy Ő”-ből az élet nem ad túl sokat. Az életet, a nőiségünket pedig addig is érdemes élvezni! A szeretősdi szerintem remek találmány, ha okosan csinálja az ember! A helyére kell rakni, nem érdemes többet vetíteni a dologba, mint ami: egy mindkét fél számára gyümölcsöző „cserekereskedelem”, remek kis energiaforrás, adok-kapok. Figyeld meg, azokra a csajokra tapadnak a pasik, akikkel rendszeresen foglalkoznak. Akár a legjobb nők sem váltanak ki olyan figyelmet, érdeklődést, ha tetszhalott állapotban van a „monyójuk”, mint a nőiségüket megélő átlagos csajok. Te tudod, hol vannak a határaid, és mire vágysz lelked (és
tested) mélyéből. Megalázó, kellemetlen, méltatlan helyzeteket nyilván nem gyárt magának az, aki kellő önismerettel és önszeretettel rendelkezik.
Persze a „monyódat” nemcsak egy pasi által ébresztheted föl, hanem saját magad által is. Maszturbálj, hastáncolj, kényeztesd magad, élvezd, hogy befogadó, adni tudó NŐ vagy! Ezernyi módja van, hogy nyílj! Ajánlom neked az Istennő Templomának a site-ját, és rendezvényeit. Rendszeresen van náluk „tantrarandi”, amely egy nagyon izgalmas és rendhagyó ismerkedési mód. Sok jót hallottam róla, ha nem lenne párom, én biztos kipróbálnám.

3. Jó néhány családállításon voltam már, és minden alkalommal volt olyan nő a csoportban, aki ugyanezt a problémát hozta magával, amelyet most te. Nagyon sokféle okát láttam, hogy a családi energetikából ki milyen „csomagokat” hozott magával, amelyek miatt a lelke mélyén félt a párkapcsolattól (öngyilkos nagymama, megerőszakolt nagynéni, meddő, megalázott női rokon). Hogy nálad mi van a képben, hogy eddig nem vonzottál be párt, és miért kellett az előző kör sok-sok szenvedése, azt csak te tudhatod meg, ha elmész egy Hellinger-terápiára. Mindenkinek ajánlom, hiszen minden családban van baj, a családállítás pedig hatalmas, katartikus élmény! Ajánlom még a Hellinger.lap.hu, Családállítás.lap.hu, www.anyulurege.hu site-okat. Olvad el a www.somamamagesa.hu-n az írások menüpont alatt az „Egy elengedésgyakorlat” című írásomat.

Az a véleményem, hogy mindig az a mesterünk, aki negatív érzéseket, fájdalmakat okoz nekünk. Ennek a megéléséhez mi kellünk, a másik csak egy eszköz, aki felhozza bennünk azt. Mindaddig, amíg úgy látod, hogy ő „szemét” volt (tehát negatív érzéseket hoz ki belőled), addig egyrészt nem engedted el, másrészt pedig nem látod a lényeget, hogy ezt te vonzottad be magadnak. Valójában ez kellett neked, hogy megéld általa mindazt, amit eddig. Igazából akkor engedünk el valakit, ha már képesek leszünk őszinte szívvel hálásnak lenni neki mindenért. MINDENÉRT.

De elég a kesergésből, egyedüllétből, kalandra fel! Kívánom, hogy érezd magad jól a bőrödben és teljesedj ki a nőiségedben!

Soma Mamagésa (aki már egyre inkább Gyöngyi…)