Drága Soma!
Nagy rajongód vagyok, és nagyon adok a véleményedre, ezért is kérek segítséget Tőled, mielőtt megbolondulok.
A problémám az anyósom. A történetünk dióhéjban:
Szinte még gyerekfejjel kerültem a férjem családjába, nem tiltották tőlem a fiukat, de nem is rajongtak értem. Anyám nagy „férfifaló” volt, ezért talán kicsit féltették tőlem a páromat – „hátha az anyjára ütött” felkiáltással. Anyósom mindig gyerekként kezelt (a mai napig is ezt teszi), semmire nem tartott alkalmasnak. Mindent kritizál(t), és néha nagyon durván megbánt(ott). Csak néhány példa, hogy értsd: „nem vehetsz fel menyasszonyi ruhát, mert már együtt éltél a fiammal”, „miért nem tudsz szoptatni?”, „miért nem fogytál még le?”, „mekkora hasad maradt szülés után”, „miért nem vagy türelmesebb a gyerekekkel?”, „miért szülsz harmadik gyereket, miért nem mész már dolgozni inkább?”. Az adott szituációban pillanatnyilag se köpni, se nyelni nem tudok. Később persze mindig rágódom rajta, hogy ezt vagy azt kellett volna mondanom.
Utólag soha nem hozom szóba a sérelmeimet, úgy érzem, nem értene meg, sőt személyes sértésnek venné (ő nagyon hamar megbántódik). Ami nagyon fontos: a férjem előtt sosem kritizál, csak négyszemközt.
Amitől ennyire aktuális a dolog, az az, hogy hosszú éveket éltünk tőlük messze, az élet viszont rákényszerített minket, hogy nyolc hónapra hozzájuk költözzünk. Életem legszörnyűbb nyolc hónapja volt. Bár négy hónapja elköltöztünk tőlük, de a sérelmeket feldolgozni nem tudom. Néha napokig nem gondolok rá, máskor naponta többször is felrémlenek a bántásai. Egyszerűen nem tudom feldolgozni a viselkedését. Miért nem tudott anyám helyett anyám lenni, miért nem nézi semmibe az elmúlt éveket, amelyeket a fiával (sok-sok problémával) végigcsináltunk.
Akkor döntöttem, hogy kikérem a véleményedet, amikor valamelyik nap nagytakarítás után fáradtan lerogytam a székre, és elkezdtem kérődzni a beszólásain. Ilyenkor képes vagyok magam szinte az önkívületig sokkolni. Legutóbb mindent kidobáltam, amit tőle kaptunk. Például képtelen vagyok hordani a tőle kapott dolgokat vagy elviselni a látványukat. Igen ám, de a férjemet is tőle, sőt egy kicsit a gyerekeimet is tőle kaptam. Őket nem dobhatom ki, ők az életem. Nem akarom ezt így tovább csinálni, szeretnék már túllépni rajta.
Sokat gondolkodom azon (én is „ébredőben” vagyok), vajon mi dolgunk egymással az anyósommal, miért kell vele hadakoznom? Soma, segíts!
| Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu |
Kedves ébredőben levő asszonytársam!
Ezt már többször leírtam, most ismét: mindig azzal van dolgunk, aki intenzív indulatokat vált ki belőlünk.
A világ, az emberek, a környezetünk észlelése a mi szűrőnkön keresztül jut el hozzánk. Végtelenül sok információ van körülöttünk, hogy ebből mit, kit és hogyan látunk, érzékelünk, az bizony rajtunk múlik. Szoktam mondani: az a mestered, aki fájdalmat okoz. Pontosabban: akin keresztül te fájdalmat okozol saját magadnak. Merthogy ehhez te is kellesz. Nekem mondhatná az anyósom (sőt mondja is): miért nem fogytál le, mekkora a hasad, nem zavar. (A súlyfelesleg inkább idegesít, mint az ő vagy bárki más megjegyzése.) Neki nem jön be, másnak bejön, no problem. Attól még olyan, amilyen, az enyém, hozzám tartozik, az én részem, és az én dolgom, mit kezdek vele és hogyan élem meg.
A te választásod, hogy mennyire foglalkozol mások véleményével. Ha bárkinek is baja van veled, az az ő dolga, nem a tiéd! Függetlenítsd az ő problémáját a tiedtől! Épp a napokban írta nekem egy lány: „Valahol az is bennem van, hogy megmutassam azt, hogy bár dagi vagyok, de nem csak a vékonyaké a világ.” Persze hogy nem csak a vékonyaké! Elég érdekes is lenne, ha csupa sovány ember mászkálna a világban. Az olyan lenne, mintha kivesznének a macik az erdőből, és csak őzikék lennének benne… Szóval válaszd le a mások problémáját a saját valódi problémádról. Az pedig rajtad múlik, hogy mit teszel azzá, és hogy egyáltalán szükséged van-e (az adott) problémára.
Az anyósod azt mutatja meg neked, hogy önbizalomhiányod van, befolyásolható, ingatag vagy. Ha stabil lennél, fel sem vennéd, hogy „anyuka” már megint mit véleményez. Csak azért képes befolyással lenni rád, és beleszólni az életedbe, mert te erre nyitott vagy rá, hogy hatással legyen rád. Úgy viselkedsz, mintha az ő kisgyereke lennél, akit „rosszaságáért” anyu megfeddhet. Behódolsz az ő játszmájának, ahol te vagy a megfélemlített, ő pedig a domináns, a föléd rendelt. Ha nem így lenne, nem tudná ezt csinálni: „miért nem vagy türelmesebb a gyerekekkel?”, „miért szülsz harmadik gyereket, miért nem mész már dolgozni inkább?”. Az, hogy ő nem érzi a kapcsolatotokban a helyét és a határokat, azt jelenti, hogy te nem vagy a helyeden! Emiatt nem vagy tisztában az anyós-meny egyenrangú kapcsolat határaival. Te nem a gyermeke vagy, és nem kiskorú.
Ma már hála istennek egyre több helyen kimondják, hogy a hatalmi drámás viszony semmilyen kapcsolatban nem gyümölcsöző. Sem a szülő-gyermek, sem a főnök-beosztott, sem a férfi-nő, sem más viszonyban. Tudatos emberek az alá- és fölérendelt helyett az egyenrangú partnerkapcsolatok létrejöttét szorgalmazzák. Persze ettől függetlenül nagyon sok szadomazó és hatalmi viszony van, de ehhez mi is kellünk!
Az ő fiával (aki miatt bölcsen érzel tiszteletet anyósod iránt) éled a saját családi életedet. Mindenki csak a saját életét élheti, a másikét nem. Így jogunk sincs semmibe beleszólni. Ha valaki ezt mégis megteszi (sokan vannak így), azoknak a problémáját nem kell magunkra vennünk. Még akkor sem, ha ezt a problémát velem kapcsolatban gyártja magának. Ez nem túl bonyolult elmélet, hozzáállás kérdése. Rá lehet állítani magunkat. Most fejben én is éppen ezt teszem. Testileg-lelkileg készülök egy dzsungelkalandtúrára, ahol sok emberrel leszek összezárva. Tudom, hogy biztos lesz, aki nem kedvel, és megjegyzéseket tesz rám. Mindettől én az vagyok, aki. Az egyik ilyennek, a másik olyannak lát. Kissé cinikus hangnemben ilyenkor azt szoktam mondani: „Még Jézus sem jön be mindenkinek, hát akkor én mit akarjak?”
Én annyi hideget-meleget kaptam már az emberektől, hogy ha az foglalkoztatna, ki mit gondol rólam, milyennek lát, már szétestem volna. Az viszont igaz, hogy ha ennyire közeli hozzátartozótól jön a negatív vélemény, az nagyon rossz érzés. Együtt érzek veled, mégis úgy gondolom, itt az idő, hogy függetlenítsd magad az ő jó- vagy rosszindulatától, és ne fogd föl problémának! Fogadd el mint a jelen valóság egy velejáróját, és nézd egy kicsit kívülről az egészet! Azt tapasztaltam, hogy általában azok a nagy megmondók, akik a saját életükben nagyon bizonytalanok, akiknek magukkal van egy csomó bajuk, csak valahogy nem képesek rá, hogy azt kibogozzák.
Mindegy. Ő ilyen. Ilyen elégedetlen, zsörtölődős, kotnyeles mami, aki ahelyett, hogy élvezné az életét, szeretné a családját, csak nyomja a negatívumot. Az is lehet, hogy épp a békés elfogadásoddal fogod neki akaratlanul is megmutatni saját magát, amitől elindul a változás. Alaptörvény ez is (többször írtam): ha egy kapcsolatban az egyik fél változik, ott automatikusan a másik is idomul a kapcsolathoz.
Az az igazi nagy lépés, amikor eljutunk oda, hogy végezetül hálásak leszünk annak, aki által fejlődhettünk.
Soma Mamagésa
| Ha inkább személyesen beszélnéd meg problémáidat Somával (és vállalod, hogy a beszélgetésről készült anyag – amelyben személyed természetesen titokban marad – bekerül a Nők Lapja magazinba), akkor erre a címre írj: somaval@nlcafe.hu Bővebb információért kattints ide! » |
Karma.lap.hu »
Család.lap.hu »
Boszorkány.lap.hu »