Mindenkihez szólni – pszichológiai konferencia

nlc | 2008. Október 08.
A történet 2004 tavaszán kezdődött, a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakos hallgatóinak önképző körének megalakulásával.
Mindenkihez szólni - pszichológiai konferencia

Pár év alatt ezen kezdeményezés köré csoportosulva alakult ki 12 fős lelkes társaság, akik tavaly ősszel szervezték meg az első igazán nagy rendezvényüket KAPU 1. címmel (Pszichológiai Szakmai Napok a Transzperszonalitás Témájában).

A programmal elsődleges célja volt a transzperszonalitás jelenségvilágának, és annak alapjait adó iskoláknak (jungiánus, humanisztikus és egzisztenciális szemlélet) bemutatása elsősorban a hazai szakmai közönség számára. 30 előadással, 24 workshoppal, továbbá kulturális programokkal, kiállítással igyekeztek közelebb hozni az érdeklődőkhöz a pszichológia hazánkban még kevéssé ismert, elismert irányvonalait.

A konferencián tapasztalat nagy érdeklődés megerősítette azon törekvésüket, hogy a hazánkban még elég elhanyagolt terület fontos, egyre fontosabb, és a szűk szakmai keretek közt való terjesztése mellett egyre fontosabbá válik a szélesebb közönség bevonása is az ilyen és hasonló kezdeményezésekbe.

A KAPU 1. konferencián tapasztaltak hatására, megerősödve, a feladathoz egyre inkább felnőve új célokat tűztek ki maguk elé, melyek közül az első a tavalyi sikeres konferencia folytatása, vagyis a KAPU 2. konferencia megszervezése.

A konferencia fővédnökségére felkért Beata Bishop és Prof. Dr. Bagdy Emőke szakmai és emberi támogatása mellett egy igazán, szakmailag is igényes program összeállításán és a konferencia megszervezésén dolgoznak. Terveik szerint a rendezvényen elhangzó előadások egyaránt megszólítanák majd mind a szakmai, mind a határterületek képviselőit és a szélesebb közönséget egyaránt.

Céljuk, hogy ez a tudományterületet minél szélesebb körben bemutatássák egyben magyarországi jövőjét szeretnék ezáltal stabil alapokra helyezni, hogy mind szakmai mind laikus közönséghez eljusson.

Konferencia időpontja: 2008. október 24-26.

Helyszíne: 1037. Budapest, Bécsi út 324. Károli Gáspár Református Egyetem, Pszichológia Intézet

További információk »

 

Exit mobile version