Aki még nem találkozott ezzel a remekművel, az gyorsan olvassa el az alábbi sorokat – mondjuk azt, hogy önfeláldoztam, és helyette is megnéztem a műsor eddigi részeit.
A főszereplő Hargitai Bea, a jobb sorsra érdemes szöszi. Komolyan gondolom, hogy több is lenne a hölgyben, ugyanis az eufemizmusból „nyuszilánynak” nevezett kolléganőivel ellentétben nem egy tévés prostituáltról beszélünk, és az arckifejezése sem egy plankton IQ-ját ígéri. Több is lenne benne, mondom, de mégis az a vége, hogy Senorita Szösziként igyekszik elhitetni velünk: igen, ő mégiscsak pont olyan buta, mint amit a felületes szemlélő a férfimagazinok cicivillantóiról gondol.
A sztori kábé így fest: Bea halálosan szerelmes egy kolumbiai szappanoperasztárba, és viszont. Mikor azonban Szöszi a megbeszélt időpontnál három nappal hamarabb érkezik meg Kolumbiába, a gaz Alejandrót más nővel találja. Mérgesen elrohan, és innentől random módon bolyong az országban – hol egy csálé fogsorú helyi erő, hol egy Magyarországról utánareptetett travi társaságában.
A műsor már a promótól kezdve rém kínos volt. Bea először külön, élő adásban vallott a sorozatsztár iránt táplált érzelmeiről, majd a következő reggeli műsorban immár Alejandro is megjelent, aki Szöszinket egy gyűrűvel is meglepte. Csak néztük, néztük a szerencsétlenül feszengő embereket, hisz ők tudták a legjobban, hogy itt most vásároltak egy nőt (Bea) meg egy hivatásos színészt (Alejandro), akiknek elő kéne adniuk egy viharos szerelmet. De nem megy. A Mokka Szerelmesek Magyarországon címmel vezette fel a pár közös interjúját, de például jómagam, ha elég éhes vagyok, még egy májkrémes kenyér irányában is látványosabb érzelmeket szoktam kifejezni, mint ez a nagyon-nagyon szerelmes pár egymás iránt. Sőt, beültették melléjük szegény nagymamát is, hadd érezze ő is vacakul magát, hogy vénségére a tévében kell hazudoznia, az unokája nem létező szerelmét bizonygatnia.
| Kapcsolódó fórum:
Nyilván csak a legnaivabb tévénézők hiszik, hogy a valóságshow-k, Győzikétől a Való Világig, mind-mind spontán élethelyzetek sorozatát dolgozzák fel. Ezzel együtt is igaz, hogy a Senorita Szöszi című, mi is ez... reality-szappanopera alaposan túllőtt a célon. |
Aztán elindult a műsor. Hát… az első pillanatoktól nyilvánvaló volt, itt és most azt várják tőlünk, hogy higgyük el, mi egy valódi kalandot, egy doku-realityt, Hargitai Bea édes-bús szerelmének hiteles történetét követhetjük. Mint mikor Somogyi Zoltán csillogó szemmel elrikkantja magát, miszerint „a stúdióban ismét elszabadultak Uri Geller energiái”!
Ilyen állat azonban nincs. Amikor Bea rettegve próbálja beriglizni a nyomortanyán szerzett szoba ajtaját, akkor nehéz a félelmét komolyan venni, lévén a szobában még ott tömörül egy teljes tévéstáb, filmezve a „magányos” nő félelmetes éjszakáját. Mikor Szöszi azon dühöng, hogy már megint az őrült taxisofőrrel tud csak utazni, közben az említett stáb tovább filmezi – egy másik autóból! Ez a túlpörgetett kamu is pont úgy fog beleállni a földbe, mint RTL-es elődje, a Bajkeverők (emlékszik még rá valaki?). Ha nagyon muszáj valami pozitív mozzanatot találnom a műsorban, akkor pasiként talán annyit kiemelnék, hogy Bea szerződésében minden valószínűség szerint van egy olyan pont, hogy „köteles vagy minden részben spontánnak tűnő módon megmutatni a melleidet”. De ki a túró szenved végig egy teljes műsort azért, hogy Szöszi hátha végre elmegy tusolni?!
Végezetül pedig két fontos dologról: az elmulasztott lehetőségekről, valamint a felelősségről. Az előbbiről csak annyit, hogy engem EGYÉBKÉNT TÉNYLEG érdekelne, milyen az élet Kolumbiában. Amikor nem díszletnek használjuk a prostituáltakat, amikor valóban bemutatják a lepukkant társasházban együtt élő generációkat, amikor nem egy fertőtlenítős flakonnal hadonászó butuska szőke nő háttereként, hanem főszereplőként jelennek meg az évszázados történelmi emlékek. Kolumbia ugyanis EGYÉBKÉNT érdekes hely lehet.
A felelősség alatt pedig arra gondolok, amikor a fikció belemászik a konszenzusosan tényműfajokba is. Az nem megy, hogy Demcsák Zsuzsa az egyik pillanatban határozottan állítja, hogy (a hasamra ütök) éhező kiskutyák várják a segítőkész nézők adományait, majd a következő műsorszámban már ugyanilyen határozottan és meggyőzően közli, hogy Senorita Szöszit drogkereskedő bűnözők támadták meg Kolumbiában. Ha ugyanis az utóbbi, nyilvánvaló kamuról lehull a lepel, hajlamos vagyok az előbbit is hazugságnak minősíteni, ekképp a segítségtől is elzárkózni.
És innen már csak egy lépés, amikor Magyarország második legnézettebb televíziójában a csodatévő Uri Geller kézrátétellel gyógyítja a kerekes székes kisgyereket – és senki nem húz le neki egy marha nagy pofont, hogy „ilyet már ne hazudj, ezzel ne szórakozz, te kókler”.
Ne kamuzzunk már mindenben, lécci.
Hargitai Bea.lap.hu »
Playmate.lap.hu »