Szilveszteri tilalomlista

Zoli | 2008. December 30.
Vannak műsorok, melyeket SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT nem kéne szilveszterkor leadni a tévében.

Ne lapíts, Bud Spencer, a te filmjeid is köztük vannak! Jó-jó, az első harminchét alkalommal még találtam valami szórakoztatót a bohócpofonokban, de lassan azért már elég lesz belőlük. Szintén indexre raknám Louis de Funès rongyosra játszott vígjátékait, kérem, könyörgök, hát születtek később is olyan mozik, amelyeken nevetni lehet, nem?

 

Az igazi mélypontokat persze mindig a saját gyártású szilveszteri műsorokkal lehet elérni. Bár idén először van komoly esély arra, hogy a szilveszteri pezsgő mögött nem csillan meg az épp egy „fergetegesen humoros” jelenetben mókázó Sváby András szemüvege, mégiscsak rögzítsük, mitől lenne ildomos tartózkodni…

Először is, a hírolvasó az hírolvasó. Az neki a szakmája, ahhoz ért, hogy egy ferde üveglapról felolvassa a vasutassztrájkot meg a parlamenti anyázást, meg hogy kétfejű borjú született a veszprémi állatkertben. Ezt tudja üzembiztosan, van neki hozzá orgánuma meg nyakkendője. Nem tud viszont egy színpadon vagy stúdióban vicceket mesélni, nem tud egy bohózatban házaló ügynököt vagy megcsalt férjet eljátszani, nem tud poénokat feladni vagy leütni. Értem én, hogyne érteném, hogy szilveszterkor bohóckodni kell, meg minél alacsonyabb büdzsével letudni az egész napot, de ezt akkor se. Kínos, olyan… olyan SZOT-üdülő-színvonal, épp csak a csíkos zokniban szteppelő nagymama hiányzik. Kérem, kapcsolja ki!

A fentiek hatványozottan igazak a meteorológusokra – szegények így is komoly hitelességi deficittel küzdenek, minek még ezt fokozni… ne meséljen viccet, ne énekelje el az Ének az esőben című obligát dalocskát, ne bohóckodjon.

Másodsorban ott vannak a kiszervezett, „háztáji” műsorok. Ha és amennyiben Sas József addig tisztázza azt a néhány tízmilliós, khm, félreértést az adóhivatallal, úgy komoly esély van rá, hogy Józsi bohóc december 31-én este ismét milliók előtt zendít rá a csasztuskára. Előre szólok: fájni fog (eltekintve az Őszi Alkony szociális otthon kemény magjától, ott rajongás lesz, vibrál a műfogsor, horpad az oxigénpalack). Hasonló veszélyt rejt magában a TV2 másik megbízható gárdája, az Irigy Hónaljmirigy: a néha valóban vicces dalbetétek között továbbra is olyan falkaparó, erőltetett jeleneteket képesek előadni, amelyek becsületére válnának bármelyik általános iskola harmadik bé osztályos tanulóinak. Csak ugye, míg utóbbiaknál a műsor lényege az, hogy aranyos nyolcévesek pöntyögnek, addig itt meglett férfiemberek lapozzák fel újra az 1986-os Hahota magazint, és menetrendszerűen női ruhába öltöznek a még nívósabb szórakoztatás érdekében.

Irigy Hónaljmirigy

 

Szintén biztosra veszem, hogy ezen a napon betámad minden dáridó, mulató, vigadó és lealjasuló zenés műsor, Fásy „Torokhang” Ádám maga mellé rántja Bunyós Pityut és Sláger Tibót, Lagzi Lajcsi itt izzad a trombitával, Koós János ott iszogat Aradszky Lászlóval, és ha igazán pechünk van, még a közszolgálati televízió is csatasorba küldi Dévényi Tibort és Harsányi Leventét, hogy akkor csinálják ők is a fesztivált. Holott immár van három évadnyi bizonyítékunk a Megasztár révén (az ideiről inkább ne ejtsünk szót), hogy a magyar televíziókban is lehet vállalható zenés műsort is csinálni. De nem, a tapasztalat azt mondatja velem, hogy idén is konfettieső alatt megy a gőzös Kanizsára, meg kék a szeme, meg aranyeső a szép kis házra.

De ha csak egyet lehet kérni, ha csak egyetlen tételt lehet kihúzni a lehetséges szilveszteri műsorok listájáról, akkor a fentiek akár mind maradhatnak, csak egyet ússzunk meg. Igen, a kívánságműsorról beszélek. Ha televíziós műsor kapcsán van létjogosultsága a „penészes” jelzőnek, akkor a szilveszteri kívánságműsor maradéktalanul kitölti az ehhez szükséges kereteket.

Eleve ugye, a műfaj az olyan, mintha összeborítanák a marhapörköltet a somlói galuskával. Az egyik pillanatban még Nyírmágocsra nagymamának magyar nótát küldenek szerető unokái, aztán az ország másik felében épp az unokák kapnak egy jó kis Fresh-slágert az arcukba, majd Juszti néni Bácsalmáson örülhet egy sipítozós Oszvald Marikának (a műsorszám végén a művésznő dévajul cigánykerekezik, majd bajszos partnere karjaiba pattan), de már jön is Latinovits Zoltán az elmúlásról szóló letargikus verssel… nézhetetlen kakofónia.

Meg egyébként is, gondolkozzunk logikusan: ha én szilveszteri bulira vágyom, akkor elmegyek egy szilveszteri buliba SZEMÉLYESEN, és a saját számmal csujogatok, a saját torkomba (és nadrágomra) öntöm a pezsgőt, majd én mondok és hallgatok hülye vicceket – ehhez nem kell a televíziós segítség. Ha pedig úgy döntök, hogy nem szállok be abba a lihegő rohamba, hogy „jaj, ma KÖTELEZŐ egy óriásit bulizni”, akkor nem azért maradok otthon, és nem azért nézem a tévét, hogy ugyanezt bámuljam a képernyőn.

 

 

 

Exit mobile version