Milyen a valódi szerelem? – Soma Mamagésa válaszol

Kedves Soma!

A barátnőm még sosem volt olyan kapcsolatban, amelyben szerelmes lett volna. Viszont átélt már olyat, mikor szerelmes volt valakibe, aki nem viszonozta az érzéseit.

Rendszeresen vitatkozunk arról, hogy milyen is a valódi szerelem. Én azt mondom, hogy a plátói szerelem nem azonos a valódival. Úgy érzem, hogy azért nem tud boldog lenni egy kapcsolatban sem, mert túl sokat vár. Szerintem a plátói szerelemben az ember csak a saját magasságait és
mélységeit éli meg, míg a viszonzott egészen más minőség. Úgy gondolom, azt az érzést hajszolja, amit akkor érzett, mikor nem viszonozták az érzelmeit. Ezt azonban sosem fogja elérni, és ez gátolja abban, hogy végre boldog legyen. Jól gondolom én ezt?

Mi a véleményed erről? Előre is köszönöm a választ!

Üdvözlettel és minden jót kívánva:

A.

Kedves A.!

Abban teljesen igazad van, hogy a plátói szerelem nem azonos a valódival.

Az viszont nem biztos, hogy a barátnőd azért nem tud boldog lenni egy kapcsolatban sem, mert túl sokat vár. Ez lehet mellébeszélés is. Merthogy az is lehet, hogy a lelke mélyén fél a szerelemtől. Többször elmeséltem már annak a nőnek a példáját, akiről egy családállítás során derült ki, hogy azért nem vonzott be 40 éves koráig egyetlen házasságra, gyermekvállalásra kompetens férfit sem, mert kiderült, hogy ő vitte tovább anyai nagymamája „programját”. Kiderült, hogy a nagymama gyermekágyi depresszióban szenvedett, majd 5 év múlva megértő, elfogadó támogatás híján öngyilkos lett. A Hellinger-terápia fedte föl, hogy az ő tudatalattijában olyan erős lenyomatot hagyott mindez, hogy attól félt, ha talál egy társnak alkalmas férfit, abból házasság lesz, gyerek, majd halál. Úgyhogy hiába volt vonzó, szakmájában sikeres nő, legbelül rettegett a valódi szerelemtől, így csak olyan férfiakat vonzott be, akik eleve „ártalmatlanok” voltak. (Római katolikus pap, aki, ugye, a cölibátust választotta, kisgyerekes apuka, aki nem vállalta a család szétdúlását.) Így hát szeretői voltak, de azt a mély lelki-érzelmi kapcsolatot, elementáris vonzódást rettegett megélni. Ez derült ki egy másik asszonyról is a terápia során, az ő nagymamáját megerőszakolták, ezért blokkolta magát. Családjában a nők ezt generációkon át képesek voltak továbbvinni. De millió más oka is lehet az ilyen félelemnek.

Az, hogy túl sokat vár, számomra csak duma. Nyilvánvaló, mindenki tudja, hogy van egy szint, ami alatt szóba sem jöhet az, hogy szerelmes legyen, vagy hogy egyáltalán komolyan észrevegyen bárkit. (Ki az, aki taszító, buta, durva partnerre vágyik? Erről eszembe jut a Bizottság zenekar egyik dala: „Egy lány kéne nékem, aki koszos és büdös, egy lány kéne nékem, olyan, aki nincs.”)

Mindenki arra vágyik, hogy megtalálja a hozzá illő párt, csak ez nem olyan egyszerű, merthogy valahol ehhez is önismeretre van szükség. Ifjabb éveimben magam is sokszor átéltem azt, hogy belevetítettem a „szerelmet” (vagy az akkor annak hitt érzést) valakibe, és csak később vált világossá, hogy valójában nem is láttam, sem magamat, sem a másikat. Csupán meg akartam valamit élni, amihez „felhasználtam” azt a férfit. (Ez sokakkal előfordul, lehet az oka szeretetéhség, önbizalomhiány, az illúziók általi felszabadultság érzésének vágya.)

Emlékszem az egyik barátom húgának a történetére. A lányka 22-23 éves volt, a férfi, akivel egymás iránt lángra lobbantak, túl a 45-ön. A lány akkor úgy élte meg, hogy ez az „igaz” szerelem, miközben nem látta azt, amit mindenki más a környezetében. A lányka tapasztalatlan volt, csupa önbizalomhiány, és alapvetően rajongó, odaadó típus. A férfi gyenge, tehetetlen pasi volt, akit férfiúi méltóságában igencsak megtépázott domináns, kemény felesége. (Akkor már évek óta járták „szadomazó tangójukat”.) Így hát a lánynak és ennek a férfinak szükségük volt egymásra. A lányka élvezte, hogy végre valaki a nőt látja benne, a férfinak pedig nagy szüksége volt arra, hogy valaki végre felnézzen rá, csodálja őt, rajongjon érte. A lány persze nem látott bele a férfi szétesett, erőtlen életébe, a férfi pedig olyan „mozit” dobott a lánynak, amiben végre erős férfi lehetett. Hogy ebben mi volt a „valós”, az már bizonyos szempontból részletkérdés. (Maga a pszichológia is azt mondja, hogy adott esetben nem az számít, mi történt, hanem mit élt meg általa az ember.) Mindenesetre mindketten tudtak egymásnak adni, épp azt, amire a másiknak szüksége volt. A történet pedig úgy végződött, hogy a férfi a lány rajongásának hatására annyira „felpumpálta magát”, hogy újra vonzó lett a feleség számára. Ettől – és az ő elvesztésének a gondolatától – a feleség és a férj viszonya megváltozott, így megújhodva kezdték újra a kapcsolatukat. A kislánynak meg nagy nehezen leesett a gumitantusz, hogy nem is akarja őt ez az apja korabeli férfi felvállalni, feleségül venni, s az „igaz” szerelmet más alapokról kell felépítenie. Olyan alapokról, amikor egyenrangú emberek állnak egymással szemben. Mert amikor a szeretet vagy szexéhség, az önbizalomhiány, az egyedülléttől való félelem motiválja és hajtja az embert a másik karjába, akkor ezekről a bázisokról indulva érnek majd be a gyümölcsök is.

A szerelem pedig egy jól kitalált és kémiailag tisztán le is vezethető folyamat. Statisztikák, kutatások tömkelege bizonyítja, hogy mi az a 4 fő hormon, ami ez alatt a rövid időszak (átlag 2 év) alatt elönti az agyat. Ezek közül az egyik legfontosabb a fenil-etil-amin (PEA), amely egy természetes amfetaminszármazék, és hatásai nagyon hasonlítanak a könnyű drogokéra. A másik a dopamin, amely szintén jelentős szerepet játszik a párválasztásban. Az oxitocin nevű hormon szintén a kötődés kialakításában fontos. A szülés közben a méhizmok összehúzódását is ez váltja ki, és szerepet kap abban is, hogy anya és gyermeke között az első pillanattól erős kapcsolat alakuljon ki. Ez a hormon szeretkezés közben is felszabadul mindkét nemben. A noradrenalin mennyisége is emelkedik a szerelmesek agyában, ami adrenalin képződéséhez vezet. Ezek az anyagok természetesen más tevékenységek által is felszabadulhatnak, és aki tudatosabb, az pontosan tudja, mi mindent „rendezzen be” az életébe, ha úgy érzi, az ezek által nyújtott élményekre, érzésekre mindenképpen szüksége van. A szerotonin szintje viszont csökken a szerelmesek agyában. Ez a változás figyelhető meg a depresszióban és a kényszerbetegségekben szenvedőknél is. Gondoljunk csak arra a jelenségre, amikor a szerelmes egyfolytában imádata tárgyán „szkreccsel”, hasonlóan, mint a fent említett betegségeknél, kórosan rátapadva egy témára, gondolatra. Ez olyannyira igaz, hogy a szerotonin szintjének növelésével gyógyító antidepresszánsokat szedő emberek közül sokan számolnak be arról, hogy elvesztették érdeklődésüket a másik nem iránt. Úgyhogy a nagy szerelem nem tarthat örökké, hiszen az agy előbb-utóbb toleranciát alakít ki a fenil-etil-aminnal (és talán más molekulákkal) szemben. Ez persze csak a kémiai rész, de ugye, egyszerre vagyunk testből, lélekből, szellemből. Úgyhogy a szerelem is megélhető bármelyik síkon – sőt együtt is.

A testi vonzás, az erosz, a lelki a philia, a szellem egységélménye pedig az agapé. A maga módján mindegyiknek az eggyé válás élménye a célja. És hogy ki miként, hogyan éli ezt meg, függ az illető éberségi szintjétől. Úgyhogy az „igaz szerelem” mindannyiunknak más lehet, mint ahogy egyetlen ember is mindig másképpen éli meg a szerelmet. (Nemcsak a másik, hanem önmaga változása miatt is.) Nincs jogunk egymás érzéseit negligálni, nem tudhatjuk, miért van szüksége a másiknak arra az érzésre, még akkor sem, ha az számunkra (vagy később akár önmaga által meglátva is) illúziónak, belevetítésnek minősül.

Végül is semmi baj nincs azzal, ha a barátnőd a plátói szerelmet éli meg teljesnek, ha ez neki örömet szerez. Ám ha belül valójában szenved a viszonzott szerelem hiányától, és csak hitegeti magát, az előbb-utóbb le fogja őt húzni. Így hát megint csak az önismeretnél lyukadunk ki.  

Végezetül két idézettel zárnám a szerelemről való eszmefuttatásomat. Remélem, megtalálod a levelemben azt, amire szükséged van.

Az első idézet Oshótól van:

„Az, amit mi szerelemnek nevezünk, valójában az emberi kapcsolatok teljes spektruma – a földtől egészen az égig. A legalsóbb szinteken a szerelem nemi vonzerő. Sokunk megragad ezen a szinten, mert társadalmi neveltetésünk mindenféle elvárásokkal és elfojtásokkal terhelte meg nemiségünket. A legnagyobb probléma a szexuális szerelemmel az, hogy soha nem lehet tartós. Csak ha elfogadjuk ezt a tényt, leszünk képesek ünnepelni a szexualitást azért, ami valójában – akkor örömmel üdvözöljük, ha megtörténik, és hálával búcsúzunk tőle, ha elmúlik. Így, ahogy egyre érettebbé válunk, lassan képesek leszünk megtapasztalni a nemiségen túli szerelmet, és tisztelni a másik páratlan egyéniségét. Lassan megértjük, hogy partnerünk gyakran csak visszatükröz minket: mélyebb énünkből feltűnő, eddig ismeretlen arcainkat tükrözi vissza felénk, és ezzel segíti kiteljesedésünket. Ez a szerelem szabadságon alapul, nem pedig szükségen és elvárásokon. Szárnyai egyre magasabbra és magasabbra emelnek minket a mindent EGYként megélő egyetemes szerelem felé.”

A másik idézetet korunk egyik legnagyobb spirituális tanítójától vettem, Eckhart Tolle könyvében (A most hatalma) találtam a párkapcsolatokra vonatkozóan:

„A fejlődés érdekében az emberiség hatalmas nyomás alatt van, mert fajunknak ez az egyetlen esélye az életben maradásra. Ez befolyásolni fogja életed minden aspektusát, különösen a bensőséges kapcsolataidat. Még sosem voltak a kapcsolatok ennyire problémásak és konfliktussal terheltek, mint napjainkban. Ahogy arra már magad is rájöttél, nem az a funkciójuk, hogy boldoggá vagy elégedetté tegyenek. Ha továbbra is a meghitt kapcsolatban keresed a megváltást, akkor újra és újra ki fogsz ábrándulni. Ha azonban elfogadod, hogy a kapcsolat nem azért van, hogy boldoggá, hanem hogy tudatossá tegyen, akkor az már valóban a megváltás lehetőségét kínálja számodra, és összhangba kerülsz azzal a magasabb tudatossággal, amely bele akar születni ebbe a világba! Azokat, akik ragaszkodnak a régi mintákhoz, egyre több fájdalom, erőszak és őrület várja.”

Ezek kemény szavak, talán nem is egy fiatal, romantikára vágyó lány füleinek valók. De nem is kell mindent elfogadni, néha elég, ha elgondolkodunk más véleményeken. Ráadásul Eckhart Tolle is csak egy ember, és tévedhet, mint mindenki más, úgyhogy azt gondolom, csak részben van igaza. Nekem igenis fontos, hogy egy olyan kapcsolatban legyek, ami ha nem is mindig meghitt (az lehetetlen), de tele van szeretettel, melegséggel, adni-kapni tudással. Biztonságot, kuckót ad az embernek, egy olyan stabil pontot az életben, amire lehet számítani, és ahol lehet töltődni, kinyújtózni, melegben lenni.

Mindenesetre 19 évi együttélés tapasztalatával mondom, hogy bármilyen hosszú is egy kapcsolat (még ha egykor elementáris, tomboló szerelemre is épült), tele van hullámvölgyekkel és -hegyekkel, csakúgy, ahogy saját lelkünk is hullámzik. Viszont amit biztatásképpen mondok, és amiben hiszek: a minőségi kapcsolatra való megérésben. Ha az ember magával megbékél, a másikkal is jobb lesz. Ezért fontos töretlenül, tudatosan is dolgozni magunkon.

Soma Mamagésa

Szerelem.lap.hu »
Párkapcsolat.lap.hu »
Hellinger.lap.hu »