Milyen a modern nő?

Fejős Éva | 2009. Február 25.
A nők évezredét éljük: a "gyengébb nem" már nem is olyan gyenge, hiszen növekszik a nők iskolázottsági aránya, és a hölgyek mind a családban, mind pedig a munkahelyükön egyre több felelős döntést hoznak. A megváltozott szerepek új nőtípusok kialakulását segítették elő. Cikkünk bepillantást enged a nők "megatrendjébe".

A nők ma már jóval képzettebbek, függetlenebbek (és gyakran egzisztenciálisan is előnyösebb helyzetben vannak), mint akár húsz évvel ezelőtt. Ebből következik, hogy sokkal törekvőbbek, ambiciózusabbak, esetenként igényesebbek is, mint régen – még akkor is, ha esetleg elsődlegesen a háztartást vezetik, és nem a szakmájukban teljesednek ki. Mondhatjuk, hogy a modern nő legfontosabb jellemzője az igényesség – élete minden területén. 

Idő, társaság, szépség, törődés, kényelem

– A modern nők legfontosabb értéke elsősorban az idő, emellett pedig a társaság, a szépség, a törődés és a kényelem – ismerteti legutóbbi kutatásuk eredményét dr. Törőcsik Mária, a Pécsi Tudományegyetem Marketing Tanszékének tanára, a Trendinspiráció Műhely munkatársa. – Mivel a nők számára a saját magukra fordított idő a legszűkösebb, ezért ez válik a legfontosabbá. Az időt akár meg is vásárolják maguknak, például a kisgyermekes anyák, hiszen egyre többször veszik igénybe bejárónő, bébiszitter, vagy akár a gyermekükkel tanuló magántanár segítségét. Mivel a nők alapvetően társaságkedvelők, s kezdik újra felismerni a barátságok érzelmi támogató erejét, ezért próbálnak társasági életükre, barátnőikre is egyre inkább időt szakítani. A szépség fogalma alatt pedig ma már nemcsak a szépségápolást értjük, hanem az okosan megválogatott étrendet is, amellyel minél tovább kívánatos és egészséges maradhat valaki. Ám a törődés továbbra is a női szerep fontos része, ezért a modern nő a szeretteivel ugyanúgy törődik, biztonságot ad számukra, mint korábban. Azonban a család, mint érték, a hagyományos értelemben kezdi formáját veszteni: csökken a házasságkötések száma, s egyre inkább teret nyernek az élettársi kapcsolatok. A nők nagyarányú munkavállalása, valamint a magas szintű iskolázottságuk is okozója a klasszikus családmodell megszűnésének, hiszen a hölgyek nagy része a férfiakkal közel azonos arányban vesz részt a család eltartásában.

Ezek az alapvető változások magukkal hozták a modern nők új típusainak kialakulását. Íme, egy kis ízelítő – kapaszkodjanak meg, uraim, alább olvashatnak az évezred új nőtípusairól! Önök pedig, hölgyeim, játsszanak velünk, és nézzék meg, találnak-e önmaguk és valamelyik alábbi típus között hasonlóságot!

A modern nő legjellemzőbb típusai

Sarah Jessica Parker

1. „Élményt és örömöt keresek, és meg is szerzem”

Ismernek olyan nagyvárosi lányokat, akik nagykanállal eszik az életet, spontán, gyors döntéseket hoznak, és egyfolytában az örömöket keresik? Ők az élményvadászok (a rossznyelvek „kis slamposnak”, esetleg „dögösnek” is nevezik ezt a típust). Az élményvadász kitűnik az egyéniségével a tömegből, elutasítja a kliséket, és nem esik nehezére, hogy megbotránkoztassa az embereket. Párválasztásában agresszív lehet: megszerzi, amit akar. Hivatása számára nem elsősorban munka, hanem olyan tevékenység, amelyből élvezetes életét finanszírozza. Öltözködése követi a divatot.

2. „Amíg megjön a nagy Ő, megvalósítom magam”

Itt vannak a nagyvárosi, jól szituált, egyedülálló nők – a kutatás kényszerszingliknek nevezi őket. Az egyedülálló nők nagy része ugyanis kényszerűségből válik szinglivé, és csupán átmenetileg tervezi az egyedüllétet, hiszen partnerre, családra vágyik. A megfelelő partnerre való vágyakozás és várakozás közben viszont sok ideje marad arra, hogy karrierjére és önmegvalósítására koncentráljon, ám ez csapdahelyzetté válhat: annyira felgyorsul az élettempója, hogy életébe már nehéz párkapcsolatot beillesztenie. A rengeteg munkával megszerzett anyagi javak miatt bizalmatlanná válhat a férfiakkal szemben, fél az érdekkapcsolatoktól, a kompromisszumoktól. A negyvenedik év közeledtével jellemzően kitör rajta a gyerekvállalási pánik, és esetleg feladja a partnerről dédelgetett képét, és beleugrik egy rossz kapcsolatba, vagy eleve egyedülálló szülőként tervez gyereket.

3. „Vajon mit tanácsol ma a gurum?”

A modern kor, amelynek része, hogy egyre inkább megnézzük, mit fogyasztunk, s egyre jobban törődünk környezetünkkel, jövőnkkel, illetve amelyben egyre inkább teret nyer a test és a lélek egysége, életre hozta az ökospiritiszta nőtípust. Az ökospiritiszta nő spirituális útkeresésre indul: szeretne lélekben is harmóniába kerülni a környezetével. Az eldobható helyett az újrahasznosításban hisz, sokszor a transzcendens felé fordul, és partnerének is magas mércét állít fel: a kérdés a személyiség kiteljesedése, s fontos, hogy vele tud-e tartani a társa. Gyakran „tanítóvá” válik, vagyis másokat is segít az önmegtalálásban.

Angelina Jolie

4. „Én vagyok a család szíve, lelke, motorja”

Ahogyan a férfiak között vannak tudatos „kiszállók”, akik nem bírják a nyomást és kiszállnak a hajszolt életmódból, inkább visszavonulnak családjuk körébe, a nők közül is sokan döntenek hasonlóan. A háztartásmenedzser olyan tanult, képzett nő, aki ideiglenesen vagy hosszú távon a család menedzselését választotta. Klasszikus feleségnek és anyának látszik, valójában logisztikai feladatokat végez a családon belül, ám keményen őrzi a jó anya-jó feleség státuszát. Büszkén vállalja a háziasszonyságot, és megfelelő hátteret biztosít a párjának. A háztartás vezetését úgy fogja fel, mintha egy céget irányítana.

5. „Ha csak használni akarsz, odébbállok”

Az amazonokról a harc jut eszünkbe. Az új évezredben megjelentek az új amazonok, akik csak lazán harcosak, inkább önmegvalósítók, lágyan őrzik önállóságukat, és partnerkapcsolatukat egyenlő arányban „menedzselik” a szívükkel és az eszükkel. Lágyak, de bestiák: nem hagyják, hogy kihasználják őket, és ha beleszakad is a szívük, továbbállnak, amikor a szeretett férfi rosszul bánik velük.

6. „Megmutatom, hogy sikeres üzletasszony leszek!”

Az elvált vagy eleve független, munkájukban már kiteljesedett, határozott nők a tigrisnők. Sokszor negyven felett, vagy válásuk után lesznek vállalkozókká, hogy új élményeket tapasztaljanak meg, vagy megvalósítsák önmagukat. Határozottak, tudnak nemet és igent mondani, fontos számukra a függetlenség és kitűzött céljaik elérése. Kockázatvállalók, gyorsan élnek, és gyakran nagyon sikeres üzletasszonyokká válnak.

Felicity Huffman

7. „Én hordom a nadrágot!”

Ehhez a határozott csoporthoz tartoznak a karriernők is, akiknek nem feltétlenül magas az iskolai végzettségük, de vannak határozott terveik és céljaik. Naponta számos akadályon küzdik át magukat úgy, hogy közben megőrzik önbecsülésüket. A karriernő többnyire érezteti a partnerével, férjével, hogy ő az úr a háznál. Nem bírja, ha kikerül a kezéből a kontroll, és legfontosabb célja, hogy minél nagyobb sikert érjen el.

Persze ez csak a jéghegy csúcsa, nyilván számos egyéb „altípus” is létezik, mint ahogyan e női típusok is keveredhetnek. A játék csak megmutatja, hogy sokfélék vagyunk, bár gyakran szívünk mélyén azt szeretnénk, ha megvalósíthatnánk magunkat a hivatásunkban, s boldog, egyenrangú társként élnénk a partnerünkkel, miközben boldog gyerekeket nevelnénk fel. Harcok helyett a békességre szavazunk, s örömmel maradunk érzékeny, finom, „gyenge nők” a párkapcsolatunkban, ha a szeretett férfi elismer, imád és támogat bennünket.

Még több az e heti Nők Lapjából:

Ónódi Eszter: Zsigmond, a fiam a világ közepe »
D. Tóth Kriszta: Katicatündér kalandja »
Mondjunk igent a toastra! »
Charles Spencer: A tündérmese nem volt tökéletes »
6 kérdés a cukorbetegségről »
Mi 3-an, Ők 3-an – Mérlegen a valóság »

 

Exit mobile version