Okos, vicces, modern

Mivel a múlt héten újra elindult az RTL Klub stand-up comedy műsora, kezdek bízni abban, hogy túlél, sikeres lesz/marad a Showder Klub, hogy a magyar nézők képesek és hajlandóak egy okos és minőségi programot képernyőn tartani.

Miért fontos ez?

Elsőként azért, mert ezek szerint mégsem halt meg Hofi Gézával a magyar humor. Mert akkor mégsem csak Sas József elkínzott magyar nótáira és a Defekt duó csasztuskáira vevő a nép. Mert akkor van élet Farkasházy Tivadar maratoni hosszúságú, sokszor rémesen unalmas történetein túl is.

Ezek a dumaszínházas fiatalok frissek, szórakoztatóak, okosak és tehetségesek. Gondoljunk bele! A TV2-n az XXL című, monumentális költségvetéssel és díszletekkel készülő, viccesnek szánt műsor egyetlen adás után megbukott – a dumagépek viszont egy szál mikrofonnal, egy kis közönséggel is humorosak és sikeresek tudnak lenni! Nagy dolog.

Nálam a zászlóshajó mindenképp Kőhalmi Zoltán, ez az önreflexív, visszafogott fiatal apuka, aki nagyon jól lát a pályán. Emberismeret, empátia, Cyrano – nem a tolakodós, harsány jópofa, sokkal inkább a halk értelmiségi. Úgy tud vicces lenni, hogy közben nem osztja meg velünk az emésztési problémáit, nem utánoz részeg táncdalénekeseket, és nem próbál abból tapsot erőltetni, hogy közli: Terry Black régebben női ruhában járt. Ilyen akart lenni Hajós András is, csak a kereskedelmi tévézés szabályai nem engedték. Vagy ott van Beliczai Balázs, a legautentikusabb Baló György-hang tulajdonosa, aki ugyanakkor nem szenved a szokásos hangutánzó betegségben, miszerint nem kell vicceset mondani, elég Torgyán-hangon kiabálni, hogy „monnyonle”. Ő saját hangon is szórakoztató, és – hangozzék ez bármilyen hülyén is – van benne valami a fekete-fehér, régi magyar filmek színészeinek tartásából.

Nem Karády Katalinra gondolok, nyilván.

A dolog pedig többek között attól működőképes, hogy életszagú, a hétköznapok abszurditását különböző nézőpontból bemutató szereplőkkel dolgozik: bólogatsz, mikor Kovács András Péter felsorolja, hogy amíg részéről csak a szappan meg a borotva szerénykedik a fürdőszoba polcán, addig a barátnője egy kisebb drogéria éves árukészletét halmozta fel – minden eshetőségre készen. Ugyanígy saját magára, a rokonaira, a szomszédokra ismer az, aki meghallgatja Bödőcs Tibor zseniális búcsúszentlászlói történeteit – feltéve persze, hogy a „Budapest pirossal áthúzva” tábla számára nem a civilizált világ végét jelenti. A már méltatott Hofi is büszke lenne rá, őstehetség.

Meggyőződésem, hogy ha a Showder Klub hosszabb távon is túlél, ha a stand-up comedy képes lesz megragadni a legszélesebb nyilvánosságban, akkor a műfaj alapvetően fogja átrajzolni a magyar szórakoztatóipart. Nézzünk Amerikára! A legsikeresebb komédiások, a vígjátékok legnépszerűbb főszereplői mind innen indultak: egy mikrofon, egy klub, minden élőben, minden ott és akkor a színpadon dől el. Ez az alap, ezt kell tudnod ahhoz, hogy sokmillió dolláros produkciókat bízzanak rád. Chevy Chase, Jim Carrey, Richard Pryor vagy Eddie Murphy mind-mind azzal kezdték, hogy védőháló nélkül, élőben, csak dumával szórakoztatták a közönséget.

Sőt, ott ezek a „véleményvezérek”, akik nem tisztelik a hazug tabukat és korlátokat, de nem adják el egy olcsó poénért az anyukájukat, ma már a legnagyobb dolgokra is hatással vannak. Számít, hogy mit mond az ismert humorista az egyik vagy másik amerikai elnökjelöltről. Számít, hogy kit hogyan figuráznak ki, melyik tulajdonságát emelik ki, hogyan karikírozzák, hogyan jellemzik a közönség előtt. Mérhető, keresletbeli következménye van annak, hogy egy termékről, egy szolgáltatásról hogyan vélekednek.

Nálunk még csak most éledezik, most dugta ki a fejét a műfaj. Szerencsére egyre divatosabb, egyre több fóruma van, egyre többen értik és szeretik. Őszintén és nagyon bízom abban, hogy a pumpált mellű szőkített nők, a bogárevő celebek és az évek óta ugyanazt a két arckifejezést variálgató szappanopera-szereplők mellett egyre több hely jut a dumagépeknek is. Mind jobban járnánk – legfeljebb Győzike nem tud venni magának zebracsíkos sportkocsit.