Beleszerettem a barátnőm pasijába! Mit tegyek?

Soma Mamagésa | 2009. Május 07.
A barátnőmmel több mint tíz éve vagyunk jóban. Nagyon ritkán tetszett nekünk ugyanaz a pasi. Most azonban beleszerettem a barátjába, akivel két éve vannak együtt, együtt is élnek. Szerinted megéri a szerelemért eldobni a barátságot?

Kedves Soma!

Biztos nagyon elfoglalt vagy, bombáznak a nőtársaid kérdésekkel, reménykedni tudok csak, hogy talán kiválasztod a levelem, és megosztod velem a gondolataidat.

Szerelmes vagyok a barátnőm barátjába. A barátnőmmel több mint tíz éve vagyunk jó kapcsolatban. Nagyon ritkán fordult elő, hogy az a pasi, aki neki tetszett, nekem is elnyerte volna a tetszésemet. Egyszer, két éve hagytam magam rábeszélni egy kapcsolatra az egyik volt barátjával, de nem tartott sokáig.

Ez a mostani pasi más. Mi, lányok 26 évesek vagyunk, a fiú 21 éves. Két éve járnak, élnek együtt. A barátnőm részéről ez a gyors költözködés amolyan menekülés is volt egyben a szülői háztól. Minden barátjához néhány hét után odaköltözött, mivel a szüleivel nem jön ki. A fiú – fiatal kora ellenére – elég érett gondolkodású, nagyon intelligens és érzékeny. Imád olvasni, érdeklik az okkult dolgok, kicsit művészi beállítottságú. Csodálkoztam is: vajon ők hogy élhetnek egymás mellett, ha a fiú ilyen, a barátnőm pedig egyáltalán nem? Aztán fél éve úgy alakultak a dolgok, hogy amikor közös programokon voltunk, elkezdődtek a titkos simogatások, aztán egyszer csak a csók is elcsattant. A fiú szerint neki én vagyok a végzete. Nagyon szenvedek, mert ez az érzés kölcsönös.

Talán kicsit jobban ki kellene mutatnom, hogy kell nekem? Mert ő bizonytalan, hogy szakítson-e, vagy sem. Én nem akarom befolyásolni a döntésében, de aggódom, hogy mi lesz, ha engem választ, és azon is, hogy mi lesz, ha nem. Félek, hogy nem leszek elég jó neki, hogy egyszer majd azt mondja: nem kellett volna téged választanom. Ugyanakkor vágyom rá, hogy együtt lehessünk, szerethessük egymást, beszélgethessünk, még akkor is, ha tudom, hogy a barátnőm csalódik bennem. Attól is félek, hogy a félelmemet a szerelmem is megérzi, és ettől nehezebben fog dönteni. Szerinted egy érzésért megéri eldobni kézzelfogható dolgokat (házat, kocsit, embereket)?

 

A barátnőm férjhez szeretne menni hozzá, gyereket akar neki szülni. Már építkeznek, közben állandóan összevesznek, hetek óta nem szexelnek, és a fiútól folyton azt hallom, hogy ő nincs jó helyen. Tudom, hogy ezen csak ő változtathat (ha akar), de szeretném, ha én is felkészült lennék, mire eldönti, bele mer-e vágni. Én teljesen más vagyok, mint a barátnőm, ezért félek, hogy talán most jobbnak lát, mint amilyen vagyok. Nem szeretnék folyamatosan megfelelési kényszerben élni. Sajnos találkozni, kettesben lenni, hogy jobban megismerjük egymást, nem tudunk. Egyelőre csupa „ha” kezdetű gondolataim vannak, mivel még nem döntött.

Ahogy a barátnőmet ismerem, egy éven belül talál magának egy másik, kezdetben még érdekesebb pasit, akihez szintén oda tud majd költözni, mert ezt már évek óta így csinálja. Hiszen ha igazán szeretné ezt a fiút, nem a szülei miatt költözne hozzá, hanem mert szereti, nem?

Nagyon megköszönném, ha megtisztelnél a válaszoddal!

Üdvözlettel: Nuca az Urszuról

 Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu

Kedves Nuca!

Hála istennek, én még ilyen helyzetbe soha nem keveredtem, mint most te, így ezzel kapcsolatos személyes tapasztalataim nincsenek. Csak azt tudom elmondani, amit kívülről látok.

Nyilvánvaló, hogy akkor kerülünk zavaros helyzetekbe (és akkor jövünk zavarba is), ha bennünk zavar van. Ahogy írod, olyan, mintha hármótok közül senki nem lenne a helyén. A fiú azt mondja, hogy nincs jó helyen, a barátnőd otthonról menekül, te pedig megfelelési félelmekkel küzdesz. A családállítások során (amelyekről már annyit írtam, hogy szinte én unom, de valahogy mégis mindig visszaköszön ez a szemlélet) több olyan zavaros emberi sorsba pillanthattam be, amelyeknél a probléma abból adódott, hogy már a felmenők sem voltak a helyükön. És itt hadd írjak le néhány idevonatkozó következtetést:

Bert Hellinger korábbi megfigyelései és a családfelállítások során szerzett tapasztalatai szerint három alapvető törvény uralkodik a közös mezőben:

1. az odatartozás joga,
2. a hely törvénye,
3. az adok-kapok egyensúlya.

Az odatartozás joga:
Eszerint mindenkinek, aki a család szellemi mezejéhez tartozik, egyenlő a joga. Senkit, aki a szellemi mezőhöz tartozik, nem lehet abból büntetlenül kizárni. Ha a mező tagjai valakit kitagadnak, annak mindig következménye van. Az odatartozás jogába beletartozik az is, hogy aki kitöltötte a sorsa szerinti életidejét, annak szabad legyen elmennie, beteljesítve ezzel a sorsát.

A hely törvénye:
Ez a törvény azt jelenti, hogy aki előbb érkezett a mezőbe, a rendszerbe, annak elsőbbsége van mindazokkal szemben, akik később érkeztek. A helyek sorrendje ugyanakkor egy rangsort is jelent. Ez vonatkozik a legalapvetőbb elsőbbségre, amely a szülőknek a gyermeküket megelőzően van, valamint vonatkozik a testvérek születési sorrendjére és a párkapcsolatok egymásutániságára. Ha valaki akarva vagy akár tudatlanul beáll az őt meg nem illető helyre, megsérti ezt a törvényt. Ehhez a törvényhez tartozik az adás és az elfogadás rendje. Aki előbb érkezett, az a nagy, függetlenül attól, hogy később hogyan alakult a sorsa, a később érkező pedig a kicsi. A nagy ad, a kicsi elfogad. A nagy korábban a nála nagyobbtól kapott, és a kicsi majd a nála kisebbnek ad. Az adás és az elfogadás egy felülről lefelé áramlás, amely az első embertől hozzánk hozta az életet a szüleinken, az ő szüleiken és az ő szüleiken keresztül. Ez az áramlás megfigyelhető a testvérek sorában is. A nagyobb ad a kisebbnek. A párkapcsolatokban az ad, aki kilép, helyet csinál a következőnek.

Tehát ha te összejössz ezzel a fiúval, tudnod kell, hogy a barátnőd fájdalma, tapasztalásai is kellettek a boldogságodhoz. Ez követel bizonyos tiszteletadást az előtted levő nőnek. (Vannak olyan beteg lelkű emberek, akik képesek féltékenységet, haragot érezni az exekkel szemben.) Én mindhármótoknak külön-külön ajánlanék egy családállítást, nézzétek meg, hogy egyáltalán a saját családotokban a helyeteken vagytok-e.

És még valami. Egyszerű, régi megállapítás, és nagyon idevágó: „Amíg az egyik buszról nem szálltunk le, addig a következőre sem szállhatunk fel.” Ez a srácra vonatkozik. Egy kapcsolatból úgy jó kiszállni, ha magáért a kapcsolatért, a kapcsolat milyenségéért száll ki az ember, nem pedig azért, mert jött egy feltehetően „jobb”, akiről még azt sem tudja igazán az ember, hogy milyen. Értem az ez irányú félelmeidet, hogy még nem is ismeritek egymást, és lehet, hogy ez a fiú mindenfélét beléd vetít (akárcsak te belé). Az is lehet, hogy ő téged használ fel arra, hogy kimeneküljön a jelenlegi kapcsolatából. És ha kellőképpen gyáva, esetleg alacsony önismerettel rendelkező ember, később, ha esetleg szétesne a kapcsolatotok, még rád is verheti, hogy miattad hagyta ott a barátnődet. De valójában ilyen NINCS! Az alvó gyermekemberek hárítanak kifelé, és mutogatnak a másikra a felelősség felvállalása helyett.

Ha igazán hozzátartozom a páromhoz, akkor együtt vagyok vele, és nincs „jobb”, aki tőle elcsábíthat. Akit el lehet valakitől „halászni”, az valójában nem is kötődik a másikhoz. Persze vannak olyanok is, akik a folyamatos adrenalintermelés miatt éveken, akár évtizedeken át járják a „se veled, se nélküled” tangóját, mérhetetlen energiát ölve a párkapcsolati vívódásaikba, de valahol azért alapvetően mindannyian a harmóniát keressük. 

A párkapcsolatokban gyakorta nem is a harmónia vagy a boldogság megtalálása a cél, hanem az egymás mellett, egymás által való fejlődés megélése. (Amihez nyilván elengedhetetlen a tudatosság.) Én a következőket ajánlom végiggondolni:

• A barátod (vagy nem is tudom, hogy nevezzem, szóval a srác) gondolja át: vajon együtt lenne-e a barátnőddel a továbbiakban akkor is, ha te nem jöttél volna a képbe. Ha pedig úgy gondolja, hogy a jelenlegi kapcsolata még nem érett arra, hogy gyereket, közös otthont tervezzenek, akkor ne hitegesse vele se magát, se a barátnődet!
• A barátnődnek a saját érdekében fontos lenne, hogy ennyi idősen leváljon a szüleiről, rendezzék a viszonyukat, mert egyetlen jó párkapcsolat sem születhet menekülésből! Ha ezzel nem néz szembe, folyamatosan menekülni fog – önmaga elől.
• Neked nagyon fontos lenne az önbizalmadat megerősíteni, mert akkor megtapasztalnád, hogy nem kell senkinek sem megfelelnünk, hiszen a szeretet feltétel nélküli. Az, aki folyamatosan meg akar felelni a másiknak, attól fél, hogy nem elég jó. Emiatt pedig egyáltalán nem lesz vonzó a másik számára. Végül is te nem ígérsz semmit ennek a fiúnak, csupán érezteted vele (esetleg el is mondod neki) a vele kapcsolatos érzéseidet. Itt igazából neki kell döntenie kettőtök között. De ha esetleg majd te sem jönnél be neki, ezt nem kenheti rád! Ezt tudatosítsd magadban!

Kérdezed, hogy egy érzésért megéri-e eldobni kézzelfogható dolgokat. Egy valós érzésért adott esetben érdemes, de egy belevetítésért, egy illúzióért semmiképpen nem. Ha valóban egymás végzetei, egymás másik felei vagytok, akkor törvényszerű, hogy együtt legyetek (hiszen csak így teljesedhettek ki), és ez több mint barátság. De a szerelem vagy az annak hitt „démon” (menekülés, belevetítés és illúziók) komolyan félre tudnak vezetni. Mindhármótoknak jót tenne egy kis belső elcsendesülés és befelé figyelés, hogy meg tudjátok hallani, hogy a pillanatnyi érzéseiteken túl mit mond a lelketek, valójában mi az utatok.

Kívánok éberséget, bátorságot, ön-is-mer-etben való elmélyülést mindhármótoknak!

Soma Mamagésa

 

Exit mobile version