Amikor beléptem az apró pesti színház, a Centrál művészbejáróján, a Beugró aznap esti négy szereplője közül három épp kávéért szaladt a büfébe. Érthető igény, hiszen aznap már dolgoztak pár órát az esti előadásért. Nem klasszikus próbáról volt szó, inkább megbeszélésről: milyen típusú feladatok lesznek, mit próbálnak ki, mi az, ami korábban nem működött eléggé, ezért valamit változtatnak rajta. Pokorny Lia, Rudolf Péter, Szabó Győző jelen, Kálloy igazoltan hiányzik, helyette Kamarás Iván ugrik be a Beugróba. Egész jól feltalálja magát, bár az előadás előtt – amely egyben a műsor élő felvétele – egy kicsit izgul. Később nagyon. Aztán rájövök, hogy a színész azt játszik, amit akar. Kamarás épp azt játssza, hogy izgul. Ilyenek ezek. Közben tényleg izgul ám. Novák Péter, a játékmester is ott cikázik, gyakran mond valami vicceset. Pokorny Lia meg olyan kedvesen néz rám beszélgetés közben, hogy melegem lesz. Gyorsan lehűlök – mindenkire így néz. Mert ő kedves ember, csak túl szép a szeme.
– Ez milyen virág? – kérdem tőle, mert épp azt kapott Dezsőtől. A szakállas macsó a fiúknak is hozott egy-egy szálat. Kedves jelenet.
– Liliom. Ide teszem.
– Virág, nevetés – ez mindig így megy?
– Van, amikor nagyon szomorúak vagyunk.
– Előtte vagy utána?
– Is-is. De közben is voltam már.
– Miért?
– Mert azt éreztem, halálosan unom magam, tehetségtelen vagyok, és semmi keresnivalóm a színpadon. Nem tudtam szabadulni ettől a gondolattól. Hozzá kell tennem, hogy arcüreggyulladásom is volt, és teljesen azt éreztem, hogy elhagyom a pályát.
– De meggondoltad magad.
– Arra gondoltam, adok magamnak még egy esélyt.
– Nem bántad meg?
– Néha igen. Előadásról előadásra hullámzik a dolog. Meg jelentről jelenetre, feladatról feladatra. Tudom, mik a gyengéim, azokban nagyon rosszul érzem magam, és azt is, mik azok, amik jobban mennek. A legrosszabb, amikor tudom, mi az, ami jól megy, és egyszer csak rájövök, hogy még több alázat kéne, mert egyáltalán nem jut eszembe semmi. Ginkóteát iszom, ideges vagyok. Ilyenkor hattól be nem áll a szám, a stressz miatt. Mindenkinek az agyára megyek, mert állandóan beszélek. Azon görcsölök, hogy ne akarjak megfelelni, ne gondoljam, hogy mindenáron jónak kell lennem. Nem baj, ha hajat készítek közben?
– Nem – válaszolom, és nézem, ahogy összekócolja a fejét. Ezt sosem értettem a nőkben.
Novák Péter mindeközben szaladgál, és gyakran tréfálkozik. Győző gondterhelt az egyeztetési problémák miatt. Mindenkinek sok a dolga, de az biztos, hogy reggel nyolckor pókerezniük kell. Ezt ők is furcsállják. Rudolf Péter bevallja, hogy snookert néz a tévében, mióta megértette a szabályait. Ezt a sportot régen biliárdként ismertük. Erről sokat mesél, a többiek érdeklődéssel hallgatják. Főleg egy Sullivan nevű dákóbajnokért rajong. El is játssza. Sokkal jobb, mint a tévé. Később valaki lelöki Rudolf cukorkáit a székről, amitől ő kétségbeesik. Nagy kiabálás támad, mindenkinek eszébe jut valami, amivel súlyosbíthatja a helyzetet, az öltöző falai remegnek a röhögéstől. Tíz perc múlva kezdődik az előadás nyilvános része, de a színfalak mögött már rég folyik. Rudolf Péter egyszer csak a földön hempereg. Elképesztő kar- és lábfeszítéseket hajt végre saját magán, mintha csak egy dzsúdóban különösen jártas láthatatlan ellenféllel harcolna, de még nem dőlt el, ki a jobb szamuráj. Aztán felpillant, érdeklődő tekintetemet látva elmondja, hogy gerincműtéte óta végzi ezeket a látványos gyakorlatokat. Mindennap legalább fél órát birkózik magával, azóta tünetmentes.
| Még több az e heti Nők Lapjából:
• D. Tóth Kriszta: Sáskajárás Budapesten » |
|
További kiemelt témáink a Nők Lapja május 13-án megjelenő, 20. számából: Kitartott nők Nők Lapja 60 Az első lépés Szülés A heti szerkesztő, Grecsó Krisztián ajánlásával: Továbbá: Szépség, Konyha, Egészség, Horoszkóp, Társkereső és még sok minden más! |