Segítség, megbukott a gyerekem!

– Önmagában a rossz bizonyítvány miatt egyetlen gyerek sem lesz öngyilkos – mondja dr. Herczeg Ilona pszichiáter, a Heim Pál Gyermekkórház Gyermek- és Serdülő Pszichiátriai Osztályának vezetője. – A rossz bizonyítvány csak az utolsó csepp a pohárban, bár előfordulhat, hogy az elégtelen tanulmányi eredmény nagy súllyal esik a latba, amikor a gyerek úgy érzi, csak terhet jelent a családja számára, és jobb lenne inkább nem lenni. Ha világgá megy, abban is lehet bújtatott öngyilkossági szándék: azt mondja, elege van, kiszáll a képből.

– Az eltűnések száma jelentősen megugrik a félévi és év végi bizonyítványosztáskor, de az év közben szerzett rossz jegy is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerek ne merjen hazamenni – teszi hozzá Nahalkó József rendőr őrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztályának vezetője. – Az elcsatangolók között rossz és jó tanulókat egyaránt találunk. A főként 12-15 éves korú gyerekek családi hátterére jellemző a szigorú szülői kontroll és az eredmény-centrikusság, szüleikkel való kapcsolatukból hiányzik az őszinteség, a közvetlenség és nyitottság. Tragédiának élik meg a rossz eredményt, félnek a szülők reakciójától, ha nem a várt teljesítményt nyújtják az iskolában. Nyáron az utcákon bóklásznak, télen plázáznak, gyorséttermekben húzzák meg magukat. A rendőrség szerencsére rövid időn belül a nyomukra bukkan, illetve mivel elegendő tapasztalat híján félelmet kelt bennük az éjszakai élet és nincsenek ismerőseik, ahol meghúzhatnák magukat, késő este vagy a hajnali órákban 40-50 százalékuk önként hazamegy. A bizonyítvány miatt eltűnő gyerekek nem ismétlik meg a szökést: a gyereknek és a szülőnek is olyan rossz élmény, hogy az eset után újragondolják kapcsolatukat.

– Kapaszkodjon meg: négy és fél éves volt a legfiatalabb gyerek, akit azzal hoztak be hozzánk, hogy fel akarta gyújtani magát – meséli dr. Herczeg Ilona. – A szülőket ugyan majdnem mindig szörnyű meglepetésként éri, az öngyilkosság azonban mindig egy folyamat vége, és sosem a semmiből jön. A legárulkodóbb előjel, hogy a gyerek viselkedése látványosan megváltozik: magába fordul, sokat fantáziál, a barátaival arról beszélget, jobb lenne nem lenni. Nálunk az öngyilkosság, mint megoldás a problémákra, sajnos, a nemzeti hagyomány része. A nemzetközi tendencia pedig azt mutatja, hogy miközben a felnőttek között csökken az öngyilkosságok száma, a serdülőknél stagnál, a gyerekek között azonban emelkedik. Veszélyeztető faktor, ha a családban már előfordult öngyilkosság, ha sok a verbális vagy tettleges agresszió, és ha pszichiátriai beteg van a családban.

„Megértettem, hogy a fiamnak más az értékrendje”

– Meg sem fordult a fejemben, hogy megbukhatok. Abban bíztam, a végén valahogy majdcsak megszerzem a kettest – mondja Kis Gergő, tizenkilenc éves szakközépiskolás. – Nagyot csalódtam, amikor nem sikerült, zavart, hogy másként néznek rám az emberek. Korábban én is lenéztem azt, aki megbukott, attól féltem, velem is ez történik majd. A barátaimmal nem volt téma, őket nem érdekelte, de a családi összejöveteleken mindig napirendre került. Anyuék nem büntettek meg, de a családban páran a fejemhez vágták, és ez rosszulesett. Amikor haza kellett vinni a bizonyítványomat, már nem nagyon izgultam, hiszen már tudtak róla, hogy megbuktam. Tudom, hogy nem érdemeltem volna jobb jegyet, ennek ellenére dühített a dolog. Kicsit jogtalannak éreztem, és magamban is csalódtam, hogy a nemtörődömségemmel idáig jutottam. Nem kaptam meg minden lehetőséget a javításra, bár kértem, de a tanárom azt mondta, már késő, találkozunk a pótvizsgán. Rosszulesett, de nem gondoltam öngyilkosságra, mert mindig vannak olyan dolgok, amiknek tudok örülni. Arra azért rájöttem, hogy ez így nem mehet tovább. Vissza kell vennem a bulizásból, most többet tanulok, de azért nem lettem eminens. Az is jó, hogy új osztályfőnököm van, aki meghallgat bennünket és kiáll értünk, így már érdemesebbnek érzem, hogy készüljek az órákra.

– Amikor először láttam meg a fiam bizonyítványában az egyest, mérges és csalódott voltam – mondja Kisné Magyar Erika, Gergő édesanyja. – Meglepődtem, mert nem tudta teljesíteni, amit elvártam tőle. Csalódtam, mert azt hittem, többre képes. Nagy volt a sokk, hiszen a lányomnál, aki öt évvel idősebb, soha nem találkoztam ezzel a problémával. Kezdetben számos konfliktust okozott, de később sokat beszélgettünk,és megértettem, hogy más az értékrendje. Neki nem fontos, hogy a külvilágnak bizonyítson, ami nem meglepő, hiszen én tanítottam arra, hogy ne másnak akarjon megfelelni, hanem saját magának. Ahogy ezt megértettem, oldódott a kapcsolatunk. A beszélgetéseinkből kiderült, őt is bántja a rossz bizonyítvány, de nem mindig képes változtatni. Mostanra talán már benne is megszületett az igény, hogy megfeleljen az iskolában. Sosem voltam híve a büntetésnek, a beszélgetést tartottam fontosnak. A fiam egyébként sem rossz gyerek, nem csavarog, nem iszik vagy drogozik, nem volt mitől eltiltani. Persze elsősorban ő a hibás a bukásában, nem a pedagógus. Én is az vagyok, és ebben a szakmában szerintem mindenki igyekszik magából és a gyerekekből kihozni a maximumot. A bukást az elején kicsit a saját kudarcomnak éreztem, mert nem voltam az a leckekikérdezős fajta. Aztán kipróbáltuk ezt is, de nem sokáig működött. Nehéz volt összeegyeztetnem a napi munkámmal, és ő sem szerette, mert úgy érezte, nem bízom benne. A bizonyítványosztásnál már évek óta rezeg a léc. Lassan elfogadtam a helyzetet, és amióta beszélünk róla, teljes a bizalom. Lejjebb kellett állítanom a mércét, mint az első gyerekemnél, de ez van. Máig azt tartom legfontosabbnak, hogy megértsem őt, és ne kényszerítsem semmire, mert akkor a családon kívül fog megoldást keresni. A veszekedés nem old meg semmit, úgysem érem el vele a célomat. Azt szeretném, ha boldog, kiegyensúlyozott felnőtt lenne, de abban is biztos vagyok, hogy ezt nem fenyítéssel fogom elérni.

Fizess elő most a Nők Lapjára! »