Mitől férfi egy férfi?

Sztanó Tamás jól menő, felkapott budapesti éttermek és kávézók társtulajdonosa. Tudja, hogyan kell élni: mit egyen, hová utazzon. Született életművész, aki megfogta az Isten lábát – kilenc évvel ezelőtt azonban, egy óvatlan pillanatban elengedte. A dolce vitát azóta kerekes székből kénytelen élvezni, ennek ellenére – számításai szerint – egyelőre nyerésre áll.

– Az étteremtulajdonosok többnyire férfiak, pedig a vendéglátás alapvetően női feladat. Egy vendéglátó nem lehet macsó.

– A vendéglátás is olyan, mint az élet: tudni kell hajolni és rugalmasnak lenni, mert aki merev, az törik. Vannak helyzetek, amikor engedni kell, máskor viszont ki kell állni a véleményemért, és el kell tudni dönteni, mikor melyik a helyes. Nemcsak a vendéglátás, minden szakma ilyen.

– A férfiassághoz az is hozzátartozik, hogy kritikus helyzetekben nem sodorják el az érzelmei.

– Attól, hogy egy férfi emocionális, még nem lesz kevésbé férfias. Ha fontos pillanatokban markáns tud lenni, akkor erényére válik, ha fel meri vállalni az érzelmeit. Nem csökkenti a férfiasságát, ha tud akár sírni is.

– Az üzletbe is belefér az érzelem?

– Mi a társammal emocionális döntéseket hozunk nagyon sok dologban. Egy új étterem elindításakor sem üzleti tervre hagyatkozunk, hanem „gyomorból döntünk”.

– A balesete óta nagyon megváltozott a véleménye a saját férfiasságáról?

– Mindig férfinak éreztem magam. Nagyjából ugyanolyan vagyok, mint a baleset előtt, a mozgáskorlátozottságot leszámítva. A mozgásszabadságom valóban elveszett, s ezzel a spontaneitás is eltűnt az életemből. Bármi történik most velem, ott lebeg felettem az árnya annak, hogy székben ülök. Nem tudok már olyan feltétel nélkül örülni, mint régen.

– A feleségével fél évvel azelőtt jöttek össze, hogy a tragédia bekövetkezett. Mit gondol, másként alakult volna a kapcsolatuk, ha nem jön közbe a baleset?

– Azzal szoktam vigasztalni magam, lehet, hogy a feleségem már rég kirúgott volna. Nagyon öntörvényű voltam, és lehet, hogy elszúrtam volna a kapcsolatunkat. Mázlista vagyok, mert a betegséget leszámítva minden kerek az életemben: gyönyörű feleségem van, a család és a barátaim mellettem állnak. Az ember azokkal a kártyákkal kénytelen játszani, amelyeket osztottak neki. Azokból kell a legjobbat kihozni és méltósággal viselni.

– Hogyan sikerült elérnie, hogy nem változott a személyisége negatív irányba? Nem lett keserű, kegyetlen, bosszúálló.

– Miért kellene a világra haragudnom? Nem a világ tehet arról, ami történt, hanem én. Nagyon kellene szégyellnem magam, ha ezért mást hibáztatnék. Menekülés lenne csupán, ha másra kenném a pechemet. Hazudnék, ha azt mondanám, sosem vagyok lent, de másnak meg másért van rossz kedve. Nekem legalább jó okom van rá. Csak a baleset után jöttem rá, hogy korábban milyen nevetséges dolgok miatt el tudtam keseredni.

– Ha álmodik, akkor az álmaiban még mindig tud járni?

– Az esetek kilencven százalékban igen. És ha székben ülök is, ha egy lépcső elé érek, fel tudok állni, és ép emberként oldom meg a feladatot. Én ezt jó jelnek veszem.

– Azt reméli, valaha az életben még járni fog?

– A remény éltet, és soha nem fogom feladni. Csatát vesztettem, de remélem, a háborút megnyerem a végén. Annak idején, a squashpályán sem tudtam soha veszíteni. Az egyenlegemről most is azt mondanám, hogy összességében nyerésre állok, hiszen a balesetet leszámítva az életemben minden kerek.

 
„Kétgyermekes boldog családapa vagyok, időnként boldogtalan családanya, amikor rám vannak bízva a gyerekek” – vallja magáról Kőhalmi Zoltán pályaelhagyó építészmérnök, gyakorló humorista. Amikor felhívom az igazi férfiakról szóló összeállítás ötletével, annyit mond: neki csak jó lehet, ha Harrison Forddal emlegetik egy lapon.

– A humorérzéket mindkét nem előkelő helyre rangsorolja az ideális partner kívánatos tulajdonságai közt.

– De könnyen lehet, ez is csak olyan álláspont, mint amikor az exit pollnál a szavazó nem meri elárulni a valós véleményét. Ismeri azt a poént, hogy a legfontosabb a nőben a humorérzék… vagy mégis inkább a nagy mell.

– Tényleg ritkán fordul elő, hogy a legvonzóbb férfi legyen a legviccesebb is.

– Biztos, hogy én ennek vagyok az alapesete, nekem dumálnom kell ahhoz, hogy érdekes legyek. Tizenegy évvel és húsz kilóval ezelőtt már szerepeltem a Nők Lapjában, amikor a ’98-as Humorfesztivál győztese voltam. Másnap vártam, hol az az egymillió nő, aki megismer az utcán, de nem történt semmi.

– A férfiaknak tényleg jobb a humora?

– A Dumaszínházban egy női próbálkozó volt, nagy szeretettel fogadtuk, de pont azért nem működött, mert csak olyan poénokat mondott, amelyek a negatív sztereotípiákat erősítették. Sokáig öltözködik, sokáig lakkozza a körmét, nem tud parkolni… Olyasmiket próbált mondani, amiken szerinte a férfiak nevetnek, pedig pont nem ez kéne. Ha jönne egy nő, aki tényleg elmondaná, mi történik a női vécében, amikor kettesével bemennek, sztár lehetne egy pillanat alatt.

– Mi van, ha ő tényleg ilyen volt?

– Biztos, hogy meg akart felelni, mert önszántából az ember nem mond magáról ilyesmit. Ha magamon ironizálok, akkor sem úgy viccelek, ahogyan azok tennék, akik engem bántanak.

– Biztos benne, hogy a nők jobban kedvelik az izmos férfiakat, mint a humorosakat?

– Az izmokkal még ma is komoly sikereket lehet elérni, úgyhogy ha a fiam nagyobb lesz, gyúrni fogom járatni és gitározni. És a Jászberényi Főiskolára fog járni, ahol egy fiúra kilencven lány jut. A nőknél különben azoknál lóg ki a lóláb, akiken látszik, hogy külsőségekben igyekeznek nőiesek lenni. Lehet, hogy a férfiakra is igaz, hogy az a férfias, aki önazonos és hiteles, függetlenül a külsejétől.

– Emlegette valamelyik fellépésén, hogy a barkácsolás nem az erőssége, s csak azért erőlteti, hogy a fiának legyen stabil apaképe.

– A férfiasság nekem az apasággal függ össze. Én a nőkön kívül sajnos, semmit nem szeretek, ami hagyományosan férfias. Sem az autókért, sem a fociért nem rajongok. Apám és a bátyám tébolyult futball- és Forma-1-rajongó, én meg második fiúgyerekként nem akartam részt venni a klubjukban. Ha a gyerekekről van szó, egyébként mindig csak az anyákról beszélnek. A Vendég a háznál rádióműsort azóta hallgatom, hogy kiderült, gyerekünk lesz. Ebben a legritkábban esik szó a férfiakról, és akkor is csak negatív előjellel: apa nincs otthon, apa ver, apa iszik. Amikor az Építész Karon az építési követelményeket tanultam, abban is az áll: azért kell rámpa, hogy „a mozgássérültek és a babakocsit toló anyukák fel tudjanak jutni”. Akkor éppen én tologattam minden nap a gyereket.

– A hétköznapokban mire használja a humort?

– A házasság embert próbáló feladat, de a megfelelő egyénnel egészen szórakoztató tud lenni. Sok olyan poén van, amit az asszonyon mérek le, vicces-e, vagy sem. A színpadon pedig a humor egyfajta csoportterápia, ahol a fájdalmaimat sorolom. Van olyan családi történet, amelyről a szüleim korábban nem is tudták, hogy fájó pontom. Általában a véres igazságot mesélem, az emberek meg nevetnek rajta.

 
Ha a rock and rollt kellene megszemélyesíteni, Szendrey Zsolt neve az elsők között jutna eszembe. A Sex Action egykori énekese ma a Zorall feldolgozás-zenekar frontembere. A „Könnyű álmot hozzon az éj” előtt a színpadról kíván szép álmokat kétéves fiának, Zalánnak. Csak az estéket töltik külön egymástól – az egykori partihuligánból mára főállású apa lett.

– Nem tudom, hányan tippeltek volna korábban arra, hogy ön marad majd otthon a gyerekkel.

– Én sem gondoltam volna magamról, de amikor eljött az ideje, a gyerekvárás minden szépségét és nehézségét együtt éltem át a feleségemmel. A pszichés zavaroktól a fizikai rosszullétig, mindenen átestem. Volt miért izgulnunk, ugyanis korábban már két próbálkozásunk is sikertelennek bizonyult. A feleségemnek olyan állása van, amit nagyon kedvel, és amire mindig vágyott, így adta magát, hogy én maradok otthon, hiszen a koncertek este vagy hétvégén vannak, napközben nyugodtan tudok a gyerekre vigyázni.

– Egy percet sem aggódott, hogy emiatt csorba esik a férfiasságán?

– Szexführerből exführer lettem, de ezt büszkén vállalom. Negyvenöt évesen már nem állna jól az a szerep. Sok apával beszélgettem már erről, és mind úgy gondolják, ajándék számomra az élettől, hogy ennyit együtt lehetek a fiammal. Már most lehet érezni, hogy a miénk nem tipikus apa-fia viszony lesz, hanem annál sokkal több. Jól elvagyunk együtt, éjszaka is inkább én kelek fel Zalánhoz. Pár mondattól megnyugszik és visszaalszik, reggel vidáman ébredünk.

– Zenélni a nők miatt kezdett el?

– Korábban kerékpároztam, és az edzőm azt mondta: „Szendrey, ha kiállítanék neked két-három bringás nőt a hegy tetejére, te lehetnél a hegyi bajnok”. Nem volt ebben semmi tudatosság, világéletemben ösztönösen cselekedtem. Azzal sem foglalkoztam soha, mások mit gondolnak rólam. A Sex Action dalai éppen erről szóltak: magányos vagyok, egyedül járom az utam, és nem tudom, hogy hol a határ. Ha gond adódott, többnyire mindig egyedül maradtam, kevesen voltak, akik segítettek. Ha nem értettek, nem magyarázkodtam.

– Mi a fontos a nőben?

– Hogy legyen misztikája, és mindig tudjon valami újat mutatni. A feleségemet úgy láttam meg először, hogy a szó szoros értelmében hatméteres lángokat fújt. Persze, hogy elvarázsolt. Aztán petróleumszagot éreztem, és valamiért ez is őrületesen vonzott. Olyasmi történt, amire nem készültem. Azaz, dehogynem készültem! Éveken át ültem Óbudán a 86-os busz megállójában, és vártam a szerelmet. Aztán persze onnan jött, ahonnan egyáltalán nem számítottam rá.

– Van receptje hozzánk?

– Hogyne lenne, de azt én főztem ki magamnak. Nem fogjuk kinyomtatni egy újságban, hogy így kell nőt fogni. Volt olyan barátom, aki akár reggelig is elfilozofált az egyetemista lányokkal a konyhaasztal mellett egy buliban, amikor már semmi másról nem szólt a dolog, csak hogy be kéne lökje őket az ágyba. Én az efféle szórakozást soha nem kedveltem.

– Mikor érezte magát inkább férfinak: a rockhuligán időszakban, vagy most?

– Amikor a kezembe fogom a fiamat, és az összes olyan nő, aki korábban pillantásra sem méltatott, elájul tőle és szerelmet vall neki. A Sex Action egy egészen más időszak volt. Az egy ősi ösztönről szólt, amikor vérfarkasként üvöltöttem bele az éjszakába. Akkor nem gondolkodtam semmin, nem akartam családot, csak mulatni és élvezni az életet. A Zorall már más történet. Ez családi rock and roll, hiszen nem azért vettem el a feleségemet, hogy otthon hagyjam.

– Mit gondol, mitől férfi a férfi?

– Attól, hogy vigyáz a családjára. Amikor a feleségem és a fiam elalszik, kiülök az erkélyre, nézem a csillagokat, és boldog vagyok, mert hallom bentről a szuszogásukat.

Kulka János minden alakításában maga a megtestesült férfiasság. Játszhat transzvesztitát vagy meleget, olyankor is ugyanazt a megbízható nyugalmat sugározza, amely csak az igazi férfiak sajátja.

– Csákányi Eszterrel közös estjén többek között Charles Aznavour „Mitől férfi a férfi?” című sanzonját is elénekli. Meg tudja mondani, mi teszi a férfit férfivá?

– A férfiaknak van egy olyan kényszerük, hogy egész életükben szerepet kell játszaniuk. Azt játsszák, hogy erősek, bátrak, okosak, tévedhetetlenek, s persze szépek is. Közben pedig nem látunk magunk körül mást, csak nagyra nőtt kisfiúkat, akik legjobban a mamájuk főztjét szeretik, még mindig ugyanazok a játékaik, mint gyerekkorukban, és ugyanolyan rendetlenek. Egész életükre kisfiúk maradnak, csak az élet rájuk kényszeríti, hogy öltönyben járjanak és tegyenek úgy, mintha megkomolyodtak volna.

– Ha megijesztenek minket, az a normális reakció, hogy megijedünk, de a férfiaknak azt nem szabad.

– Ugye, ez mennyire furcsa? És azt hiszem, az lesz szabad, aki megszabadul ettől a megfelelési kényszertől. Azok az igazi férfiak, akik nem játsszák azt, hogy férfiak. A világ tele van gyáva, halálra rémült kisfiúkkal, akik megpróbálnak úgy tenni, mintha nem lenne tele a gatyájuk. Dicsekednek a felpumpált testükkel, méregetik, kinek nagyobb. Szerintem ez valamilyen szexuális frusztrációval, méretbeli problémával vagy más defekttel függhet össze. Miért vesznek a férfiak nagy motorokat a lábuk közé?

– A Jaguárja megvan még?

– Nincs, most egy kabrióm van. Az én beszorított életmódomban ez az autó a szabadság illúzióját teremti meg. Azzal, hogy nem egy dobozban ülök, hanem része vagyok a világnak és érzem a Duna illatát, olyan érzésem támad, mintha elutaztam volna.

– Mi jut eszébe a „férfiasság” szóról?

– Számomra az apasággal áll összefüggésben, a nyugalom, a biztonság és a harmónia jut róla eszembe. Sokszor érzem úgy, ezt találják meg bennem mások… na nem feltétlenül azok, akik mellett élek. De sokaknak jelentem a nyugodt, biztos pontot. Ezért érzem magam normális férfinak, mert tudom azt, amit a férfiak tudnak.

– Mágenheimnek is ezt volt a titka. A saját édesapját formálta meg benne?

– Apám Horváth Ádám egyik legjobb barátja volt, nyilván megpróbálta őt belegyúrni a figurába. Gyerekkoromban sosem értettem, miért nem lehet még fél órát pingpongozni, miért fontosabb meggyógyítani valakit. Mára már tudom, én is ugyanilyen apa lennék. Ugyanazt játszom a szeretteimmel, mint ő: imádom őket, de mindig dolgom van, ami fontos és amit csak én tudok megcsinálni.

– Vannak még egyáltalán igazi férfiak?

– Nagyon kevés olyan akad, aki rendben van a szexualitásával, a helyével a világban, aki kibékült a női oldalával, és nem akar megfelelni egy képnek. A metroszexualitással az elnőiesedett férfiak váltak idolokká, ezek a kicsit esendőnek tűnő, de azért vonzó és sikeres férfiak. A legértékesebb pletyka David Beckhamről, hogy a felesége alsóneműit hordja.

– Hogyan fogadta a közönség, amikor akár színpadon, akár filmben homoszexuálist alakított?

– Látja, ez is olyan furcsa dolog. Mi bajom lehetne abból, ha azt mondják rám? Nem mondom persze, hogy egyszerű volt, amikor a Hat hét, hat táncban először álltam ki a Thália Színházban, és azt kellett mondanom, hogy meleg vagyok. De az a darab olyan szemtelenül szókimondó és olyan erőteljesen szól valamiről, ami messze túlmutat azon, valaki meleg vagy sem, hogy muszáj volt megtennem. Arról szól, milyen borzasztó, hogy egy pillanat alatt ítélkezünk és nem adunk esélyt arra, hogy egy piros trikó alatt esetleg meglássuk az embert. Azt sem tudtam kihagyni, amikor felajánlották a Kaméleonban a meleg orvos szerepét. Olyan csavar volt benne, bizonyos értelemben a saját karikatúrámat kellett eljátszanom, s ebben is ott rejlett, hogy meg merem-e tenni.

– Nem bántották miatta?

– Egy rossz szót nem szólt senki. A legkeményebb kritika az volt, hogy egy rossz Mágenheim-paródiát adok elő. De olyan nem volt, hogy ezt miért kell, vagy hogy a Kulka biztos buzi. Engem az emberek valamiért nem bántanak.

 
Fizess elő most a Nők Lapjára! »