Kedves Soma!
Minden csütörtökön izgatottan várom a leveleidet, tisztellek a tudásodért és a gondolkodásmódodért. Nagyon sokat tanultam már tőled. Most én is úgy gondoltam, hogy megosztanám veled a gondjaimat. Van egy kétéves kislányom, akinek az apukájától már lassan egy éve külön élünk. Pszichológiai tanulmányaimból tudom, hogy hamarosan elérkezik a lányom életében az ödipális korszak, ezzel kapcsolatban vannak félelmeim.
Anyukámmal élünk hárman egy háztartásban, tehát tulajdonképpen egy férfi sincs körülöttünk. A lányom apukája ugyan jön látogatni, de én úgy gondolom, hogy még ő maga is gyerek, tehát nem mondható ideális férfimintának. Attól tartok, hogy ha nem sikerül számára klasszikus családmintát teremtenem, akkor esetlegesen identitászavarokkal küszködik majd, esetleg a saját neméhez vonzódik. Az is aggaszt, hogy torz kép alakul majd ki benne saját magáról és a család fogalmáról, hiszen két nő neveli, és gondoskodik róla. Már látom magam előtt az óvodáskori családrajzát, amikor lerajzolja magát, a nagymamáját és engem, hiszen neki mi jelentjük a családot.
Tudom, hogy 28 évesen rengeteg lehetőségem van még párkapcsolatot kialakítani, de mi történik akkor, ha esetleg pont az ödipális időszakban nem lesz előtte férfiminta? A lehetőségeimhez mérten igyekszem nőként viselkedni, nem akarok egy személyben az apja is lenni, de azért persze vannak bizonyos helyzetek egy egyedülálló nő életében, amikor a férfinak való munkát és feladatokat is el kell végeznie. Sajnos ő még nem tudta megtapasztalni, hogy egy teljes családban hogyan működhet a férfi-nő kapcsolat.
Kérlek, kedves Soma, oszd meg velem az ezzel kapcsolatos gondolataidat! Előre is nagyon köszönöm, hogy elolvastál.
Üdvözlettel:
egy (egyedülálló) anyuka
Kedves (egyedülálló) anyuka!
Biztos vagyok benne, hogy sajnos sok asszonytársunkat érinti a problémád. Az elmúlt tíz évben feleannyi házasság és kétszer annyi válás volt Magyarországon, mint a korábbi évtizedekben.
Nos, az én hitrendszeremben a pszichológiai és a spirituális információk teljesen jól megférnek egymás mellett. Én úgy gondolom, hogy igaza volt Freudnak abban, hogy hároméves kor körül (amikor belép a gyermek az anális periódus után a genitálisba), elkezdi felfedezni a nemi szervét, a különbséget, hogy kislányként neki más van, mint a fiúknak, és hogy ez az időszak mindenestül nagyon meghatározó a nemi identitást illetően. De hiba azt hinni, hogy csakis ebben a korban fog eldőlni a nemiségünkhöz való viszony. A lélek működése nagyon összetett dolog, de én azt gondolom, hiszem, hogy a gyermek lelke mégis felkészülten választotta a szülőket, messziről látva, érezve azt, hogy mi lehet szüleik kapcsolatának a lehetséges előmenetele. Gondolok itt arra, hogy a köztes létben (a leszületés előtt) a lélek pontosan arra a belépési pontra „rezeg rá”, tehát azokat a szülőket választja ki, akik ezen a tanulóbolygón az ő fejlődéséhez, karmájához kellenek. Ha valaki LÁT, az pontosan látja azt is, hogy a két ember miket hozott magával, hol tart a spirituális fejlődésében, miket kell megoldania, milyen konfliktusok jöhetnek, hogy fejlődjön. Tehát ha egy látó (vagy érző) ember kívülről látott, érzett volna benneteket, feltehetően megmondta volna, hogy mi vár rátok. Energiák és energiatörvények között élünk, melyek valamennyiünkre érvényesek. A lányotoknak biztos épp ti kellettetek, ez a helyzet, amelyben most benne van, benne vagytok.
Én úgy gondolom, hogy a lélek isteni önvalójából, évezredes kollektív tudásából fakadóan van annyira bölcs és életigenlő, hogy azt választja, amire szüksége van. Valamiért a te kislányod benneteket választott, és a folyamatokat, energiatörvényeket látva nyilván tudta, érezte, mire számíthat. Tehát: nyugi, neki ez kellett. NINCS tökéletes. Senki nem az, miközben mindenki az. Tökéletes hibáink vannak, hisz épp ezek által vagyunk azok, akik. És aki szeret, épp azért szeret, mert ilyenek vagyunk. Megértelek, hogy rossz érzéseket kelt benned, hogy nem sikerült számára klasszikus családmintát mutatnod, de egyrészt lelki szinten ő erre fölkészült, másrészt az számít igazából, hogy mennyi szeretetet kap tőletek. A legfőbb hozott „üzemanyagunk” a hozott anyai szeretet. Persze az apai is éppúgy fontos, a nagyszülői meg egyenesen ajándék. Az aggályod, amelyről írsz, kis túlzással paranoid téveszme – elnézést, direkt azért túloztam, hogy jól „megrázzalak”. Állj le erről a paragyártásról! Verd ki a fejedből, hogy a kislányod esetlegesen identitászavarokkal fog küszködni, vagy a saját neméhez fog vonzódni. Erről a „vonatról” sürgősen szállj le, ha nem megy egyedül, akkor oldasd magad, vagy keresd meg a neked tetsző módszert, mert a gyerekedben és magadban is szítod a stresszt. Ezzel a mentalitással nem hiszem, hogy egy év alatt olyan partnert tudsz bevonzani, aki valóban társ lehet. Sőt, ennél taszítóbb dolgot nehéz kitalálni, mint amikor egy nő azt lesi a férfiban, hogy minél hamarabb alkalmas legyen arra, hogy megfelelő családmintát produkáljon a gyerekének. Ez rosszabb, mint a vadászat…
Nagyon nagy hibája a klasszikus pszichológiai gondolkodásnak, hogy sokszor túlzottan címkéz, kategóriákban, konkrét lelki patológiákban gondolkodik. Persze vannak tendenciák, és nagyon sok mindent fontos is kimondani, hogy aztán adott esetben el lehessen tőle rugaszkodni. Ez a következtetés, amelyet te levezettél, ostobaság, úgyhogy minél hamarabb felejtsd el! Csak nyomasztod vele magad. Amivel viszont segíthetsz a gyermekednek és magadnak: fogadd el a jelenlegi helyzetet minél nagyobb lelki békével! Örülj, hogy a gyermekedet szeretetben, biztonságban, jólétben nevelheted. Tiszteld a volt párodat mint gyermeked édesapját, mert ez lesz a lányod számára a minta. Azt írod róla, hogy szerinted még ő maga is gyermek, tehát nem ideális férfiminta. Ezzel csupán magadat jellemezted, hiszen az a nő, aki egy gyermeteg férfit választ apául, feltehetően maga sem érett felnőtt. Próbáld meg nem minősíteni, megítélni, kritizálni az apját, hanem minél elfogadóbb lenni vele. Ő olyan, amilyen, a lényeg az, hogy tőle van a lányod! A szeretet – mint már olyan sokszor írtam – elfogadó. A legtöbb, amit a gyermekednek adhatsz: a szeretet. Elfogadásod által kellemesebbek lesznek majd a közös együttlétek, ezzel tudod gyermeked apját arra inspirálni, hogy többet jöjjön.
Élvezd, élvezzétek a jelent! Találj ki kellemes közös programokat, amelyeket mindhárman élveztek! Egy férfi akkor érzi magát egy nő mellett férfinak, ha az tiszteli, becsüli őt. Nem azt mondom, hogy vakon idealizálj, hogy hazudj magadnak, de nem az a dolgod, hogy megváltoztasd őt! Csakis saját magadon, a saját gondolkodásodon változtathatsz! Nem vagytok olyan sokat együtt, hogy érdemes lenne azt a kis közös időt is elrontani azáltal, hogy a hibáit figyeled. Tudod, milyen nyomasztó lehet egy férfinak egy olyan nő, aki folyamatosan méricskélni, kritizálja, aki mellett silánynak éli meg magát? Ebből aztán majd azt „veszi le” a gyermeked, hogy a férfiak nem elég jók. Rengeteg nő azért van egyedül, mert nem tud eléggé szeretni, elfogadni és ezáltal FELEMELNI egy férfit.
Nem tudhatom (nincs is közöm hozzá), anyukád miért van egyedül, te miért élsz vele együtt, mi az, ami miatt muszáj volt a gyermeked apjával szakítani, de mindennek oka van. Önmagad és a helyzeted megértéséhez biztos, hogy segítséget adna, ha ezekre választ tudnál magadnak adni. Ez ügyben ajánlom neked a site-omon a Kérdések a belső munkához című kérdéssor őszinte megválaszolását, melyek segítenek az önismeretben, és abban, hogy ne ilyen görcsösen és közelről fókuszálva lásd jelen helyzetedet. Magadnak és ezáltal a gyermekednek is azzal adnál a legtöbbet, ha elfogadóbb és lazább lennél, ha minél inkább élveznéd azt, ami a jelenben VAN, és nem arra fókuszálnál, ami nincs. A lányod pontosan TUDJA, hogy egyéves kora óta szétváltatok az apukájától. Ez az ő tudatalattijában egy kitörölhetetlen információ, amely mindig ott marad benne. Ami megtörtént, azon nem lehet változtatni, viszont az emiatti stresszeket fel lehet oldani. Ez azt jelenti, hogy az adott történésre adott érzelmi reakciót át lehet programozni. Épp ezt teszi a kineziológiai oldás is (és sok más módszer).
Véleményem szerint érdemes lenne oldatni a szorongásaidat, és elmenni egy családállításra,
megnézni, hogy vajon miből fakad az, hogy jelenleg három generáció nőtagjai élnek együtt. Kívánom, hogy minél inkább élvezd a jelent, és sok-sok erőt, bátorságot, éberséget az önismereted fejlesztéséhez!
Soma Mamagésa